Új világ, új szabályok vannak érvényben, nekünk pedig alkalmazkodni kell. Többen mondják, hogy ilyen rossz még sosem volt. Nem azért, mert ne lett volna rosszabb, hanem azért, mert olyan nem volt még, hogy nem látnak maguk előtt semmit, ami előre vihetne. Ebben a világban nem jó sem férfinak, sem nőnek, sem idősnek, sem fiatalnak lenni. Nem jó a vállalkozóknak és nem jó a munkavállalóknak. Nem jó a szolgáltatóknak és nem jó a vevőknek sem.
Azt gondolom, hogy van választásunk. Maradhatsz a régiben még egy darabig, ha akarsz – és akkor a vesztesek között találod magad, vagy választhatod az előre vivő utat is, – ebben az esetben fejlődni, változni kell. Fontos ugyanakkor, hogy az utóbbi út sem zökkenőmentes, azon is jönnek szembe problémák.
De hogyan is jutottunk idáig?
Múlt:
A világ már sokszor változott és most újra azt teszi. Ezt átéltük már többször, vannak nálam idősebbek, de például az én generációm is emlékszik még a régi világra. A rendszerváltás előtti években gyerekeskedtünk és szocializálódunk. Nyilvánvalóan más világot éltünk akkor más normákkal, más erkölcsökkel. De aztán jött a változás és nekünk alkalmazkodnunk kellett. Meg is tettük. Azt, hogy mennyiben volt ez sikeres, az egyéntől függött. Mindenesetre a generációm tagjai gyorsan felvették az új ritmust. Az átmenet viszonylag békés volt és viszonylag biztonságosan zajlott egzisztenciális szempontból is, bár akkor ismerkedtünk meg hangsúlyosabban a munkanélküliség és a szegénység fogalmával.
Az első válság az 1990-es években ért minket, sokaknak ismerős a Bokros-csomag, ugye? Akkoriban a gyermekeimmel voltam elfoglalva. Mire visszatértem a munkerőpiacra, már sok minden megváltozott. Elsősorban technológiai változások történtek, az életben amúgy még működtek a régi minták. Egy darabig. Az ember próbálta felépíteni az életét, de nem volt könnyű akkoriban sem. A technológiai fejlődés szédületes iramban változott, mire az ember körülnézett, már okostelefonja volt, laptopja és Facebook -fiókja. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a közösségek felbomlása, az emberek elidegenedése egymástól, illetve a közösségi élet virtuális térbe való kivonulása, ugyanakkor annyi információ áramlott napi szinten az ember elméjébe, amit sokan ki sem bírtak épp ésszel.
Mivel nem csak magyar sajátosságokról beszélünk, ez eljuttatta a világot arra a szintre, ami egyrészt élhetetlen, másrészt fenntarthatatlan volt. Tulajdonképpen most is ebben élünk még, de a változások már elkezdődtek és nagyon markánsan hatnak. Az ember azonban rövidlátó és ostoba, nehezen tanul, egyszerűen csak nem érti, hogy mi történik a világban és rosszul érzi magát ettől. Mindenben csak a bajt, a problémát látja. Amiben igaza is van, mert valóban sok a probléma! Csakhogy: a régi minták, elvek és erkölcsök nem működnek, ezekkel nem fog senki megoldást találni semmire – főleg nem az új problémákra. Mostanában nagyon népszerűek a “hagyományos értékrend”-hez visszaszólító megmozdulások. Abban egyetértek, hogy ismerjük meg és el a múltunkat, de minden értékrendnél van ősibb is. De ez csak az egyik probléma. A másik, hogy tetszik-nem tetszik, bizony a XXI. században élünk. Lehet követni a hagyományos értékeket és az jó is, ha sikerül belőle átmenteni az új világunkba elemeket, de nem lehet már azok mentén élni. Persze, ennek jó része belső dolog és magánügy, de a társadalmi változásokat akkor sem lehet megállítani.
