Szerző: Sarkanyok 1 / 4 oldal

Utópia?

Mire ezt a honlapot létrehoztuk, már túl voltunk nagyon sok tapasztalaton a világról, az életről. Miközben itt igyekeztünk felállítani a koncepciót, közben is átmentünk nagyon sok mindenen. De a kiindulópontunk megmaradt. A lényeg, hogy már elég volt a világ sötét, depresszív oldalából, elég volt abból, hogy mindig lenyomnak, hogy minden túl van szabályozva, elég volt a kiszolgáltatottságból és tudatosan keresni kezdtük az előrevivő dolgokat.

Mindig hittünk abban, hogy a világ szebb és jobb hely lesz idővel és hogy lesz ebben szerepünk, ha mást nem, hát a magunk és a családunk számára fel tudjuk építeni a szebb jövőt. Mert az már egy ideje egyértelműnek látszik, hogy akiket “megbíztunk” azzal, hogy vezessék az emberiséget, nem a mi érdekünkben munkálkodnak.

Nagyon sokszor gondoltuk azt, hogy az embereket egyszerűen becsapják azzal a sok információval, amit napi szinten a nyakukba borítanak és ez alól senki sem mentesülhet, hiszen nem egy hegyi barlangban élünk magányosan.

Miközben a technológia folyamatosan fejlődik, nagyon sok olyan újítással, amiről nem is tudunk, mert nem kap nyilvánosságot, a mi fejünkbe folyamatosan azt a képet helyezik, hogy közeleg a világvége. Globális felmelegedés, a Föld pusztulása, túlnépesedés, környezetszennyezés – ezekről hallunk nap mint nap. Egyrészt nem lehet elmenni ezek mellett a dolgok mellett, de azt mindenképpen tudatosítanunk kell magunkban, hogy ez csak az érem egyik oldala. Csakhogy közben ennek a felelősségét és a megoldás felelősségét is megpróbálják a nyakunkba varrni, az ennek megfelelő szigorításokkal, az egyén szintjén megjelenő elvonásokkal. Azok pedig, akik ténylegesen tehetnének valamit, nem foglalkoznak az egésszel. Nekik van pénzük, hogy bármit megtehessenek, rájuk nem vonatkoznak a szabályok, sokszor még a törvények sem. Tudjuk: a gazdasági érdekek mindenekelőtt. Emellett nagyon sok dolog egészen egyszerűen hazugság és valakinek a feltételezése, akit azért szólítottak meg, hogy terjessze a negatív világképet, amit már tényként tárnak elénk. Erről nagyon sokszor írtam már én is a két blogomban és itt az oldalon is.

De részünkről elég volt ebből. Nem akarunk folyamatosan azzal foglalkozni, hogy mennyire rossz irányba megy a világ. Lenne még ehhez néhány szavam nekem is, de nem akarok hosszan elidőzni a negatívumok világában.Inkább arra fókuszálok, hogy kezdjünk el kreatívan, mégis komolyan beszélni a máról és a holnapról. Azt akarjuk, hogy legyen más választásunk, mint a tagadás vagy a depresszió.Elég volt az állandó háborgásból, a rettegésből és a kiszolgáltatottságból.

Felülemelkedve ezen, úgy látom, hogy ráfér a világra a pozitív gondolkodás, a pozitív jövőkép, a pozitív életminőség. És ezért már mi is sokat tehetünk. Ezt próbáltuk és próbáljuk meg bemutatni ezen a honlapon is, a magunk példáján keresztül. Tény, hogy ez az évünk extrém nehéz volt és rengeteget dolgoztunk, szinte pihenés nélkül. De közben gyűjtöttük a világból azokat az információkat is, azokat a gondolatokat, amik előre visznek.

Nem is olyan régen végre szembejött az, amire vártam, kiderült, hogy mások is,- nagyon sokan – gondolkodnak hasonlóan és tesznek lépéseket azért, hogy a valódi élhető világ létrejöjjön. A mozgalom neve solarpunk és a világon egy egészen nagy közösséget jelent. Ezekhez a közösségekhez pedig mi is csatlakozni fogunk.

De mi is az a solarpunk?

A Solarpunk elég új fogalom ahhoz, hogy jobb egérgombbal kattints a szövegszerkesztő szoftverre, hogy utasítsd a „helyesírás megtanulására”, de elég idős ahhoz, hogy amikor meglátod, felismerd, hogy már láttad korábban.

A solarpunk egy fiatal és fejlődő koncepció, különböző értelmezésekkel. Lényegében elutasítja a disztópikus pesszimizmust és ehelyett olyan regeneratív törekvéseket terjeszt elő, amelyek felhívnak a meglévő társadalmi szokásaink megváltoztatására.

Van néhány definíció erről:

  • A solarpunk életforma egy olyan művészeti és irodalmi mozgalom, amely egy olyan jövőt képzel el és annak megvalósításán dolgozik, amelyben az emberek és a természet összhangban élnek egymással egy fenntartható és egyenlő társadalomban.
  • A solarpunk életforma a napenergiát használja fel, mint megújuló energiaforrást és optimista látomást nyújt a jövőről, amely elutasítja a klímakatasztrófa pesszimizmusát.
  • A solarpunk életforma a punk szellemiségét is magában foglalja, amely ellenkultúrális, posztkapitalista és dekolonizáló lelkesedést mutat egy ilyen jövő megteremtéséhez.

A solarpunk életforma nem csak elképzeli, hanem meg is valósítja ezt a jövőt a mindennapi gyakorlatban. Inspirálódik az Earthship nevű fenntartható építészeti formából, amely újrahasznosított anyagokból épül, és önellátó víz- és energiaellátást biztosít. A solarpunk életforma kreatív és innovatív módon használja fel a technológiát, hogy automatizálja a folyamatokat, mint például az erőforrások gyűjtése vagy a növények öntözése. A solarpunk életforma kollektivista és demokratikus módon erősíti az emberek közötti kapcsolatokat és közösségeket, és elutasítja a fogyasztói társadalmat és az ökofasizmust.

A solarpunk életforma tehát egy olyan mozgalom, amely nem csak álmodozik, hanem cselekszik is egy jobb világért.

A solarpunk világ egy olyan világ, ahol az emberek és a természet harmóniában élnek, s ahol a technológia nem ellenség, hanem szövetséges a fenntarthatóság és az egyenlőség érdekében. A solarpunk világ olyan világ, ahol a megújuló energiát, különösen a napenergiát széles körben használják és hozzáférhető, ahol a hulladékot csökkentik és újrahasznosítják, ahol az élelmiszereket helyben és organikusan termesztik, ahol a közösségek sokszínűek és befogadóak, ahol értékelik a demokráciát és az együttműködést, s ahol ösztönzik a kreativitást és az innovációt.

A solarpunk világ egy olyan világ, ahol a jövő fényes és reményteljes, és ahol az emberek nem félnek a változástól, hanem elfogadják azt.

Viszont nagyon tudatosnak kell lennünk. A remény ugyanis vonzó mind a nyerészkedők, mind a forradalmárok számára. A mély és tartós alulról szerveződő szervezkedésés révén a tartalmas solarpunk élmények résztvevőinek előnyei exponenciálisan nagyobb gazdagsággal bírnak, mint azok számára, akik csak jegyet váltanak egy rendezvényre, Dűne karakternek öltöztek és a buli után úgy ébredtek, hogy semmi mást nem vihettek haza, mint másnaposságot és egy drága szelfit. Lehet, hogy a hatalmasok könnyen magukévá teszik az új kilépő trendeket, de a hiteltelen, üres utánzatok nem tudják biztosítani a sokak által osztott méltó látásmódot és életet megváltoztató gyakorlatot.

Velünk tartasz ezen az úton? Kérlek oszd meg a gondolataidat a témáról.

Mi további írásokat fogunk feltenni a solarpunkról, ha úgy érzed, megszólítottunk, tarts velünk!

Őszi hangulatban…

Itt van az ősz és egy pillanatra mi is megálltunk. Nagyon sok mindenen vagyunk túl, még nagyon sok minden van előttünk is, de muszáj szusszanni egyet.

Elmondhatjuk, hogy a gazdálkodásra való átállás sikeres projekt lett, jövőre már jóval kevesebb előkészítő munkát és pénzbeli ráfordítást fog igényelni. A kert szépen termelt, igaz nem mindenből volt szép a termés, de ami az idén kevésbé sikerült, az talán jövőre jobb lesz, nem lehet minden évben minden egyformán eredményes. Viszont a hústermelésünk szintén szép lett, nagyon meg vagyunk elégedve. Nagyon sok mindent korszerűsítettünk, új eszközöket vásároltunk, túl vagyunk a házak korszerűsítésének a felén is, a többi már jövő évre marad. Ez természetesen azt jelenti, hogy a mi otthonunk maradt ki, mert először édesanyámat akartuk biztonságban tudni, nálunk még egy évig biztosan működnek a rendszerek; másrészt a gazdaságot kellett működőképes állapotba hozni. Büszkék is vagyunk rá, hogy kisvárosi környezetben sikerült létrehozni egy olyan mini farmot, ami azért 4 családot el tud látni, igaz nem teljeskörűen, de azzal, amit termelünk, igen.

A hagyatéki ügyintézés is a végére ért, pontosabban én befejeztem, nem rajtam múlik. Mindent eljuttattam mindenhova, ahova kellett, áttértünk mindenhol az elektronikus ügyintézési módokra is, a többi a hivatalok és szolgáltatók dolga, én már nem foglalkozom vele. De erről már írtam korábban is.

A kertben most kezdődnek az őszi munkák, már alig van benne valami, mindent sikerült betakarítani, aminek már itt volt az ideje. Az maradt kint, ami még maradhat, például a répa, a gyökérzöldség és a káposztafélék. Át kell telepíteni az epret és elő kell készíteni az ágyást az őszi fokhagymának és szét kell teríteni a komposztot.

