Hónap: 2021 december

Elég volt a néphülyítésből. Nem fogok hatásvadász módszerekkel és marketingfogásokkal élni. Nem fogom gerjeszteni a feszültséget. Vegyük észre, hogy az egész folyamat, ami jelenleg a világban zajlik, mesterségesen gerjesztett feszültség, és teljesen mindegy, hogy milyen témáról van szó. Lehet a politikától az egészségügyi rendszereken át az egyes ember lehetséges bajairól írni, én magam is rengeteget írtam a világ problémáiról, arra fókuszálva, ami valóban probléma, de talán kevesen foglalkoznak vele, mert nem feltűnő dolgokról van szó, csupán “apróságokról”, ugyanakkor azt gondolom, hogy ez az, amiben az egyes ember sokat tehet.

De az első feladatunk az, hogy függetlenítsük magunkat a feltűnési viszketegség, a mindenáron eladástól, a kattintáskényszertől. Szeretném, ha lenne egy olyan terünk, ahol a lelkünk feltöltődhet, ami nem kikészít és kétségbe ejt (mondvacsinált problémákra azonnal ott a marketingelt megoldás is). Vegyük például csak az egészségügyet. Majdnem mindenki rosszul érzi magát valamiért. Persze, hogy jönnek, hogy vas-, cink- stb. hiányod vagy zsírmájad van, vagy bármi más, amire természetesen ott van a kivizsgálási lehetőség jó pénzért, vagy ott vannak a méregdrága, nem vényköteles étrend-kiegészítők. Amik valóban jók is, ha valóban az a bajod. De hát diagnosztizálni már neked kell, mert az orvosok már kézrátételt is mellőzik, távgyógyítós üzemmódban vannak. Ugyanakkor jaj neked, ha megpróbálod kitalálni valahogy, hogy mi bajod van, mert nem vagy te orvos. Mindegy, hagyjuk is, ezekkel a paradox helyzetekkel van tele a hócipőm, erre nem vagyok kíváncsi. Nem vagyok hajlandó úgy élni, hogy állandóan rettegnem kelljen valamitől. Pontosan tudom, hogy mindenkinek áll a zászló, bármikor a fejemre eshet egy tégla. Ezzel mindenki más is tisztában van és tud vele együtt élni, De a pánikkeltést hagyjuk. A félelem gerjesztését hagyjuk. És hagyjuk azt is, hogy milyen stílusban megy az általános kommunikáció. Csak szólok, hogy nem menő bunkónak, kulturálatlannak, nagyhangúnak és ostobának lenni!

És itt az is a cél, hogy ne legyünk álszentek, de az egészséges normalitás helyet kapjon. Amit leírunk az úgy van. Nem több és nem kevesebb, nem érdekelnek a lózungok. Nem érdekelnek ideológiák, nekem egy termék, szolgáltatás azt tudja, amiért létrejött. Nem kell több és nem kell más. Tudom, hogy mit akarok és feltételezem, hogy más is tudja. Nem az életérzést akarom megvenni, hanem azt a bizonyos dolgot, de csak akkor és amennyiben szükségem van rá. Nem vagyok gyűjtögető és nincs szükségem arra, hogy szükségletet teremtsenek bennem valamire, ami amúgy felesleges vagy én teremtsek szükségletet. Igen, tudom, így sosem leszek “menő” vagy cool. Nem is akarok az lenni. A saját életemet akarom, nem a másét és nem az ő elképzelésük szerintit élni. Pontosan tudom, hogy mi a jó nekem, ahogy mindenki pontosan tudja, hogy mi a jó neki.

Azt már jó ideje tudjuk, hogy a civilizációnk roskadozik, egyszerűen nem tartható fenn tovább. Ehhez még hozzájön, hogy a Földnek is igen elege van belőlünk, igyekszik levetni az emberiséget a hátáról. Tegyük hozzá, hogy igaza is van. Egyrészről egy interglaciális ciklus végén vagyunk földtörténeti szempontból, másrészt folyamatban van a pólusváltás is, ami indukálja a természeti katasztrófákat. Mindenesetre elmondhatjuk, hogy nagyon észnél kell lenni minden szempontból. Hogy hogyan jövünk ki ebből, azt most kell eldönteni.