Példának mondom, hogy divat volt húsz évvel ezelőtt tanult, diplomás embereknek feladni a városi életmódjukat, kivonulni vidékre, tanyára. Sokaknak sikerült is felépíteniük ott az életüket és nagyonis jól érezték – és érzik magukat benne. Csakhogy ezeknek az embereknek gyermekeik születtek. A gyerekeket jó volt felnevelni a viszonylag tiszta levegőn, etetni tiszta és tényleg egészséges élelmiszerekkel – és lássuk be, a legtöbb szülő ezt szívesen biztosítaná a gyermekeinek. De a gyerekek felnőttek és bizony sokan közülük nem találják a helyüket abban az életformában. Mennek vissza a városokba, mert máshogy akarnak élni.
Szóval visszatérve a hagyományokhoz, bár én magam is tisztelem őket, de nem tudok már azok mentén élni. Egyszerűen megváltozott az értékrendem.
Jelen:
Ha innen nézzük a dolgokat, sok mindenre valamiféle – ha nem is a végső – magyarázatot kapunk. Hogy mire volt jó a pandémia, mire volt jó, hogy még túl sem vagyunk rajta, már nyakunkon volt egy háború a szomszédban ami ami életünkre is kihatással van, mire jó a majomhimlő, mire jó a gazdasági világválság.
Anélkül, hogy bármiféle szándékosságot akarnék ezek mögé látni – az összeesküvés-elméleteknek nem ezen a fórumon van a helye – láthatjuk, hogy egy átrendeződés megy végbe a világban. A “világvége” valóban megtörtént, most vagyunk a “hogyan tovább” szakaszban. A meglévő régi elveket és alapokat is felejtsük el, nem lehet rájuk építkezni! Átrendeződés történik a gazdasági életben is. Sokan ugyan ragaszkodnak a régi életükhöz, de nem fog menni. Muszáj lesz gazdaságilag is átgondolnunk a helyzetünket, megváltoztatni a prioritásokat, muszáj lesz korrigálni a családi büdzsét is. Ami régen – a fogyasztói társadalom korában – fontos volt, ma már nem az. A mai embert nem nagyon érdeklik a státusszimbólumok, ha mégis, leginkább befektetésként gondol rá. Mert nem az a gazdag ember, aki sokat keres és sokat is költ. De erre is oda kell figyelni. Egyrészről nem csak az emberek, a gazdasági szervezetek is vissza akarnak térni a régi kerékvágásba. Ragaszkodnak a régi munkahelyi jelenléthez a munkavállalók esetében, próbálják fenntartani a gazdasági függőségnek azt a formáját, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag azért dolgozol, hogy dolgozni tudj járni. Nyomják a termelést, ösztönzik az embereket továbbra is arra, hogy minél többet költsenek. Csakhogy ez már nem sikeres stratégia. Az emberek rájöttek, hogy nem minden a pénz, a tárgyak kevésbé, viszont az élmények boldogabbá tesznek, tehát inkább azokat gyűjtik. Rájöttek, hogy igenis szeretnek a családjukkal lenni, ők akarják nevelni a gyerekeiket, ezért preferálják az otthoni munkavégzést. Ezeket a változásokat a társadalom is tükrözi. Vannak emberek, családok, társaságok, akik ragaszkodnak a hagyományokhoz és vannak akik már nem úgy látják a világ dolgait, mint korábban. A változást már nem lehet megállítani. Igen, vannak szélsőségek minden irányban, de végül csak meg fog születni egy újfajta társadalmi berendezkedés is.
Nincs olyan kor, amikor ne tenné fel valaki valamikor azt a kérdést, hogy merre tart a világ, és hogy a mai fiatalok milyenek.
Milyenek is? Sokan – csakúgy mint a szüleik – nem találják a helyüket. Nyilván ennek az is oka, hogy ezt az átmenetiség mintát öröklik és nem tudnak kitörni belőle. Vagy mert nem hagyják nekik, vagy mert nem tudják, hogy kell. Az ilyen fiatal aztán valóban kallódik. Az új világban is belőlük lesz a szegény és hátrányos helyzetben lévő réteg. Persze, próbálhatunk segíteni nekik, de azt is tudjuk, hogy segíteni csak annak lehet, aki hagyja és elfogadja.