Nagyjából ennyi tennivaló van még kint. Tavaly (és idén tavasszal is) elmaradt a magaságyások telepítése, remélem, a fiam talál rá időt, hogy idén ősszel azt is megcsinálja. Amennyiben nem, akkor az idei minta és tanulságok alapján megyünk tovább jövőre.

Az volt a tervünk, hogy – ha már úgyis muszáj ügyintézni az idén – akkor minden dolgunkat tegyük egyenesbe hivatalosan, úgy néz ki, hogy tényleg ebben az évben megtörténik, utána már csak az aktuális intéznivaló marad.

Persze azért van még előttünk korszerűsítés is, amire egyszerűen nem találtunk eddig időt, de ezzel már úgy vagyok, hogy ha idén nem megy, akkor átcsúszik jövőre.

Foglalkoztunk annyi mindennel, a honlappal, Rovinporttal, a szállással, a másik nyaralóval is, csak az otthonunk dolgai csúsztak el, már nagyon ideje van saját magunkkal és az otthonunkkal törődni. Ennek megfelelően rommá dolgoztam magam akkor is, amikor végre már azzal foglalkozhattam, ami tényleg a saját dolgom. Alex szerint ennek itt és most vége van (annak, hogy rommá dolgozom magam), de azért emellett még meg kell szervezni a nagytakarítást a nagy házban, tekintve, hogy nemsokára esküvő is lesz és persze nálunk, otthon is.

Szóval, a munka nem áll le, sok mindenre csak most lesz idő, amire eddig nem jutott és be kell pótolni. 

Minden változás és változtatás nehéz, de ha haladni akarunk, akkor rá kell fordítani az erőt, a pénzt és az időt.

Nagyon szerettünk volna napelemet, de ahogy telik az idő, egyre inkább úgy vagyok vele, hogy nem biztos, hogy az kell nekünk. Folyamatosan születnek újabb technológiai fejlesztések, és most – bár globális felmelegedésről beszélnek, ne feledjük, hogy a jégkorszakokat mindig felmelegedés előzte meg. Szóval, ki tudja, milyen irányt vesz az időjárás is. Mindenesetre az biztos, hogy a földgázt a következő évben kiiktatjuk és folyamatosan keresem a lehetőségeket arra, hogy korszerűbb és időtállóbb megoldást találjak a villamos energia előállítására. Meg persze nem ártana hozzá pénz is, mert ugyan rendelkezem annyival, hogy a napelem telepítés ne okozzon nehézséget, de senki nem akar többszörösen fizetni valamiért. Aztán persze, lehet, hogy a végén a legegyszerűbb megoldás bizonyul a legjobbnak, meglátjuk. Amennyiben döntést hozunk a témában, mindenképpen megosztom itt. A függetlenedés mindenképpen célunk. Azért, mert igyekszünk minél természetesebb módon élni, a technológiai fejlődést és fejlesztéseket nagyon fontosnak tartjuk, hiszen minél fejlettebb  egy technológia, annál környezetkímélőbbnek kell lennie, legalábbis nekünk ez az elvárásunk.

Egy kicsit kibontva a klímaváltozás témakörét, csak annyit mondanék, hogy szerintem nem sok köze van az embernek hozzá. Azzal mélységesen egyetértek, hogy vigyázzunk a természeti környezetünkre és a magam részéről úgy élek, hogy mindent meg is teszek ezért, arra azonban nincs ráhatásom, hogy a nagy cégek is ezt tegyék, nem is fogják, hiszen náluk még mindig a pénz az úr. Szóval azt gondolom, hogy a klímaváltozás természeti jelenség, a Föld élete ciklikusan változik, voltak már nagy felmelegedések és jégkorszakok is és lesznek ezután is.

Vélemény, hozzászólás?

2023. augusztus

Ügyintézés, ügyintézés, ügyintézés. Nagy része már lement, de még mindig nem vagyunk a végén.

Ügyintézés keretein belül át lettek iratva az összes közművek. Nagy küzdés árán, egy-két szolgáltató volt csak, ahol beküldtem vagy bevittem, átírták és kész. A többi ült rajta, az élő fába is belekötött, a csúcs az tegnap volt a vízműveknél, ahol nem hitték el, hogy az édesanyám az ő maga. Pedig ott volt teljes életnagyságban, személyi igazolvánnyal és lakcímkártyával. Végül, amivel nem boldogultam, aztán egyszerűen beküldtem online és nem érdekel már, hogy mi lesz a vége. Amennyiben átírják, akkor jó, ha nem, akkor meg úgy marad. A számlákat fizettük eddig is és ezután is így lesz.

Mennem kellett néhány kört a közjegyzőnél is, mert a fele örökséget elfelejtette kivonatolni és megküldeni a Földhivatalnak, de nem akarta megérteni, hogy mi a probléma ezzel. Végül úgy néz ki, hogy ez is sikerült, talán már csak várnunk kell. (Már megint és még mindig). Közben azért készülünk a következő szezonra is. Kéményseprés kipipálva, a klímaberendezések cseréje és karbantartása még hátra van, de remélem, hogy most már záros időn belül ez is készen lesz.

Végül még az internetszolgáltató is beesett, hogy modemet cserél, mert a régi elavult. Eddig nem tapasztaltam ekkora buzgóságot a részükről, de aztán tájékozódtam, és kiderült, hogy jobb is, ha örülök ennek, mert mások még akkor sem kapnak újat, ha tönkrement a régi. Nem is tudom hova tenni ezt a kitüntető figyelmet, mint kiderült a szolgáltató sem, ez azért egy kicsit félelmetes. De legalább ez is megvan.

Nem is tudom, hogy boldogultam volna, ha Alex nem segít ki a szervezés és az ügyintézés tetemes részét magára vállalva.

Szóval minden napra volt valami, amire figyelni kellett, amit ne felejtsünk el, meg tekintettel lenni rá, de minimum aláírni és visszaküldeni kellett valamit. Egyetlen hét volt kivétel, a hónap első hete, mert akkor gyerekeket táboroztattam és bár ez minden évben előfordul, mindig nagyon ki is merít, ezért arra a hétre nem terveztem semmi mást. 

Tegnap azért a munka utáni kirándulás és a közmű kötözködése miatt kicsit kiakadtam, de ennek azért volt pozitív következménye, mert villámgyorsan megéleződtek a késeink, ki lett cserélve a fürdőszobában a lámpatest és le lett szerelve az ajtó, amit utáltam, hogy ott van. Ebben nagy segítség volt a fiam.

Mindenesetre szeretnénk a saját életünkkel is haladni végre.

A tyúkudvar azért tartogatott örömöket, bár mindig voltak körülöttem tyúkok, az meglep mindig, hogy milyen intelligensek. Amikor eljövök otthonról, már leskelődnek a tyúkudvar ajtajánál, oldalra billentve a fejüket meg a nyakukat. Vicces, hogy egyszerre csinálják, így egy csomó kígyózó nyakú tyúkkal a retinámon búcsúzok az otthonomtól. Amikor megérkezem a munkahelyemről, ugyanez. Mindig van egy őr tyúk, az szól a többieknek és már jönnek is leskelődni. Ha bemegyek közéjük, akkor is szaladnak elém és mindegyik elmeséli, hogy milyen napja volt. Azonnal produkálni kezdik magukat, amint megjelenik valaki.  

A szomszédban édesanyámnál a kakasok is rögtön jönnek, ha meglátnak és ha nem beszélgetek velük, akkor addig kukorékolnak, amíg oda nem megyek. Ezt a saját kakasaim hasonló hangversennyel viszonozzák. Gondolom, örülnek a szomszédaink. De már nem tart sokáig, a héten nekilátunk a kakasok feldolgozásának. Csak kettő marad a tyúkudvarban. A szárnytollak vágásra is sor került, mert megint felrepdestek a tetőre és nem akartuk, hogy megszökjön valamelyik. Az is vicces volt, hogy amikor rájöttek mi történt, hangosan méltatlankodtak, ráadásul egyszerre.

Voltunk Tápiószentmártonban, ezúttal nem dolgozni mentünk ki, de rá is kellett jönnünk, hogy már megint füvet kell nyírni. Néztük a gyümölcsfákat, hát termés az idén sajnos nem lesz rajtuk. Az otthoni fákon sem. A tavalyi szárazságnak most lett meg a következménye ebből a szempontból. A talaj mélyebb rétegeiben most sincs nedvesség, pedig az idén rendesen volt eső, de a tavalyit nem tudta pótolni. Néhány fa sajnos kiszáradt, azokat is a hétvégén tervezzük kivágni. Nem baj, legalább lesz mit kivinni Gombára tüzifának a vendégházba, hogy a vendégeink tudjanak grillezni. Meg nagy részét itthoni fűtésre is felhasználjuk, bár a terv nem ez volt. Nem baj, pótoljuk az elpusztult fákat, de az sajnos néhány évbe megint beletelik, mire termőre fordulnak.

Ettől függetlenül a termés a kertben meglepően szépen alakult, gyakorlatilag mindenünk van. A hagymát, a fokhagymát és a krumplit már ki is szedtük és letároltuk, és természetesen nagyon büszkék vagyunk az eredményre, hiszen első éves gazdáktól szerintünk ez nagyon szép eredmény.

A végére tartogattam a jó hírt, ami ezekben a zűrzavaros helyzetekben emelni tudta a lelkünket: összeházasodunk Alex meg én. Nagyon kedves és lelkes az anyakönyvvezetőnk, ez is nagyon jó érzés, hogy neki is olyan fontos ez az esemény, mint nekünk.

Vélemény, hozzászólás?

2023. július

Ez a hónap sem volt kevésbé munkás, mint az eddigiek, pedig két hét szabadságon is voltunk.

A brojlereket sikerült a tervezett rend szerint feldolgozni, ezzel nyitottuk a hónapot. Utána rengeteget kellett ügyintéznünk a hagyatékunk ügyében és persze besegítettünk édesanyámnak is. Nem tudom, ki hogy van vele, de ez kész katasztrófa. Csak a mérőórák átírása a szolgáltatóknál több hétig tartott és van, amivel foglalkozni sem volt még kapacitásom. Szóval, nem vagyunk még a végén.