A legutóbbi alkalommal, amikor összeomlott egy nagy civilizáció, – a római birodalomra gondolok – összeomlott nagyon sok minden vele együtt. Az erkölcsi tartás, – azt gondolom, hogy mindennek ez volt az előjele – amit követett egy lelki megtisztulás ebből a szempontból, majd az, hogy az emberiség átesett a ló másik oldalára. Ami azt jelentette, hogy az addig elért tudományos, spirituális eredményeket egyszerűen eldobta. Nem a spiritualitással van bajom, hiszen az ember alapvetően spirituális lény, hanem a bigottsággal, ami végül a könyvtárak felégetéséhez, a tudás megtagadásához és boszorkányégetésekhez vezetett. Elkövettük azt az alapvető hibát, amit – ahogy elnézem – most is el fog az emberiség. Teret ad az ostobaságnak. Most még csak teret ad annak és tolerálja, de végül uralkodni fog rajtunk is. Üldözött lesz, aki gondolkodni képes, üldözött, aki szert tesz bármiféle tudásra. Ide vezet az, hogy már ott tartunk, hogy szinte nincsenek szabályok. Amelyek még megmaradtak csak arra jók, hogy megszegjék őket és az emberek láthassák, hogy – szinte – mindent szabad, ugyanakkor ilyen képmutató még sosem volt az emberiség. Szerintem szükség van jól és természetes módon felállított szabályozásra. Hogy mit értek ez alatt, azt a későbbiekben fogom taglalni.

Nem célom, hogy visszaszerezzem az elveszett ősi tudást, hiszen már egy másik világban élünk. Azzal kell boldogulnunk, ami most van, és ami érték van még körülöttünk, azt kell megmenteni. Viszont attól, ami eljönni látszik, beindul az embernél az önvédelmi mechanizmus.

A kérdés az, hogy hagyjuk-e, hogy az összeomlás ismét megtörténjen? Alaphelyzetben nem gondolom, hogy egy maroknyi csoport meg tudja változtatni a világot, vagy akár csak meg tudja védeni magát. Úgy nem, hogy csak ijedten nézi, hogy mi történik és magában morgolódik, miközben eltűri a mindenkori helyzetet. De ki tudja építeni a saját világát, meg tudja szervezni a saját gazdasági bázisát ehhez, és a kellő erő birtokában meg tudja védeni, ami az övé, legyen szó az erkölcsről, a tartásról vagy akár az anyagi javakról. Mindössze azzal kell élnünk, ami még megmaradt és jól kell szerveznünk. Elsősorban saját magunkat. Olyan emberekre van szükség, akik még ha csak kis mértékben is, de hozzá tudnak ehhez adni.

Most csak egy szegmenst ragadok ki, a kultúrát. Ezen a téren is megy a nagy szabadság, szinte bármit megjelentetnek, ami értéktelen, mocskolódó hangvételű, érthetetlen, miközben az igazi értékek a fiókokban hevernek, mert lehetőséget sem kapnak arra, hogy megmutassák magukat. Eltekintve egy-egy üdítő kivételtől, a jelenlegi kultúra élhetetlen, igénytelen, értéktelen és értékelhetetlen szemét. Azt mondják, ez a realitás. Valóban ez, de ezek a “művek” egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy az embert lelkileg vagy esztétikailag felemeljék, arra meg pláne nem, hogy tovább segítsék az útján.

Rengeteg a tennivaló és el kell kezdeni valahol. Látom is, hogy mások is ezt csinálják. Tetszik, hogy létrejöttek a csoportjaik és azt gondolom, hogy kell is az együttműködés velük, de ami engem illet, nagyon sok pontban nem értek egyet az értékrendjükkel. Ők pont azt a réteget szólítják meg, akiket én elkerülni szeretnék. Természetesen nem baj, sőt, nagyon is jó, ha ők is szervezettek; de ha ők meg tudnak teremteni egy ilyen társadalmi képződményt, akkor nekünk is meg kell tudni a magunkét, sőt, nagyon is szükséges! Lásd azt, amit fentebb írtam. Mert nem hagyhatjuk, hogy újra megtörténjen. Ők pedig pont ezt szeretnék, ha konkrétan nem is, de amit képviselnek, az oda vezet. Márpedig nem kellene újra ugyanabba a pocsolyába lépnie az emberiségnek. Ne legyenek illúzióink! Akik ezeket a szerveződéseket létrehozták, nagyon is helyén van az eszük és igazuk is van. Ők is mást szeretnének, nekik sem tetszik a káosz.  De ami a lényeg: mi nem az ő ellenükben jöttünk létre. Nem a különbségeket keressük, hanem az együttműködés lehetőségeit mindaddig, amíg képesek vagyunk tiszteletben tartani egymást.