Másrészről, akik jobb pozícióból indulnak, azoktól bizony tanulhatunk. Öntudatosak, tudják mit akarnak és keményen tesznek is érte, ugyanakkor van bennük alázat. Ők már nem hagyják magukat, nem tűrik a kiszolgáltatottságot és meglovagolják a trendeket. A régimódi rendszerek megfojtanák őket is, de ők felülemelkednek ezen. Magasról tojnak rá, hogy mik az elvárások, hogyan kellene élniük. Felépítik a saját brandjüket és igen jól élnek belőle. Persze a kereteket tartják, de folyamatosan tágítják is. Keresik és meg is találják a réseket, ahol boldogulni tudnak és legyünk őszinték, ebben jobbak nálunk. Tegyük még hozzá, hogy nem ők a legjobb tanulók az elavult iskolarendszerben.
Jövő:
Úgy kell az élethez állnunk, ahogy eddig még sosem. Nem is tudom, mintha külföldön csöppentünk volna bele valamiféle élethelyzetbe, ahonnan nincs visszatérés. Muszáj fenntartanunk a kíváncsiságunkat, a kísérletező kedvünket akkor is, ha belefáradtunk a világ dolgaiba. Egyébként a világ részéről pont ez a cél: addig meríti ki az embert mentálisan és fizikailag is, amíg tényleg irányítható rabszolga válik belőle. Ha hagyjuk. Ha nem vesszük fel a fonalat. Aki lemarad, az kimarad – mondták régen és mondják ma is, és ezt most már tényleg komolyan kell venni! Mindig is alapvetés volt, hogy “haladni kell a korral” – ez most fel is gyorsult és fokozottan is igaz. Újjá kell szerveződnünk. A régi minták tényleg nem működnek, sokszor régi barátságok és társaságok sem, mert elfejlődtünk egymástól. De a jövőben mégis a legfontosabb az lesz, hogy megtaláljuk azokat a társakat, akikkel együtt tudunk haladni és támogatni tudjuk egymást. Át kell alakulnunk – ez most a túlélés záloga. Azt is mondják, hogy nincs új a nap alatt. Talán tényleg nincs és senki nem mondja, hogy nem nyerhetünk ispirációt a hagyományokból, de adaptálni kell a jelenünkre.
Az állam (és ez politikai pártoktól függetlenül így van) megszűnik partner lenni az emberek életében. Megszűnik a gondoskodása minden szinten. Remélem, talál magának feladatot azon túlmenően is, hogy megkeseríti a polgárai életét. A hatalom azé, akinél hiszik, hogy van. Hinnünk kell benne, hogy nem külső erő, hanem a saját döntéseink kormányoznak bennünket. Hogy a hatalom az életünk felett a mi kezünkben van.
Persze, a császárnak mindig meg kell adni, ami a császáré, teljesen mindegy, hogy ezt milyen címkével látjuk el, de boldogulni, gondoskodni önmagunkról és a családunkról nekünk magunknak kell. Nekünk kell megteremtenünk a saját túlélésünk feltételeit. Ez pedig nem egyszerű feladat. Nekünk is függetlenednünk kell a rendszerektől, amennyire csak lehet.
El kell döntenünk, hogy felépítjük magunkat az új normák alapján, vagy a vesztesek táborába akarunk-e tartozni.
Nyilván ez a bejegyzés csak szőrmentén érinti még a fontosabb témákat is, illetve vannak más szempontok is, amik alapján ugyanerre lehet jutni. Lehetne erről könyvet is írni, de ez itt most csak egy bejegyzés. Viszont minderről beszélhetünk a Fórumban, kereshetünk közös utakat, megismerhetjük egymás véleményét és inspirálhatjuk egymást.