A szabadságunk első napja komoly aggódással telt, mert édesanyám és Alex is hőkimerülést kapott és olyan tüneteket produkáltak, hogy az életükért aggódtam pár napig. Szerencsére van szanitéc a családban, így pár nap alatt sikerült rendbe hozni mindkettejüket. Örültem, hogy végre nem történt semmi szörnyűség ezúttal, de nem lepődtem meg, hogy persze azért valaminek történnie kellett.

Közben a kert elkezdte ontani a terményeket, fűszereket, amiket el is kezdtünk feldolgozni és betárazni. Most már tényleg csak tejterméket és liszteket kell boltban vásárolnunk. Pár hét múlva talán a tyúkjaink is tojni kezdenek, akkor már tojás is lesz.

A tyúkállományt szétválasztottuk, a kakasok külön ellátást kapnak amíg fel nem nőnek.

 A tyúkólnak azt a részét, ahol eddig nevelkedtek, kifertőtlenítettük, majd ide fogjuk tenni a tojóládákat, a szomszéd ólban pedig éjszakáznak. Az állományban van még pár bizonytalan ivarú egyed (pontosabban még mi nem tudjuk egyértelműen megállapítani, hogy tyúk-e vagy kakas), hamarosan ők is a megfelelő társaságba fognak kerülni. Két kakast akartam megtartani a 22 tyúkunkhoz, egyelőre úgy néz ki, hogy talán hárman vagy négyen is vannak, viszont egyensúly van a tyúkudvarban. Először a kendermagosok közül választottam ki az alfát, gyönyörű királyi állat és kedvesnek is tűnt. Egészen addig, amíg nem ő lett a tyúkudvar ura. Amikor már engem is megtámadott, villámgyorsan lecseréltük egy kezesebb jószágra. Ment a kakasok közé, ahol jól elvan és ott egyáltalán nem agresszív. Értem én, hogy védte a tyúkjait, de azért csak el kellett látnom a társaságot, az meg nem megy, hogy seprűvel kelljen közlekednem a tyúkudvarban. A társaságban van néhány szabadszellemű tojó, csak szingli csajoknak hívjuk őket egymás között. Ők nem társulnak a többiekhez, nem tartoznak egyik kakashoz sem és igyekeznek az éjszakát a fán vagy a tyúkól tetején tölteni. Így aztán muszáj volt a szárnytollaikat megnyirbálni, hogy ne menjenek át a szomszédba. 

A hőség közben tényleg beköszöntött és öntözni is kell és kellett a kertet, de most már komolyan kellett venni azt is, hogy délelőtt 10 óráig lehet kint tartózkodni, utána be kell menni, különben baj lesz. Az a tervem, hogy hajnalban kelek, hogy mindent el tudjak rendezni, pár napig működött, de aztán levert a lábamról a kimerültség. Szerencsére nem lettem beteg, de képtelen voltam fél 5-kor kimászni az ágyból. Az ugyanis a probléma, hogy amíg az életvitelünk nagyon sok mindenben változott, az életritmusunk még nem, mert a régi feladataink is megmaradtak. Ehhez is hozzá kell szokni, illetve szinkronba kell kerülnünk egymással is, mert amíg én szívesebben dolgoznék hajnalban a kertben, van olyan családtagom, aki viszont inkább a késő délutáni órákat választaná. Persze, ez nem gond, csak össze kell szervezni.

Persze azért segítség is akad, ahogy a mellékelt ábra is mutatja:

Kihasználva a szabadságomat, elrendeztünk néhány személyes hivatalos ügyet is, elvégeztettük a szükséges karbantartásokat, a fiam végre nekiállt a műhelynek, az is takarítva, festve, lomtalanítva lett, kitakarítottuk a sufnit és elvitettük ami nem kell.  

Végre rendbe szedtük a közös használatú örökölt autót is. Most már tényleg mehet vele bármelyik családtag bárhova.

Végre elmondhatjuk, hogy az idei projektek nagy része teljesült. Már csak a magaságyások kialakítása, a kutyakennel felújítása és a sufni padlójának újrabetonozása maradt hátra. Na, meg némi korszerűsítés mindkét házban. A karbantartások alkalmával (ezért is szeretek mindent évente átnézetni) rá kellett jönnünk, hogy a fűtés és hűtésrendszereink elavultak, ennek egy részét az idén mindenképpen korszerűsíteni kell, más részét ráér még a jövő évben. Úgyhogy a kifutott projektek helyébe már jött is az újabb.

Még pár nap nyaralás is belefért, végre sikerült kimenni Szentmártonba. Igaz, a két kiskutyát vittük magunkkal, de most kivételesen jól viselkedtek. Elmaradt a szokásos hisztéria, ehelyett ők is inkább pihentek és élvezték, hogy csak velünk vannak. Itthon azért elég nagy a konkurencia a többi állat miatt. Strandon is voltunk és ott jöttem csak rá, hogy mennyire hiányzott ez is és hogy a pihenésre is nagyon nagy szükség van. Ezúttal ugyan nem lettem beteg, de amíg ott voltunk, végig úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger. Igaz, nem csak én, de Alex is így volt vele, nagyon elszoktunk a pihenéstől és feltöltődéstől. Tudtuk előre, hogy kemény lesz ez az évünk is, de ettől még elfáradtunk.

Egyetlen dologgal nem foglalkoztunk csak, ez pedig Rovinport. A foglalásra már van lehetőség, de azon kívül, hogy létrehoztam oldalakat a közösségi médiákban, mást nem csináltam egyelőre. Úgy voltunk vele, hogy  nagyon sok mindent megtettünk, meg elintéztünk, de azért legyen egy kis idő végre magunkra is. Így aztán rendeltünk néhány régóta vágyott könyvet és sokat olvastunk feltöltődésként.

A szabadság sajnos letelt, most már a hétköznapok jönnek megint, új lendülettel és változatlan és újabb célokkal.

Vélemény, hozzászólás?

2023. június

Sziasztok, kedves olvasók! Rovinport újra jelentkezik, a félév utolsó bejegyzésével.

Nos, ez a hónap nem indult jól. Elindultam szabadságra, egy csomó tervvel, rengeteg dolgom lett volna a gazdaságban, otthon és még pár nap nyaralást is beterveztem, de végül az egészből nem lett semmi. Már az első napon beteg lettem, ami nem javult, hanem ahogy teltek a napok, egyre rosszabb lett, végül olyan beteg lettem, amilyen még sosem. Nagy dózis antibiotikum kellett, hogy kijöjjek belőle, elvitte a két hetemet, de még újabb két hét kellett, mire teljesen sikerült kijönnöm belőle, bár azt már munkahelyen dolgozva töltöttem. Így esett meg, hogy végül nem csináltam semmi olyat, amivel haladni akartam volna. De legalább jó sokat olvastam amíg az ágyat nyomtam, amire már tényleg régóta nem volt időm.

Persze, a csirkéinkhez kimentem néha, de pár napig ők sem láttak. Nagyon megható volt, ahogy körém gyűltek és volt amelyik remegett az örömtől, hogy lát és persze kellett babusgatni. Úgy tűnik, a kézhez szoktatás sikeresnek mondható, van hogy kiskakassal a vállamon látom el a többieket, mert annyira segít és bújik. Azóta is nagyon jó arcok, persze vannak kalandjaink, mert bizonyos dolgokhoz egyéni módokon állnak hozzá. Már ki lettek engedve a tyúkudvarba, na, ott letaroltak mindent, el is határoztam, hogy ősszel is dolgozni fognak, ha mindent betakarítottunk, kihajtom őket a kertbe is, hogy szedjék össze a maradék kártevőket és a gyomok magjait. Egyúttal segíthetnek a komposztot is beforgatni a talajba. 

A brojlerek is szépen fejlődnek, nőnek és híznak, július elején le is kell vágni őket. Egészen megdöbbentő, hogy már háromszor akkorák, mint a tyúkcsirkék, pedig csak egy héttel idősebbek.

Ezen kívül intézni kellett a hagyatékkal kapcsolatos dolgokat, ami azért volt kemény, mert 15 napot kaptunk rá, viszont mire postázták és megkaptuk a jogerőt, már nagy része ennek letelt. Úgyhogy betegállományban még ügyintézni is voltam és még így is kellett büntetést fizetni, hogy nem csúsztam ki a 15 napból. De ez a magyar jogrend. Erről is lenne mit írnom, készül is a lista azokról a cégekről/vállalkozókról, akikkel a jövőben nem kívánunk együttműködni.

Jó hír viszont, hogy a gombai vendégház végre hivatalosan is kinyitott, várjuk a pihenni, horgászni vágyókat sok szeretettel. Időpontot foglalni itt tudtok: Foglalás – Rovinport .

Azon túlmenően, hogy a környék és a falu is gyönyörű, Gomba község egész évben rendszeresen különböző programokkal várja az érdeklődőket, úgyhogy ha valakit a helyi értékek is érdekelnek, szinte mindig talál valamit. Az éppen aktuális rendezvényeket mi is megosztjuk itt: Programok – Rovinport .

Így azért legalább nem ment teljesen veszendőbe a hónap első két hete, bár tény, hogy nem esett jól ügyintézni betegen. Arra természetesen vigyáztam, hogy senkinek ne adjak át semmit, bár nem kell már maszkot hordani és fertőtleníteni, én most megtettem.

Ahogy erőm engedi, azért próbálok haladni azokkal a dolgokkal is, amiket beterveztem, de sajnos van amivel várni kell, mert nem elég rá egy délután vagy egy hétvége. De legalább a kert gyönyörű – hála a sok esőnek és persze édesanyámnak, aki folyamatosan gondozta ez alatt az idő alatt is. Nagy boldogsággal töltött el, hogy amit elültettünk, az termőre fordult, már saját salátát, hónapos retket, újhagymát, fűszereket, epret és málnát ehettünk az idén. 