Már megint. Vagy még mindig. Már megint a finnek végeztek az élen az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) által, a Gallup intézet adatainak figyelembevételével létrehozott boldogságlista első helyén. A finnek évek óta vezetik a rangsort, az idén Izland, Dánia, Svájc és Hollandia fért még az első ötbe, míg az első tízben van még Svédország, Németország, Norvégia, Új-Zéland és Ausztria. Magyarország csupán a 43., miközben messze megelőz minket Csehország (16.), Szlovákia (22.), Horvátország (23.), Szlovénia (26.), Észtország (28.), Litvánia (29.), Koszovó (31.), Lettország (34.), Lengyelország (39.) és Szerbia (42.), mögöttünk van Moldova (49.), Románia és Bulgária (mindkettő 56.) és Ukrajna (69.). A rangsor minimum elgondolkodtató.

Az Euronews megkérdezte az utca emberét Finnországban, hogy szerinte minek köszönheti a skandináv állam az előkelő helyezését. Egy írónő szerint az emberek nagyon szerencsések itt, mert a társadalom megvédi őket, nem kell aggódniuk amiatt, hogy elveszítik a megélhetésüket, vagy nem jutnak hozzá az egészségügyi ellátáshoz. Egy másik járókelő azt mondta, hogy a boldogság azzal egyenértékű, hogy nem kell aggódni a dolgok alakulása miatt. Márpedig Finnországban minden rendben megy. Egy harmadik válaszoló szerint a finnek azért boldogok, mert mindenki biztonságban élhet, tiszta a levegő, van mit enni, a gyerekek iskolába járhatnak, mindenki a természet közelében él, és mindenkinek lehetősége van arra, hogy a társadalmi ranglétra csúcsára kerüljön.

Az eredmény mögött ugyanakkor szerintem még számtalan további ok is húzódik. Az első az, hogy Finnország, de ide vehetjük Izlandot, Dániát, Svájcot és Hollandiát is, rendezett ország. Ez alatt azt értem, hogy mindenki teszi a dolgát. Az állam nem akar túlzott mértékben mindenbe beleszólni, a gyermekvállalástól kezdve a családok felépítésén át számos más kérdésig. S itt nem a szivárvány családokról van szó, hanem mindenki, például egy a gyermekeit egyedül nevelő apuka vagy anyuka is teljes jogú állampolgárnak számít, akinek a tevékenységéért a társadalom és az állam egyaránt hálás, s támogatja a gyermekvállalást. Nem hangzatos dolgokkal, frázisokkal, hanem valóban hasznos megoldásokkal és önreklám nélkül. Magyarországon ezzel szemben gyakran az az ember érzése, hogy jobban lehetne segíteni egy-egy problémán, ha az adott kormányzati intézkedés reklámozására szánt milliárdokat inkább a probléma megoldására szánnák. S ez független attól, hogy melyik párt vagy pártok vannak hatalmon. Már csak azért is, mert az öntömjénezés büdös. De nagyon.

A második ok, amely szorosan összefügg az elsővel, hogy az állampolgárok sem azért élnek, hogy – némi túlzással – ott kurtítsák meg és verjék át az államot, ahol csak lehet. Magyarországon ez gyakran némi sport. Az egy dolog, hogy hazánkban az adók és a járulékok rendkívül magasak még mindig, de amikor épp adócsökkentés van, a fizetési kedv akkor sem nő. A lakosság egy része szeretne mindent megkapni – lehetőleg ingyen. A harmadik ok, hogy vannak jogok és kötelezettségek, s ezzel mindenki tisztában is van, senkinek sem kell megmagyarázni. Az állampolgárok nem tekintik az államot fejőstehénnek, de az állam sem tekinti őket olyanoknak, akikről 850 bőrt lehet lehúzni mindenféle jogcím alapján. Egyszerűen minden úgy működik, ahogy kell. Természetesen ezek az országok sem tökéletesek, előfordul bürokrácia, vannak hibák, problémák, de az ezekhez való hozzáállás is gyökeresen más, másrészt az embereknek nem kell alapvető dolgokon dühöngeniük – például, hogy miért olyan, amilyen az oktatás, a posta, a közlekedés, miért magas a benzin és az élelmiszerek ára. Magyarországon is lehet boldogan élni és ez nem a fizetéssel vagy az anyagi és más körülményekkel függ össze, hanem azzal, hogy valaki megteremti-e ennek a feltételeit. Többek között, eldönti, hogy a külvilágot mennyire engedi be az életébe. Álszentség lenne azt állítani, hogy a külvilágot és a külső hatásokat teljesen ki lehet zárni az életünkből. De törekedni lehet rá és nem kell mindig valaki vagy valami mást (kormány, bankárok, munkaadók, család, munkahely, barátok stb.) hibáztatni. Ugyan van, ami valóban az ő hibájuk adott esetben, de az életünket Mi alakítjuk és a döntéseinket is Mi hozzuk meg.

A boldog társadalom alapja nem a család, hanem az egyén. Amennyiben a társadalmat boldog egyének alkotják, akik harmonikusan élnek önmagukkal, a környezetükkel és nem kell számos dolog miatt aggódniuk, akkor két boldog egyénből sokkal nagyobb eséllyel jön létre egy boldog család. A családokat nem lehet törvényben szabályozni, miként azt sem lehet meghatározni, hogy ki kivel illik össze. A szerelem, a boldogság nem működik párt- vagy kormányutasításra. A szívnek pedig nehéz, sőt, lehetetlen parancsolni. Aki akar, az igenis boldog lehet, még ha komoly ára is van. De elhihetjük: megéri. De nagyon.

A.B.G.

Azért, mert a tudatos életnek nincsenek szabályai, nincs kitaposva az út, nincsenek minták.

Sokan gondolják azt, hogy csak egyféleképpen lehet élni, mégpedig az ő meggyőződésük szerint. De aki tudatosan szeretné építeni az életét, az nem ragaszkodhat még a saját régi szabályaihoz sem, mert ezek lekorlátozzák a látását. Mert a szabályainkat a tapasztalataink alapján hozzuk meg. Ha tudatos akarsz lenni, akkor pontosan ezeket kell elengedni, mert nem a múltban élsz, hanem most. Tényleg ezért választják sokan a nehéz életet, még ha nem is tetszik nekik, mert nem képesek változtatni, például a hozzáállásukon. Vágynak a könnyedségre, mégis a nehézséggel teli utat választják. A könnyű élet pedig egy vágy marad, mert ezt tanulni kell. Van, aki azt gondolja, hogy csak a hibáinkból tanulhatunk. De azért mert tanulni kell, miért kell megnehezíteni az életet? Nem csak az elkövetett hibákból lehet tanulni. Ez nem jó pedagógiai módszer. Amikor boldog vagy, akkor is odafigyelsz magadra.

Általában ha baj van, akkor ösztönösen önmagunk felé fordulunk és megpróbáljuk kitalálni, hogy hol rontottuk el? Pedig ezt akkor is meg lehet tenni, amikor minden rendben van. S akkor nem kell elkezdeni újra az építkezést az életünkben, hanem továbbléphetünk.

Ettől még persze mindenkinek vannak hullámvölgyek az életében. Lehet ezt tagadni, de a tagadással mindenki csak lent tartja magát. Pedig, ha elfogadná a létezését, akkor akár választható úttá válhatna. Mi lenne ha elfogadnád, megismernéd azért, hogy tudj vele bánni? Ha tudsz vele bánni, akkor már nem elutasítani fogod, hanem választani. Óriási a különbség az elmenekülés és a tudatos csúcsra törés között. Az egyik távolodás, a másik közelítés. Ha távolodsz, akkor menekülsz. Fordulj meg és közelíts, válassz irányt, de mindig előre menj, az élet abban is segít, hogy ez a folyamat felgyorsuljon.