Ilyenkor már hétvégénként és nyaralni is ki szoktunk menni Tápiószentmártonba a családi nyaralónkba, ha nem is feltétlenül mi, de a családból valaki már igen. Az idén ez is nyögvenyelősen megy. Voltunk már kint, de egyelőre csak dolgozni, de még arra sem volt idő, hogy kitakarítsunk, pedig ezt máskor már áprilisban meg szoktuk ejteni. Igaz, idén valahogy a családtagok sem nagyon tolonganak a kulcsért. Úgy tűnik, mindenkinek nagyon munkás és zsúfolt ez az év.

Végül a napéjegyenlőség új történéseket hozott. Bejelentkezett a szolgáltató, hogy jönne áramot olvasni Tápiószentmártonba, akkor már kimentünk úgy, hogy sikerült kitakarítani is. Már aznap este jött az első jelentkező, hogy kimenne. Mintha megérezték volna. 🙂

Végre sikerült az autót is kitakarítani tisztességesen, úgyhogy takarítás ügyben legalább rendben vagyunk.

A következő kihívás a sicu nyírás lesz majd valamikor. 🙂 

S mindezek után jöhet a második félév. 🙂 😂

2023 május

Szóval, életmódváltás zajlik aktívan. Elmondhatjuk, hogy a családomból én vagyok az egyetlen, akinek még köze van a Rovinporton túli világhoz a munkahelyem által, amire úgy tekintek mostanában, mint egy “kapura”. Az otthonunk viszont egy védett hely, oda a külvilág csak kontroll mellett teheti be a lábát, ha és egyáltalán. Persze, mi is fizetjük az adókat, meg a rezsit és megtesszük amit meg kell, de a kapunkon belül már csak a mi értékeink érvényesülnek. Aki ide belép, az ezt el is szokta fogadni. Vagy nem jön többet. (Az utóbbi nem jellemző.)

De mivel is jár ez az életmódváltás, hogy tudom ezt nőként megélni? Először is, mindent magunk csinálunk. Szó szerint. Fel kell építeni a gazdaságot és működtetni. Ez rengeteg munkával jár és sok pénzzel, mert ugyan örököltük az induláshoz szükséges feltételeket, de korszerűsíteni kell nagyon sok mindent. De azért a mini ranchünk szépen fejlődik és mi is mindig tanulunk valami újat. Sok új felszerelést és szerszámot szereztünk be, ezek a beszerzések még mindig folyamatban vannak. De kell is, mert minőségi és korszerű szerszámokkal hatékony és öröm dolgozni. Rengeteg időt lehet velük megspórolni és mivel ebből van a legkevesebb mindannyiunknak, ez nagyon fontos.

Májusban megérkeztek a csirkéink is, fogolyszínűek és kendermagosak lesznek a tojó tyúkok és megérkeztek a brojler csirkék is, ezeket néhány hét múlva feldolgozzuk.

A tavasz berobbant a kertünkbe, minden burjánzik, jó sok munkát adva ezzel, mert ez igaz a gazokra is meg a fűre is, amit pár naponta nyírni kellett.

Közben alapos takarításba is kezdtünk a gazdasági épületekben, kis lépésenként, de azért haladunk vele. Hatalmas munka áll még előttünk, de mindig csinálunk valamit. Már feltérképeztük, hogy mit kell felújítani (például a pincét, a műhely épületét, a kutyakennelt, a birtokon belüli kapukat).

Ha nőként gondolok erre és az általam hirdetett vidéki sikkre, akkor ezen a téren is jelentős változások vannak. Mindig arra törekszem, hogy a sok munka mellet is önmagam legjobb és legelegánsabb változatát adjam. Kifelé is, bár az sosem érdekelt túlzottan, hogy “mit szólnak” az emberek a dolgaimhoz, de inkább saját magamnak, magunknak és a családomnak. Hiszen én is képviselem a családunkat, az értékeinket a külvilágban.

Először is, végre szeretni kezdtem magam, a testem. Nem olyan, sosem volt olyan és nem is lesz már, amilyennek én szerettem volna, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne úgy tökéletes, ahogy van.

Teljesen átalakultak a külső megjelenéseink is. Már nem tudok és nem is akarok kényelmetlen ruhákban szorongani. Továbbá nem vagyok hajlandó valamit csak azért megvenni, mert az jön fel rám. Tetszenie is kell és kényelmesnek is kell lennie.

A gazdálkodáshoz természetesen külön ruhatárunk van. Úgy mondjuk “melós ruha”, de igazából odafigyeltünk vásárláskor nem csak a funkcióra, hanem a kellemre, az anyagminőségre is. Azért, hogy ne okozzon gondot, ha munka közben kell valamiért kiugrani. Persze, előfordul, hogy az adott munka jellegéből adódóan maszatos az ember, de akkor is jó érzés kényelmesen és egyúttal csinosnak érezni magunkat munka közben is.

A külső ruhatár is átalakult, nem is kicsit. Túl sok helyet foglaltak a szekrényben az olyan ruhák, amiket nem hordtam, mert kényelmetlen volt az anyaga vagy a szabása, vagy egyszerűen nem volt olyan időjárás, ami mellett fel lehetett volna venni. Persze, amikor beszereztem, még volt, de ez is sokat változott az elmúlt egy-két évben. Már nem szeretem a tűsarkú cipőket – régen imádtam őket, nem is tudtam normálisan mozogni laposban. De a rendszeres fizikai munka sok mindent meghatároz és megváltoztatott. Egyszóval jelentős stílusbeli változás történt.

Nem történt viszont változás az igényességben, az ápoltságban. Rendszeresen járok fodrászhoz és körmöshöz, valamint nagy hangsúlyt fektetek a bőrápolásba is. A frizurám is megváltozott, nincs időm a sok törődést igénylő “séróbelövésre” – főleg a szögbelövő használata mellett. Most könnyen kezelhető, inkább borzas és természetes hatású. De fontos, hogy a hajam is ápolt legyen. Törekszem a természetes – de nem naturális – megjelenésre. Egy pici mesterkéltség (műköröm, szempillaspirál, smink) azért jár a női mivoltomnak is. Viszont a háztartásban használt szerek és kozmetikumok is egyre “zöldebbek”.

Sportra most nemigen kell gondolnunk, legfeljebb a jógára a nyújtás miatt, mert a kerti munka felér minden nap egy kardioedzéssel. Aki nem hiszi, próbálja ki.

Az étkezésünket is gondosan megtervezzük. Nem csak a gazdálkodás miatt, mert nagy részét megtermeljük annak, amire szükségünk van, hanem mert tavaly februárban cöliákiás lettem, emiatt eleve szükség volt váltásra. De már azt megelőzően is abbahagytuk a félkész ételek vásárlását, inkább mi magunk főztünk friss alapanyagokból. Most muszáj is, mert ugyan egyre inkább elterjedtek a gluténmentes éttermek, egyelőre kiszállítást hozzánk nem vállalnak. Nem mondom, hogy sűrűn élnék a lehetőséggel, de néha vagyunk olyan fáradtak, hogy jól esne egyszerűen csak megenni valamit, amit nem nekünk kellett elkészíteni.

Az otthonunk a lakásunk csinosítására sajnos kevés időnk maradt, így csak fél munkát végeztünk azzal, amikor a konyhát átalakítottuk. Az most már úgy néz ki és olyan hangulatú, ahogy nekünk megfelel. Alkalmas arra is, hogy a kint megtermett terményeket feldolgozzuk benne, arra is, hogy rendezzünk egy hangulatos vacsorát a barátainkkal és a családtagokkal, meg úgy általában mindenki jól szokta magát érezni benne. Szóval úgy néz ki, ahogy egy klasszikus vidéki konyhának ki kell néznie.Eleinte zavart, hogy a legtöbb bútorom régi és örökölt, de végül ezeket is felújítottuk és most gyönyörűen illenek a környezetbe. 

A fürdőszoba és a szoba átalakítása – bár folyamatosan zajlik kisebb dolgokkal, még hátra van. De közbejött a gombai vendégház felújítása – amivel végre végeztünk – és most a gazdaság felépítése is. Talán jövő évben hozzájutunk, bár birodalmunk következő tagja is arra vár, hogy felújítsuk és beüzemeljük.

Ami viszont fontos, hogy mindig jó levegő és kellemes illatok legyenek körülöttünk. Ezt virágokkal, gyertyákkal érjük el. Szeretjük magunkat kicsit kényeztetni, akár egy illatos lazító fürdővel, akár egy finom itallal és isteni ételekkel. Olyannyira, hogy rendszeresen előfordul, hogy valamelyik családtagunk megjelenik csak úgy vacsorára.

Rengeteget, nagyon sokat dolgoztunk (és tanultunk) az elmúlt években, de nem felejtettünk el odafigyelni az ünnepeinkre. És természetesen a gyászainkra sem, mert azok is az élet velejárói. Őszintén szólva néha még az ünneplés feladatnak tűnt – és az is volt – a rengeteg tennivaló  mellett, viszont lelkileg feltöltött. Erről nem szabad lemondani, bármit is hoz az élet, ezt is megtanultuk. Ünnepek nélkül sivár az élet. Volt, hogy háttérbe szorult, vagy meg sem tartottunk egy-egy ünnepet, de azért igyekeztünk odafigyelni arra, hogy a többségét megtartsuk. Idén – hosszú idő után először még a lakóhelyemen szervezett fesztiválra is kimentünk. Ezen felül rendszeresen hallgatunk zenét, nézünk filmeket és játszunk.

Az utóbbi időben sokszor emlékeztettem magam arra, hogy az, hogy sok a dolgom, nem jelentheti azt, hogy káosznak kell lenni körülöttem.

Amiről viszont sosem mondtunk le, hogy a reggeleinket hangulatosan, békebeli reggelivel indítsuk, hogy ilyenkor foglalkozzunk kicsit egymással, mielőtt elkezdődik a nap. Nagyon nem mindegy, hogy hogyan kezdődik egy nap. Ha lassan, hangulatosan és helyet és időt szánunk a szeánszainkra, az nagyon jó hangulatot tud biztosítani a napnak és tudatába kerül az ember, hogy nem arról szól az élet, hogy az ember csak dolgozni jár és hazamegy.