Sokak meggyőződése, hogy akkor kell odafigyelni önmagunkra, ha baj van. A meggyőződés pedig mindig zárt dolog, nem lehet előre lépni belőle. A régi tapasztalatokra alapozott élet a múltra épít. Az igazság azonban az, hogy most élsz és nem valamikor régen.

Az életed folyamatosan növekszik, változik és mindig mozgásban van. Nem olyan, mint amilyen régen volt, mert mindig új és megújul. Igaz ez a hibákra és a tökéletességre is. Bár fogalmunk sincs, mi az a hiba és mi az a tökéletes. Talán azt gondolod rövid távon, hogy kényelmetlen lerombolni valamit, pedig hosszú távon valami egészen mást építhetsz a helyére és máris más értelmet kap a rombolással járó fájdalom is. Azonban az, aki szeretné jóvá tenni a régi hibáit, azokat, amik összedöntötték a házat, az a régi falakat pakolgatja vissza. A régi viskó helyett viszont építhetsz egy óriási, gyönyörű kastélyt is akár, ha a valósággal és nem a fejedben élő valóságról alkotott képpel foglalkozol. Ne tagadással éld az életed, hanem szeretettel. Az egyik ember örökösen harcol azzal, ami van, a másik elfogadja és megtanul bánni vele. Az új és a régi harca ez. Szüntelen mozgásban van a meggyőződésed az ismertből az ismeretlenbe és az ismeretlenből a megismerhetőbe is. Ne befejezni akard, ne tökéletesíteni, hanem haladj tovább, ne ragadj le.

A tapasztalatokban, az élményekben szépség rejlik, mert soha nincs vége, mindig befejezetlen marad és mindig van egy új, amit sokféleképpen megélhetsz. A tudásod, minden eddigi tapasztalatod összessége. A nyitottság nem a tudást jelenti, hanem azt, hogy félreteszed a tudásod és készen állsz arra, hogy új módokon nézz bele az élet folyamataiba. Az eddigi tapasztalat és a hibák javítgatása, megtagadja az életet. A halott múltat szeretné feltámasztani, de nem foglalkozik a jelenlegi élőkkel.

Az életed azért olyan amilyen, mert van egy meggyőződésed arról, hogy milyennek kell lennie amikor jól működik és milyennek, amikor rosszul. Ajtókat nyit ki és ajtókat zár be a régi tapasztalat. Eldönti melyiken hová juthatsz és azt is, hogyan teheted meg. Ez az a korlát, ami nem engedi meg azt, hogy bármelyik ajtón, bárhová eljuthass. Nincs rossz szakma, de még rossz munka sem. Csak Te éled meg valamilyennek.

Ha nem korlátoznád le magad, egészen biztos, hogy bármiben sikeres tudnál lenni és boldogan, szeretettel élhetnéd az életedet. Csak gondolj a párodra. Elképzeléseid voltak azzal kapcsolatban, hogy hogyan szerethet és figyelhet rád. Persze van aki sokat visszakap ebből, de lemarad arról a sokszínűségről, amit az új nyújthat neki, ugyanabban a helyzetben, akár ugyanazzal az emberrel ugyanabban a kapcsolatban is. Minden nap ürítsd ki a meggyőződéseid szemetesét és próbálj friss szemmel nézni az életedre. Legyél érdeklődő és merj új tapasztalatokat gyűjteni. Kísérletezz, írd felül az eddigi szokásaidat.

Ha valami nem egészen úgy alakult, ahogy tervezted, akkor a szokásaidat érdemes megvizsgálni. A megoldást ott fogod megtalálni, ahol azt gondolod, hogy megfelelő szokásokat alakítottál ki. A meggyőződés egy olyan szokás, amely szerint gondolod, hogy hogyan kell élned, mert az elvezet valahová. Írd ezt felül, merj változtatni és döntéseket felülírni, mert szabad vagy és megteheted. Nem a környezet vagy a cselekvés határozza meg az élményedet és a hangulatodat, hanem Te, ahogy használod magad, az érzelmi világodat. Te irányítasz! A hozzáállásod lehet akár érdeklődő is az új iránt. A régi megszokott feszültségeidből már nincs mit tanulnod. Ezeket már mind tudod használni még akkor is, ha kényszeresen teszed.