Vélemény, hozzászólás?

2023 április

Sokszor, amikor már ott tartok, hogy nem biztos, hogy ép ésszel végig tudom csinálni ezt a tavaszt, az jut eszembe, hogy szépen, egymás után, lépésről lépésre haladunk. Végülis az elefántot is falatonként kell megenni, nem? Az vígasztal, hogy jövőre már nem lesz szükség ennyi előkészítő munkára, mert sok mindent egyszer kell megcsinálni, ez meg most van. 

Ami nagyon fontos, hogy Gombát végre tényleg befejeztük, kívül-belül. A tűzrakóhely köré is felszereltük a padokat és lefestettük ezt is és a teraszt is. A minősítők is bejelentkeztek, úgyhogy május elején sor kerül erre is. A könyvelőnkkel már megbeszéltük az ezzel kapcsolatos teendőket, gyakorlatilag a startpisztoly eldördülését várjuk.

Közben a kertünk valahogy tele került növényekkel, szépen ki is kelt minden, bár volt ami lassabban, mert bizony hideg volt ez a tavasz. De legalább csapadék volt, nem is kellett még öntözni, csak egyszer. Már csak a palánták kiültetése van hátra, de azzal várunk még, amíg biztosan melegebb lesz az idő.

A magokat elültettük és pikíroztuk is, jó sok palántánk lett, meg is indult a cserebere az ismerősökkel, hogy kinek mi sikerült, mit lehet cserélni és mire. Mostanra már majdnem minden van amit terveztünk, azért majd egyszer ki kell menni a piacra is, mert karfiolt, brokkolit és padlizsánt majd onnan szerzünk be. 

A Húsvétunk is elég jól sikerült. Nagypénteken még krumplit vetettünk, ami azóta már ki is kelt. Szombaton főzés volt, mert vasárnapra vártuk a vendégeinket. Kenyeret sütöttem, majonézes salátát, fasírtgolyót, kaszinótojást és főtt füstölt csülköt készítettem, ez utóbbit krumplipürével és savanyúsággal. Persze, fényképezni nem jutott eszembe, de kárpótlásul vannak képek a kertből, a virágzó fákról.

Azért az tényleg kényelmetlen volt, hogy nagyon sokat esett az eső és nem mindig jókor. Továbbra is hétvégén érünk rá bármire, ha ilyenkor esik az eső, akkor tétlenségre lennénk ítélve. Persze azért feltaláltuk magunkat. Így például a régi íróasztalt lefóliáztam. Gyönyörű lett, be is állítottuk a helyére, már csak a fiókokra kell sort keríteni valamikor. Ami azért fontos, mert a konyhából akkor tudok kipakolni és rendet rakni ott is, meg a teraszon is. Addig oldalazva megy a közlekedés.

Szóval, azért a kertben még vannak ágyások, amik üresen állnak, mert az érett komposztot még be kellene forgatni – ide fognak kerülni majd a palánták, de haladunk azért ezzel is. Lassan megint a körmünkre ég minden, mert májusban jönnek a napos csibék is, nekik is meg kellene csinálni a karámot, beállítani a fűtést is. A műhelyben most már van egy kis rend, miután kihurcolkodtunk az íróasztallal, a helyükre kerültek a szerszámok is. Persze, ahogy az időnk engedi, még rendezkedünk itt is.

A fákról az eddig lemetszett, levágott ágakat már nagyjából rendbe szedtük, édesanyám hathatós közreműködésével. Nagyon sokat dolgozott a vetésen is és azon is, hogy az ágakat összerendezze gyújtósnak és tüzelni valónak, de a vastag részek fűrészelése még mindig hátra van, ez a fiamra vár. Akit most nemigen látunk, mert vetnek a munkahelyén is. Nagyon sok ágat kitettünk a zöldhulladékba is, talán ennek a munkarésznek végre a végére értünk.

A kertben komposztot is készítünk, azt is átforgattuk, most majd megint kell. De ehhez további rendrakás szükséges.

Gomba ugyan elkészült, de Tápiószentmártonba is ki kell menni, ha mást nem, füvet nyírni, már biztos combig ér. Takarítani most nem lesz időnk, mert most lesz az elektronikai hulladékgyűjtés is, azt is össze kell pakolni és kivinni, úgyhogy igyekszünk haza, hogy még elérjük.

Menet közben a hagyatékra is sor került, voltunk a közjegyzőnél, de nem végeztük. Nem azért, mert ne egyeztünk volna meg mindenben, hanem mert fontosnak tartotta, hogy bizonyos dolgokat újra lenyilatkozzunk, de azt nem, hogy a testvéreimet behívja. Szóval menni kellett még néhány kört, mire összegyűltek a szükséges aláírások, pedig ha behívta volna őket, akkor el tudtak volna jönni, és már túl lennénk ezen is. De most ott tartunk, hogy én már kétszer voltam nála, határozat még nincs. Lesz még egy kör. Ez elsősorban lelkileg nagyon megterhelő, de az időtényező sem elhanyagolható, tekintve, hogy a rengeteg ügyintézés miatt vészesen fogy a szabadságom.  

Nem baj, szépen alakul azért minden.

Vélemény, hozzászólás?

Vidéki reggel

Aki arra gondol, hogy most egy romantikus, békebeli vidéki reggelről szóló beszámolót fog olvasni, picikét téved. Persze, a mi számunkra ez a normalitás, de éppen ma, csütörtök reggel úgy belegondoltam, hogy milyen lehet látni a mi kis családunkat kívülről? Hogy miért pont csütörtök reggel jut ez eszembe? Mert ma reggel viszik el a szemetet, ahogy minden héten is. A probléma csak az, hogy főút mellett lakunk, a teraszunk is az utcára néz, tehát a kukás autót követő, békésen várakozó autósok premier plánban élvezhetik az előadást. Amúgy minden reggel ez történik, úgyhogy a – már nem annyira gyanútlanul – reggel munkába siető emberek is szinte családtagnak érzik magukat nálunk. Néha eszembe is jut, hogy esetleg illene megkínálnom kávéval őket is. Bár ilyenkor még nem kávézok a teraszon, mert hideg van. Az is megfordult már a fejemben, hogy lehet, hogy direkt járnak erre az autósok is, hiszen kényelmes és gyorsabb elkerülő utunk is van, de így legalább egy kicsit szórakozhatnak mielőtt beérnek a munkahelyükre.

Szóval, azzal indul a nap, hogy csörög az óra, felébredünk. Igaz, ez kívülről nem látszik, viszont ki lehet következtetni. Aki előbb odaér, annak még félkómásan az első útja a bejárati ajtóhoz vezet, ki kell engedni a kutyákat, (közben a macska beslisszan) majd fürdőszoba – és még mindig kómásan – az első kávé.

Abban a pillanatban, ahogy kényelmesen elvackolódtam a kávézáshoz, a kutyák már kopognak, hogy bejönnek, mert ami nekem a kávé, nekik a reggeli jutifalat. Ami után megint ki kell menni, mert eddig csak a legsürgősebbeket intézték el. 

Lassan eljutok a kávé végére, ami jelen körülmények között néha heroikus küzdelemnek tűnik. Mert közben Alex szintén rajta van ugyanezen a körön, csak ő a reggelit próbálja meg összerakni. Egyébként imádom a békebeli reggeleinket. Friss, illatozó tea, friss házi kenyér, vaj (és nem margarin), házi majonéz, sonka- és sajttál az asztalon. Ilyenkor csemege uborka, káposztasaláta, vagy ha nem bírunk magunkkal, akkor bolti paradicsom is kerül az asztalra. Az év többi részében a saját kertünkből származó friss saláták és zöldségek. Amikor már ott tart a nap, hogy le is tudunk ülni a reggeli mellé, akkor pár percben rendszerint megváltjuk a világot. Ez van, ha két író él együtt és kölcsönösen inspirálják egymást…

Na, de vissza a kutyákhoz. A kiengedés első lépése, hogy a karámot felállítjuk hirtelen, megelőzve a kutyák kirobbanását az ajtón, mert egyszerűen nem lehet megmagyarázni nekik, hogy a terasz a lakás része, és ahol sarkot látnak, hát ott felemelik a hátsó lábukat. Persze, sitzukról beszélünk, úgy hogy a neveletlenségen és a fegylemezetlenségen rutinosan felülemelkedünk. A karám felállítása az pizsamában, értsd: félpucéran és félkómásan történik. Pár pillanat az egész, már egészen rutinosak vagyunk ebben is, viszont lehajolván, szerintem a pizsi enged bizonyos fokú belátást kintről. Félkómásan még télen sem jut eszünkbe, hogy egy köntös megoldaná ezt a problémát, és nem is tart addig a karámállítási művelet, hogy az ember magfázhatna.

Szóval, sitzuk ki, természetesen ha már kint vannak, akkor mindjárt házőrzőnek képzelik magukat, ami azzal jár, hogy felugatják az udvar többi, ekkor még békésen szunyókáló lakosát. Angie, aki a teraszon lakik innentől kötelességének érzi, hogy amikor a sitzuk szőrös kis popója már készül befagyni (félreértés ne essék, ez a nyári 40 fokban is megtörténik) és feltétlenül be kell jönni, akkor ő is megtegye a napi első ellenőrző körútját a lakásban. Na, most ennek mi nem örülünk, éppen elég megküzdeni a macskával, akinek viszont az a fixa ideája, hogy a reggeli kávém nem történhet meg ölbe macska nélkül. A kávét követően meg többször is le kell tessékelni a székről, mire sértődötten elvonul és elheveredik pontosan a lakás mértani közepén, különben úgy gondolja, hogy a reggeli neki van odakészítve. Bezzeg a sajátjára rá sem néz ilyenkor.

Szóval még mindig pizsamában ádáz harc kezdődik a bejárati ajtó körül. Természetesen mi győzünk, sitzuk be, Angie kint marad. 