A lényeg, hogy minden nap ad egy új lehetőséget, használd ki ezt. Felejtsd el a szabályaidat, a rendedet, a meggyőződéseidet, mert ha nem teszed, akkor leragadsz és akkor mindig minden ugyanaz lesz. Az élet egy kaland, minden napra tartogat valamilyen csodát. Minden nap érezheted magad jól még akkor is, ha ez korábban nem sikerült, mert más meggyőződés élt erről a fejedben.

Eszeveszett egy világban élünk. Szerintem bárki vég nélkül sorolhatná, hogy milyen problémákkal, megoldandó feladatokkal szembesül nap mint nap. A kicsitől a nagyig minden napra jut valami intézni való, gondolkodni való, valami, amit meg kell oldani. Persze, hogy besokall az ember és elfárad a napi küzdelmekben. Ez akkor is így van, ha megpróbáljuk kivonni magunkat ezeknek a dolgoknak a hatása alól. Ez az érem egyik oldala.

A másik, hogy azért az ember mégiscsak maga dönti el, hogy mivel szeretne foglalkozni. Amit a világból látunk, az meghatározza a gondolatainkat, de ez fordítva is igaz, amit gondolunk, azt látjuk meg a világból. Foglalkozhatunk azzal, amivel mindenki, ami mindig szembejön. A legnépszerűbb témák manapság például a szex, a genderkérdés és az erőszak, mossák az agyunkat folyamatosan.

A mi célunk pedig inkább az, hogy legyen már végre valamiféle nyugalom körülöttünk. Bele is bolondul már az is, aki eddig normális volt, ha mindennel lépést akarunk tartani. Ha változást, nyugalmat szeretnénk, akkor fontosabb arra koncentrálnunk, hogy mi az, ami a mi számunkra fontos, mi az, amit kívánatosnak tartunk az életünkben.

A világ olyan amilyen és ezen az sem változtat jelenleg, hogy milyen a mi hozzáállásunk, a körülöttünk zajló élet ettől nem fog más mederben folyni, nem igazán tudunk hatással lenni rá. Ezt sajnos el kell fogadnunk.

Az egyetlen lehetőségünk, hogy létrehozzuk a saját belső univerzumunkat és eldöntjük, hogy mi az, amit beengedünk a világból és mi az, amit nem. Röviden: megteremtjük a saját valóságunkat. Mindez megtörténik sok-sok emberben minden nap minden percében. Persze az, hogy a saját világunkban élünk nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem veszünk tudomást arról, ami a világban zajlik.

A világ, a természet, az életünk és mi magunk is tele vagyunk sebekkel. Sokszor olyan sebekkel, amik nem múlnak el maguktól, és nem múlnak el nyomtalanul. Nyilván ezzel mindenki tisztában van. Vannak olyan sebek, amiket az egyes ember nem is képes kezelni, összefogás kell. Erre való, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy milyen problémákat kell megoldani. De miközben megpróbáljuk gyógyítani a világot és benne önmagunkat, fel kell építeni a saját világunkat is.

Ez a saját világ mindenkinek a rendelkezésére áll, csak bele kell költözni. És szükség van a hasonlóan gondolkodó emberek közösségére, ahol nem akadályozzuk, hanem segítjük egymást abban, hogy elérjük a célunkat.

Ennek a blognak az a mottója, hogy „Csak egy út van, a Te utad” – ez talán annak tűnik, hogy az individualizmust támogatom, de sokkal mélyebb a dolog. Ezt én úgy értem, hogy senki nem járhatja a Te utadat. Senki nem érezhet helyetted és nem oldhatja meg az életedet, ha Te nem vagy benne. Szükség van arra, hogy mindenki megélhesse a saját életét és végigjárja a saját útját. Azt is tudom, hogy ez milyen kőkemény és kegyetlen tud lenni.

Talán az lehet a megoldás, hogy felhagyunk végre azzal, hogy mindent meg akarjunk oldani. Igazából a problémamegoldási kényszerünk az, ami a problémák pályáján tart minket. Ha megoldunk egyet, kettő jön a helyébe. Lassan tényleg odáig jutunk, hogy bármerre fordulunk, mindenhol csak megoldandó feladatokat látunk. De látnunk kell, hogy ez a mi hozzáállásunk. Holott, ha nem akarnánk megoldani, ha egyszerűen csak élnénk az életünket elfogadva, hogy hol így, hol úgy alakul, talán letehetnénk ezt az egészet.