Az eseményekre nagyon is kíváncsi Néró, aki a külső udvarban lakik ezzel egyidejűleg rendszerint azt képzeli, hogy buli van, ebben feltétlenül részt kell vennie, úgyhogy amint azt hiszi, hogy nem látjuk, elkezdi feszegetni a kiskaput, hogy be tudjon jönni körülnézni. Erre Alex (még mindig pizsamában) megrohamozza a bejárati ajtót és félig kilengve rajta elüvölti magát: “Néééróóó”. A kutya meglepődik és visszaballag a helyére, Angie kiröhögi, viszont néhány addig békésen és gyanútlanul nézelődő, továbbhaladásra várakozó autós összerezzen. 

Alex mennydörgését tovaviszi a reggeli pára, és mire elhalkul, bent már viszonylag normalizálódik a helyzet és hozzá tudunk látni a reggelihez meg úgy általában a reggeli tennivalóknak.

Azt nem tudom, hogy a szomszédok mit szólnak a reggel 6 óra 33 perckor kezdődő műsorhoz, mert nem mernek szólni, tekintve, hogy mi viszont minden szombat és vasárnap reggel 6 óra 8 perckor arra ébredünk, hogy sikít a flex a szomszédban. Persze, nem zavar, megszoktuk (egymást is), meg amúgy is ez a vidéki élet elengedhetetlen része. Gondolom, hogy a hajnali kakaskukorékolás, ami nemsokára  a mi kakasainktól (is) fog származni, szintén beleillik majd ebbe a sémába.

Ezek után viszonylag nyugodtan indulok a munkahelyemre, frissen sminkelve és üdén, remélvén, hogy nem felejtek itthon semmit. Persze, előfordul, hogy Alex még utánam szól, hogy elfelejtettem becsukni a kaput, vagy otthon maradt az ebédem, a határidőnaplóm, a cigim, az órám, a telefonom (és a többi). Ez utóbbi azért kényelmetlen, mert nem jutok be nélküle a munkahelyemre, ugyanis ott meg a kaput fel kell hívni telefonon, hogy be lehessen menni. De ez már egy másik fejezete a reggeli bohózatoknak…

 Na, jó, nem traktorral szoktam közlekedni, bár néha jobb lenne… A kép is 15 éves, de hamarosan aktuális lesz ismét. Hamarosan a reggeleink kiegészülnek a gazdaság körüli teendőkkel.

Vélemény, hozzászólás?

2023. március

Februárban ott hagytam abba, hogy még tervben volt a metszés, erre sor is került itthon is és Tápiószentmártonban is. Nagyon nagy munka volt, mert majdnem az összes fát meg kellett fiatalítani. Még most is küzdünk a levágott ágak és gallyak mennyiségével. A lemosó permetezés is megtörtént még a hónap elején, lassan már virágba is borul minden. 

Jó hír, hogy végre sikerült teljesen befejezni a Fészket belülről, most már várhatná a vendégeket, viszont rossz hír, hogy olyan vihar volt március 11-én, hogy megszedte a tetőn a cserepeket. Végigjártuk az összes Tüzépet a környéken, de olyan cserép, ami fent volt, már nem kapható, a gyár is megszűnt, elfekvő készlet sincs már sehol belőle. Úgyhogy bejelentettük a biztosítónak, akik az eljárást korrekt módon lefolytatták és ki is fizették a kárt, de azt már nem, hogy az egész tetőt ki kell majd cserélni pár cserép miatt. Úgyhogy most mehetünk ez után is. A tervezett nyitásig kiderül, hogy mennyire strapabíró az, hogy azért megjavítottuk a tetőt, ha a heti vihar érintetlenül hagyta és be sem áztunk, akkor mehet minden terv szerint, az új tetőt pedig amúgy is megcsináltatjuk, amikorra be tudják vállalni.

Pihenni az idén már nem fogok tudni, most mentem szabadságra, de a viharkár miatt nem tudtuk megvalósítani ezt a tervet.

Még udvartakarítás is előttünk van, az időjárás sem kegyes most sem, de azt is csináljuk, ahogy tudjuk. 

Kicsit hátráltatott, hogy közben kiestem az életből vagy két hétre, mert begyulladt a jobb vállam, így még autót vezetni sem tudtam. De azért az élet nélkülem is folyt tovább.

Gombán például végre sikerült kivágni a másik fenyőt is, ami már ősszel kiszáradt sajnos.

Még tavaly megcsináltuk az irtást a kerítés mögött, így van bőven parkolóhelyünk ott is, valamint volt hova esnie a fának. A képen a fiam látható, kicsit paráztam a látványtól, oda sem néztem, csak amíg a képet készítettem. 

Az udvaron mást már csak rendet kell tenni, felszerelni a padokat a tűzrakóhely köré, füvet nyírni, kiszedni a gazokat, meg ilyenek. 

Amikor jobban lettem, itthon folytattam a metszést a szőlővel. 

A fiam közben felrotorozta a kertet, így már az első növények is elvetésre kerültek. Ebben a hónapban sárgarépa, petrezselyem, zöldborsó, retek, fejes saláta; és a palántának való magokat is pikíroztuk. A veteményes kertünk most már teljesen szép és felkészült a további ültetésekre is. Megforgattam a komposztot, illetve kiszórtam még az ültetések előtt, ami már készen volt.

Nagyon szerettem volna magaságyásokat is, de ez úgy tűnik, idén tavasszal már nem valósul meg, egyszerűn nem maradt rá idő, hogy elkészüljenek. Tudom, tudom… Erre már ősszel gondolnunk kellett volna, de akkoriban nem ezen járt az eszünk. 

Megrendeltük a broiler csirkéket is az egész családnak. A tojónak valók május 11-én érkeznek, a húscsirkék május 30-án. Mondjuk velük nem sokáig lesz gondunk, mert körülbelül egy hónap után vágjuk őket. 

Az erre a hónapra tervezett családi ünnepek a vállbetegségem miatt sajnos korlátozottan lettek megtartva. Alaphelyzet ugyanis, hogy a glutén problémám miatt, ha nem én főzök, akkor nem ehetek. A vállam miatt azonban képtelen voltam főzni, így ugyan összegyűltünk, de nem a szokásos terített asztal köré. De legalább együtt voltunk egy kicsit.

Az autóm viszont levizsgázott, de nem kell azt képzelni, hogy egy nap szabadságból meg lehetett úszni ezt is. Még vissza kell vinnem, mert valami menyét megrágta a vezetékeket. Hát, nem örülök. 

Rendeltünk fóliát is, mert találtam egy régi íróasztalt a műhelyben, még nagyon jó állapotban, viszont a külleme hagy kívánnivalót maga után. Úgy gondoltam, felújítom, és az lesz az íróasztalom. Ezzel egyidejűleg amit most használok íróasztalnak – eredetileg egy kültéri asztal volt – kimegy az eredeti rendeltetési helyére. Most, hogy átállítottuk az óráinkat, egy órával tovább van világos, jobban fogok tudni hétköznap otthon is dolgozni ezzel is. 

Életünk velejárója, hogy édesanyámat most is orvoshoz kellett vinnem, valamint hogy a szokásos fodrász és manikűrös kört is megfutottam, hogy legalább látszólag rendezett benyomást keltsek 😀.

Már hónap vége van, amikor ezt írom, még van néhány dolog, amit el kell intézni és sajnos az időjárás sem kedvez nekünk, de azért töretlenül haladunk a céljaink felé. 

2023 február

Február

Ez a hónap is sűrűbb volt annál, mint amit eddig megszoktunk.

A tavaszi vetésekhez elmentünk beszerezni a vetőmagokat, elkezdtük megtervezni a kertet. A januári fűzfa karbantartás után erre a hónapra maradt, hogy az ágakat szétválogassuk, eltegyük rőzsének, tüzelőnek.

Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, – nekünk a munkahelyek mellett még mindig a hétvégék azok az  idők, amikor komolyabb munkákba bele tudunk fogni – így a  kutyakennelek rendbetételének nem tudtunk nekiállni, mert vagy fagy volt, vagy eső, egyik sem jó, ha oszlopot kell állítani. Természetesen ettől még nem unatkoztunk, autót szervizeltettünk, meg sor került a havi körmös-fodrász körre is, valamint édesanyám végre befejezte a fogorvoshoz mászkálást. Alex is járt orvosnál, mert sikerült a KRESZ elővizsgája, a hivatalos vizsgához meg kell az orvosi alkalmassági. Sajnos a tanfolyam is sokáig húzódott, mert a rendszer félúton újraindította a képzését – ennek nem tudjuk az okát, azt mondták, előfordul ilyen. Nem örültünk, de az átmeneti nehézség nem fog megakasztani minket a céljaink elérésében. A lényeg, hogy most már várjuk az időpontot a vizsgára.

Megrendeltem a tyúkjainkat a Gödöllői Génmegőrzőtől is, májusban megyünk értük, naposcsibék lesznek. Ezen is elmeditáltunk egy kicsit, hogy vehetnénk letojt tyúkokat is, ebben az esetben hamarabb lenne házi tojásunk, viszont bizonytalan lenne, hogy milyen állományhoz jutunk hozzá. Az elmúlt években volt már, hogy rossz állományt fogtunk ki még csirkeként is. Mi viszont azt szeretnénk, ha a tyúkállományunknak ezek a csibék lennének az alapjai, később saját tenyésztéssel is akár. Ezért fontos számunkra, hogy megbízható forrásból származzanak az állataink. Így végül két fajtát rendeltünk, magyar kendermagos és magyar fogolyszínű tyúkot és lesz köztük kakas is. Május még odébb van, remélem, hogy addigra a kampányszerű munkák nagy részét már letudjuk és nem fog nehézséget okozni a kis állatok felnevelése.