A megoldás az lehet, hogy véget vetsz annak, hogy mindig mindent értelmezel és elindulsz. A megértés mélysége az élettel való együttműködésben rejlik. Tehát nem ellenállsz, nem bántod azt, amiben élsz vagy éltél, hanem megkeresed benne és önmagadban az összhangot és felveszed az élet ritmusát.

Olyan ez, mintha táncolnál. Aki tagadja az életet, ellenáll neki, az nem érzi a ritmust, sőt, úgy éli meg a ritmust, mintha az a lelkét egy hatalmas husánggal csapkodná. Van mikor tényleg jönnek az örvények és levisznek a mélybe, de a következő pillanatban, ha hagyod magad az életnek, feldob a felszínre. Ez egy örök és folyamatos játék. Mint amikor fejest ugrassz a medencébe és pár pillanat múlva kibukkansz a buborékok közül. Ez az élet folyamata, amibe bele is fáradhatsz, de az, aki szeret táncolni, az feltöltődik az élettől és nem fárad bele a szórakozásba.

Az agyad bizonyos keretek között gondolkodik. Elhiteti veled, hogy rengeteg problémád és megoldásod van. Egy csomó projektet végeztet veled. Ha az elmédben élsz és nem a valóságban, akkor ezek a projektek nem akarnak soha elfogyni, mindig talál valamit, amin aztán dolgozhat, de soha sem eleget. Elégedetlen és hajt a következő feladatba, mert „ezt még meg kell oldani”. De amikor szembeszállsz az élettel, akkor önmagad rémálvává változol, örök mókuskerékben tartod magad. Az igazi megértés az, amikor rálátsz a valódi okra, ez miatt ki tudsz lépni a káoszból és rálátásod lesz a saját és önmagad működésére. A megértés olyan, mint ha gyertyát gyújtottál volna egy sötét szobában. A sötét eltűnik és marad a világos valóság, átláthatóan és érthetően. Ami pedig érthető és átlátható, az nem lehet probléma.

A.D.

Mert én meg kell, hogy mondjam, nem mindig tudom, hogy merre vagyok arccal. Úgy látom az olvasói statisztikákból, hogy Ti sem nagyon. A fura az, hogy miközben eddig azt gondoltam, hogy magyar sajátosság, hogy már szinte szándékosságot sejtek az élet megnehezítése mögött, hogy olyan az egész, mintha minden és mindenki összefogott volna, hogy akadályozza az embert, vagy legalábbis hogy elvonja a figyelmünket, erőnket, időnket, energiáinkat a számunkra fontos dolgoktól, azaz a saját életünktől. De most azt látom, hogy ez világszerte így lehet. 

Azt persze nem tudhatom, hogy kinek mi történik most az életében, a magam részéről azt már megszoktam, hogy az utóbbi évtizedben egy év alatt történik annyi minden, ami korábban 10 év alatt sem, és állandóan alkalmazkodni kell. Próbálok folyamatosan valamiféle napi, heti rutint kialakítani, de nem megy. Ahogy elnézem, ehhez csak hozzáad az, hogy vírushelyzet van, enélkül is így történnek a dolgok. Már írni kezdtük itthon, hogy melyik héten mi történik. Egyrészt, hogy követni tudjuk a saját életünket, másrészt, hogy magyarázatot találjunk arra, hogy mitől vagyunk állandóan fáradtak és miért nincs időnk semmire, amit mi szeretnénk. Ha meg éppen idő még akadna, az ember csak ül és néz ki a fejéből.

Azt mondják az ezoterikusok, hogy ez a szabadság, ezért dolgoztunk eddig. Amint megtanulunk alkalmazkodni, rutinosan mozogni, rá fogunk jönni, hogy ez a szabadság, amire vágytunk. De én ezt nem nevezném szabadságnak, inkább egyfajta kényszerpálya. Még ha megadja magát az ember és alkalmazkodik, meghozza a napi több száz döntést, ha még ez már rutinszerűen is működik, akkor sem találok helyet annak, amit én tenni szeretnék, amivel haladni szeretnék, ahogy én szeretném felépíteni az életemet. Az élet szerint az úgy látszik, nem fontos. A probléma ezzel csak az, hogy úgy érzem, nem vagyok fontos a saját életemben. De tényleg nincs semmire idő, pedig nem szokott problémát okozni a priorizálás sem általában.