Az állatokról szólva sikerélmény, hogy a problémás kutyánkra végre rá tudtam tenni a szájkosarat, így már el lehet vinni állatorvoshoz. Tavaly még az oltás is elég nagy körültekintést igényelt és mást nem is lehetett vele kezdeni. Szerencsére folyamatosan fejlődik, akar is beilleszkedni, így egyre kezelhetőbb. Most már rendbe tudjuk tetetni a karmait is, amik valamiért jelentősen túlnőttek és neki is kényelmetlen, de a mai napig ha olyan helyen ér hozzá az ember, ami számára problémás, még kapkod.

Gombára is kijutottunk, mert a benti munkákat nem befolyásolta az időjárás, így gyakorlatilag készen vagyunk. Adtunk neki nevet is, Rovinport Fészeknek hívják. Tényleg jó hangulatú kis hely lett, az ember legszívesebben oda kuckózna be, ha van egy kis ideje. Persze van még vele mit tenni, de ezek már technikai kérdések is. Így például keressük a megfelelő internetszolgáltatót, mert jelenleg csak mobilinternetre van még lehetőségünk.  

Elkezdtük a hivatalos ügyek intézését, a regisztrációt és a minősítést, bár az udvar rendbetétele még folyamatban van, a belső állapot már lehetővé tenné vendégek fogadását, de kint még sok a tennivaló. Ez is jobbára márciusra marad, mondjuk eleve is így terveztük be.

Közben a honlap fejlesztésén is dolgozunk folyamatosan, hogy mire hivatalosan is megjelenünk vele, már mindenki számára követhető és használható legyen.

A hónap utolsó hétvégéjén beiktatjuk a metszést, ennek is ideje van már. Nem csak itthon, de a Tápiószentmártonban lévő gyümölcsfáinkat is ápolni kell, oda is tervezünk egy utat. Reméljük, hogy a hétvégére beígért havazás csúszik egy kicsit, mert ha most nem tudunk menni, megint torlódni fog minden.

A februári családi ünnepeket eltoltuk márciusra, mert ebben a hónapban senki nem ért rá. Nem csak a munkák miatt, hanem, mert aki gazdálkodik, annak leginkább télen van ideje arra, hogy üdülni menjen és a család fiatalabbjai meg is ragadták ezt a lehetőséget, hiszen ha bejön a tavasz, már nagyon gondos tervezésre lesz szükség, hogy mindent koordinálni tudjunk. Még így is, ebben az időszakban is kellett áttenniük időpontot, foglalást. Ez nem csak az itthoni gazdálkodás miatt van így, hanem mert a fiunk növényorvosként főállásban is a mezőgazdaságban dolgozik, tavasszal valószínűleg hetekre eltűnik majd. De mielőtt ez megtörténik, mindenképpen itthon is elő kell készíteni a kertet, elkészíteni a magaságyásokat, mégha a tavaszi vetések (sárgarépa, zöldség, zöldborsó, retek, fejes saláta) teljesen ránk marad is.

Vélemény, hozzászólás?

2023 januári feladatok

Eseménydús volt a mögöttünk álló hónap.

Már a hónap elején kimentünk Gombára, igaz, hogy csak a satupadot, meg néhány szerszámot akartunk behozni, de ha már ott voltunk, akkor kicseréltünk néhány konnektort is. Erre nem lett volna feltétlenül szükség ugyan, viszont kényelmesebb és biztonságosabb, ha dupla dugalj van, mintha elosztót használnánk. Megint egy kis lépés a teljesen kész állapot felé. Remélem, hogy tudunk vele úgy haladni, ahogy beterveztük és most már tényleg időre befejezzük az utolsó simításokat.

Itthon végre kezd kialakulni, hogy milyen is lesz végül az új műhely. Mindenesetre szép nagy helyünk lesz dolgozni benne. Szükség is van rá, mert nemsokára például a magaságyások elemeit is ott fogjuk összeszerelni.

A krumplit is lecsíráztuk a pincében és különválogattuk a vetőkrumplit a többitől. Majd még lesz egy alkalom a csírázásra, de legalább most rendben van.

Felhívtam a génmegőrzőt, hogy a tojótyúkokat megrendeljem. Most még korán van ugyan, de legalább tudom, hogy készüljek. Mint megtudtam, márciustól indul a keltetési szezon, de mivel még nem rendeltem tőlük, meg kellett tudnom a részleteket.

Közben a munkaidőn kívül intéztem némi hivatalos ügyet és elvittem édesanyámat fogorvoshoz.

A hét végén pedig ismét összegyűlt a család, hogy megünnepeljük édesanyám szülinapját. Igazából nincsen ilyenkor nagy banzáj, csak egy jó ebéd közben élvezzük egymás társaságát. Sütöttem neki tortát és szép virágot is kapott. Viszont kihasználtuk az alkalmat arra, hogy mindenki döntse el, hogy mit szeretne, ha termelnénk. Abban maradtunk, hogy a zöldség- és gyümölcs marad a szokásos, ez mindenkinek megfelel, az állatokról viszont muszáj volt egyeztetni.

Közben egyeztettük a naptárainkat is, mert mostantól valakinek itthon kell lennie, nem utazhatunk el egyszerre szabadságra. Ez mondjuk a testvéreimet nem érinti, de a két háztartás között ezt meg kell szervezni az állatok miatt. Az első féléves projekt- és szabadságlista így már összeállt, a második féléves pedig körvonalazódik. Persze, elég sok a bizonytalanság, mert sok minden az időjárástól is függ, de ami most aktuális, azt beterveztük duplán, hogy legyenek esőnapok.

Nagy sikerélmény így az év elején, hogy végre sikerült olyan kenyeret sütni, ami még nekem is ízlik. Hogy ez miért nagy szó? Mert nem olyan könnyű, ha az ember kénytelen gluténmentesen étkezni. Sokáig kísérleteztünk, a zsömle receptünk jó is, de a kenyeret nagyon nehezen sikerült összehozni. Nem vezetünk dupla háztartást, a biztonságom érdekében Alex is úgy döntött, hogy csatlakozik hozzám a gluténmentes étkezésben, amiért külön hálás vagyok neki. Így is elég nehéz, nagyon sokáig rendre belefutottunk diétahibákba, mire most már sikerül maradéktalanul betartani. Próbálom ennek is a pozitív oldalát nézni, de azért adódnak fura helyzetek. Így például amikor vendégségbe megyünk, én viszem a kis motyómat, előre főzök magamnak, engem még meg sem lehet vendégelni rendesen. Lassan megszokjuk ezt és mások is megszokják ezt.

A héten még elmegyünk anyámmal fodrászhoz meg körmöshöz, mert ennek elhanyagolása már két főbűn is lenne a háromból (többen állítják, hogy jól főzünk, úgyhogy ez legalább nem szerepel a bűnlajstromunkban).

Időközben nekiálltunk a tyúkudvart rendbe hozni és a fűzfákat karbantartani. Szerencsére számos felhasználható fát találtunk, amelyeknek jó hasznát vesszük majd a következő hetekben és hónapok munkáiban.

A végére pedig már csak egy szívet melengető hír maradt: gyönyörűen virágoznak a hóvirágok a kertben.

Bevezetődés a gazdálkodásba

Ahogy a 2022-es évértékelésben olvashattátok, az élet rákényszerít minket is az életmódváltásra.

Felújításra vár ez is.

A 2023-as évet már könnyebbnek gondoltuk tavaly ilyenkor, de ugye ember tervez… 

Magunkra maradtunk, mindössze annyi tapasztalattal a hátunk mögött, amennyit eddigi életünk során össze tudtunk szedni, ez ugyan sok mindenről szólt, de a gazdálkodásról nem. Nem azért, mert nem lett volna gazdálkodás, hanem mert ez édesapám élete és mindene volt, nem is nagyon engedett betekintést. Amikor pedig már engedett volna, mi nem voltunk abban az élethelyzetben, hogy napi szinten és rendszeresen be tudtuk volna vállalni.

Éltük a kis félvárosi életünket, ami nem volt kevésbé dolgos, mint a gazdálkodó lét, csak éppen nem arról szólt.

Most viszont a tavalyi év megmutatta, hogy amit nem termelünk meg, azt jó eséllyel megenni sem fogjuk, tekintve, hogy még pénzért sem lehet mindent megvásárolni az üzletekben. Persze, még így is lehetnek nehézségeink, de legalább amit tudunk, azt megteszünk magunkért és a családunkért.

Tavaly még ilyen volt a kertünk.

A kiindulópont a következő: a környezet kisvárosi, nekünk sikerült a szüleimmel egymás mellé költöznünk. Két külön telek és lakóház, de összenyitottuk az udvarokat, mert így jobban lehetett gazdálkodni a hellyel. Ez így kiad egy mini tanyaszerű gazdaságot.

A mi házunkban csak ketten lakunk Alexszel, ennek ellenére olyan az átmenő forgalom nálunk, mint Pesten a Nyugati téri aluljáróban Karácsony előtt.

A szomszédban viszont egy hatalmas, több generációs lakóház van, itt lakik most édesanyám és a fiam, aki megörökölte a “ház ura” titulust is. Igyekszik is eleget tenni ennek. Ebben a házban fog helyet kapni a családi dolgozószoba, hiszen lesz is mit koordinálni nem csak a gazdasággal, hanem a családi ingatlanokkal kapcsolatban is.

A gazdaság amikor teljes kapacitással működött, négy családot tudott ellátni – ha nem is teljes mértékben. Az állattartás és a növénytermelés a mi telkünkön folyt, és ez most is így lesz.

A kert adott, ősszel még kiszedtem a sárgarépát és a zöldséget, meg a káposztaféléket, ez maradt még ott édesapám után. A fiam felrotorozta a kertet, ezt követően egészen eddig csak a komposzt előkészítésével foglalkoztunk, illetve a már kész komposztot elterítettük a kertben.

Közben megterveztük az idei tennivalókat is. Nem lesz könnyű évünk, mert egyrészt nem léphet ki az ember az eddigi életéből sem, miközben ezt felépíti, másrészt ez csak az egyik “lábunk”.

Mi is szeretnénk ezt létrehozni idén is.