Minden évben írunk projekttervet, aminek nagy részét azért úgy mellesleg meg is valósítjuk, de egyre több dolog csúszik át a következő évre. Mondhatnánk, hogy mondjak le dolgokról, de már mindenről lemondtam. Már évtizedek óta nem nézek tévét például. Már nem találkozunk a barátainkkal sem, nem lógok a közösségi hálókon. Az utóbbiakon lévő fiókokat csak a munkám miatt tartom meg, de csak akkor megyek fel ezekre a platformokra, ha muszáj. Nem csevegek éjszakába nyúlóan a barátaimmal. Erre sem nekik, sem nekem nincs időm. De még vásárolni is csak hetente egyszer járunk. Már nem sportolunk minden nap, el kell döntenünk, hogy melyik napon mit csinálunk és jó, ha heti két-háromszor sikerül rá sort keríteni. Nem lustultunk el, egyszerűen annyi tennivaló van, hogy választanunk kell.

Marad a munka, a háztartás és a dolgok, amiket meg kell tenni, különben az ember nem felel meg valami új szabályozásnak. Egyszerűen elegem van ebből, hogy folyamatosan kihoznak valami újat, amit megint figyelembe kell venni, amihez megint alkalmazkodni kell. Persze, igen, szabályozás szinten is, de megint csak megemlíteném a szolgáltatókat, ahol szintén a topon kell lenni, követni a legújabb fejlesztéseiket. Már nincs olyan, hogy bármit beállítok és úgy működik. Nem, semmi nem működik. Ha véletlenül sikerül valamit beállítani, amit kényelmesen tudok menedzselni, nem tarthat sokáig az örömöm, önhatalmúlag és egyoldalúan módosítják. Persze a fogyasztói igények figyelembevételével, de ezek szerint én nem vagyok fogyasztó. Nos, azt kell még tudni, hogy mindent online intézek, nem ezzel van a baj önmagában. Vagy ami rendszeresen megtörténik errefelé, hogy egyszerre újítják fel a vasutat és az utakat. Ennek is szép következményei vannak. Az ember nem tud vonattal közlekedni, mert nem nagyon jár. Vannak vonatpótló buszok, amik nem tudnak rendesen közlekedni az útfelújítások miatt, de pontosan ezért autóval sem tudsz nagyon eljutni sehova. Legyek őszinte, azért eljut az ember oda, ahova indult valahogy, de rá kell szánni a jelentős többlet időt, ráadásul kiszámíthatatlan, hogy mennyit.

De mindez nem elég, még hoz az élet mást is. Mindig kell valami szakembert beengedni az otthonomba, ezt is persze akkor, amikor ők jönni akarnak, nem pedig akkor, amikor és ahogy nekem jó lenne. Mindig kell valamit ügyintézni, erre mindig kell időt találni és az értékes szabadságomat pihenés helyett erre pazarolni. Figyelnem kell arra is, hogy ne csak jól tartsam az állataimat, hanem még legyek állatorvos is, de csak azon a szinten, hogy nehogy véletlenül beleszóljak az ő szakmájába, de tudjam, hogy éppen mi az elvárás. Pedig az állataim egészségesek és boldogok, de ez nem elég.

Ja, tegyük hozzá, hogy én még ne is panaszkodjak. Igaz, hogy elnyeli az időmet, az energiáimat és a pénzemet a sok dolog, ami szembejön minden nap, de még bírom. Nem tehetem meg, hogy ne bírjam. Remélem, hogy ezek most átmeneti állapotok…

Mert azért élek a gyanúperrel, hogy ez nem véletlenül történik így. Szándékosságot sejtek a dolgok mögött. A Párom szerint azonban semmiről nem szabad lemondani. Rájöttem, hogy igaza van. Most két dolgot tehetek, vagy behúzom fülem-farkam és eljátszom, hogy minden rendben van, vagy csakazértis megcsinálom, amit én akarok. Ahogy elnézem, a túlélhető magatartás valahogy a kettő között és elegyében van. 

A harmadik út, hogy összefogunk másokkal és segítjük egymást, megszervezzük közösen a dolgok menetét. 

A.D.