Mindenesetre most elsődleges, hogy megtudjuk, hogy mi az, amink van és mit kell még beszereznünk, ezért kell egy alapos átrendezés, takarítás, a dolgok számbavétele. Számítok is néhány meglepetésre. Szerencsére a házunkkal már túl vagyunk azon, hogy amikor megemeltünk valamit, akkor derült ki, hogy mi van alatta meg mögötte, de az udvarral és a garázzsal nem foglalkoztunk eddig.

Azt már eldöntöttük, hogy a garázs más funkciót kap, műhely lesz belőle. Muszáj is, mert valahol tárolni kell a gazdálkodáshoz és a házak karbantartásához szükséges eszközöket és anyagokat.  Ennek ezen a héten neki is látunk. Nincs sok időnk, mert februárban már meg kell rendelni a tyúkokat és még egy disznóvágást is tervezünk, igaz ezt most még nem saját nevelésből.

Az autók a kocsiszínben fognak állni ezen a telken, a másik ház garázsában pedig a fiam saját autója kap helyet.

Az őrkutyák szolgálatba lettek állítva, engedélyt kaptak arra, hogy bármikor bárhova bemehessenek mindkét udvaron, ahova szükségesnek látják. A kenneleket ugyanakkor még rendbe kell tenni.

Ugyancsak rendbe kell tenni a tyúkudvar kerítését is, mert bár az ólakat gyönyörűen kitakarítva örököltük meg, a kerítés hagy maga után kívánnivalót.

Szóval, tennivaló lesz bőven, nincsenek illúzióim, fárasztó lesz. De igyekszem gondot fordítani arra is, hogy egyrészt a terhek mindenkinek a teherbíró képességéhez legyenek igazítva, másrészt mindenkinek legyen lehetősége arra is, hogy feltöltődjön, kipihenje magát, legyen lehetősége olyan dolgokkal is foglalkozni, ami számára fontos. Nekünk ugye Rovinport felépítése a prioritás, a fiamnak a sport és ő még az életét is most indítja és építi. A gazdálkodás ugyan teljes embert igényelne, de nincs teljes ember erre, viszont mindenkinek megvan és meglesz a feladata ezen belül.

Nagyon másképpen alakulnak a dolgok az idén, mint ahogy megszoktuk. Minden ősszel már nagyon vártam a telet, hogy az ember végre letehesse a kinti munkákat (hiszen kertünk és telkünk eddig is volt) és kicsit begubózhasson, ez most nem jön össze. A begubózás azért sem, mert senkit nem hagytunk magára és egyedül az ünnepek alatt sem, hiszen mindannyiunknak nehéz ez az időszak lelkileg. Most pedig a szimpla tervezés helyét átveszi a tervezés és ezzel egyidejűleg a tevékenykedés is, hogy amíg még van időnk, elő tudjunk készíteni minél több mindent, de legalább annyit, amennyi előre látható, hogy kelleni fog.

Persze van, akinek összejön a téli begubózás is 🙂

Furcsa, hogy mivel mindig vonzódtunk az autentikus dolgokhoz, az otthonunkat is így rendeztük be. Sok dolog, ami eddig csak dekorációs célból vett körül minket, most valódi funkciót kapott. Az otthonunk amúgy belülről hasonlít a mesék mézeskalács házikóihoz, ezért is szeretnek nálunk lenni a családtagjaink és a barátink. Amikor pedig a honlap “vidéki sikk” oldalát indítottam, nem gondoltam, hogy a saját tapasztalatainkat is meg fogom osztani benne. Így alakult.

A héten Gombára is megyünk, ott is elkezdjük a fészkelődést, mégha sok mindent most még nem is tudunk csinálni, inkább csak az előkészületek szintjén.

Egyelőre itt tartunk. A fejleményekről majd folyamatosan tájékoztatni fogunk benneteket.

15 dolog, amit a vidéki életről tudnod kell

Sokan vesznek mostanában ingatlant vidéken. Nálunk is megjelentek a városokból kiköltözők, de megjelent velük az állandó konfliktus is. Egyszerűen nem hajlandóak alkalmazkodni a meglévő körülményekhez, szokásokhoz. Legtöbbször agresszívan osztják az észt arról, hogy nekünk hogyan kellene élnünk. Azért jó lenne, ha valaki ingatlant vesz, akkor megnézné előtte, hogy hova akar költözni. Kifejezetten az ő kedvükért és azoknak, akik akik vidéken szeretnének nyaralni, feltöltődni, vagy egyszerűen csak látogatást tenni, esetleg fontolgatják a vidékre költözést, kigyűjtöttünk néhány tételt. Mert vannak dolgok, amik egyszerűen csak így vannak. 

1. Senkinek sem olyan finom a sütije, mint a nagyié. 

2. Egy jó kutya aranyat ér. Amúgy az állatokat a helyükön kezeljük, ők nem anyuci pici csillagai.Ugyanez igaz a macskákra is.

3. Az igazi mártás nem a boltból származik.

4. Három fő bűn van: ha rossz a frizurád, ha ápolatlan a körmöd és ha nem főzöl jól. 

5. Ismerjük a különbséget a paraszt és a bunkó között.

6. Soha ne feltételezzük, hogy a másik autó a villogó irányjelzővel valóban lefordul.

7. Soha ne adjuk kölcsön szerszámainkat, kocsinkat senkinek.

8. Amit nem lehet szigetelőszalaggal megjavítani, azt nem is érdemes, dobjuk ki.

9. A hintaszékek garantáltan stresszoldók.

10. Hintaszékek egy idős emberrel bennük, történelemórák.

11. Káromkodunk, amikor akarunk. Inkább legyünk őszinték és szenvedélyesek, mint álszentek és fojtsunk el magunkban sok mindent. Az érzelmek és érzések nem hibák.

12. A “Kocsibeálló” és a “Vigyázz a kutya harap” feliratok általában nem viccből vannak kitéve.

13. Mindenkinek köszönünk. Tényleg. Akkor is, ha nem ismerjük egymást.

14. A (bogrács)gulyás és a palacsinta a legfinnyássabb vendégeknek is megfelelő.

15. Hálás témák vidéken kezdőszett: füvet nyír, vagy flexel a szomszéd(vasárnap reggel szokás); sok a szúnyog; miért nem irtják a szúnyogot?; ugat a kutya, nyávog a macska (éjjel is); elém parkoltak; dudál a vonat (éjjel is); valahol zene szól (éjjel is); póráz nélküli kutya (úristen); hideg/meleg van a buszon, vonaton; mi van nyitva (ünnepnapon); nálatok van net?; direkt rosszul adtak vissza a boltban.

+1. Viszont ne beszélj arról, hogy otthon jobb volt, ha nem tetszik neked nálunk, menj haza.

A cikkhez bejelentkezés után a Fórumon tudsz hozzászólni

Cselekedj könnyedén!

Ennek a postnak a témája örvendetes szakításnak tűnhet a társadalom megszokott retorikájával, miszerint a sikerhez hajlandónak kell lennünk „110 százalékot adni”. Ez a kifejezés  az erőfeszítés tárgyára vonatkozó irreális normákra utal. De valóban a maximális erőfeszítés az egyetlen út a sikerhez? Vajon van-e alternatív módja annak, hogy önmagunk legjobb, legsikeresebb változatává váljunk, miközben egészséges, kiegyensúlyozott életet élünk?

Ebben a cikkben utánajárunk azoknak a veszélyeknek, amelyek abból adódnak, ha az erőfeszítést a siker kulcsfontosságú elemének tekintjük. Feltárjuk a könnyed cselekvés titkait és azt, hogyan építhetjük be a könnyedséget a napi rutinunkba, valamint a szokásos meditációs gyakorlatunkba. Talán ez az első alkalom, amikor találkozol azzal a gondolattal, hogy a próbálkozás hiánya valójában segíthet a siker elérésében, ezért ne lepődj meg, ha kissé ellenállsz ennek a koncepciónak. Ha azonban kitartasz, rájöhetsz, hogy a könnyed cselekvés azt a megkönnyebbülést és tisztaságot nyújthatja, ami eddig hiányzott az életedből.

Az erőfeszítés paradoxona

Mindannyian szembesültünk már olyan kihívásokkal és akadályokkal, amelyek megakadályoztak bennünket céljaink elérésében. Általában azt mondják nekünk, hogy a legjobb módja annak, hogy szembenézzünk ezekkel az akadályokkal, ha még keményebben próbálkozunk. Hosszú órákat és irreális mennyiségű erőfeszítést és mentális fegyelmet szentelünk a problémának abban a hitben, hogy az egyetlen ok, amiért még nem sikerült megoldani, a megfelelő erőfeszítés hiánya. Valóban, bizonyos esetekben a nagyobb erőfeszítés minden bizonnyal meghozza nekünk azokat az eredményeket, amelyekre törekedtünk, ugyanakkor sokszor előfordul, hogy ez a sikerképlet nem biztosítja a kívánt eredményeket. Sőt, még azt is tapasztalhatjuk, hogy ez a fajta túlerőltetés többet árt, mint amennyit segít nekünk.

Vizsgáljuk meg ezt a kérdést a mindfulness meditáció összefüggésében. A meditációt gyakran tévesen relaxációs eszközként hirdetik, de bárki, aki gyakorolja, tudja, hogy sok koncentrációt és erőfeszítést igényelhet. Az elménk teljesen üresen tartása nem olyan készség, amely velünk születik, rendkívül nehéz lehet nyugodtnak és központunkban maradni a kapcsolatokról, a munkáról vagy a vacsoráról szóló tolakodó gondolatok ellenére. Úgy tűnhet, hogy az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük ezeket az akadályokat, ha még keményebben próbálunk koncentrálni. Nehéz gondolatokat tolunk ki az elménkből és megpróbáljuk irányítani gyakorlatunk minden aspektusát.

Sajnos a meditációnak ez a megközelítése gyakran nem működőképes. Próbáljunk a meditációra állapotként gondolni, nem pedig cselekedetként. Ha arra számítunk, hogy megszüntetjük az élet minden szorongását és elérjük az ébredés vagy megvilágosodás állapotát, akkor a céljaink talán egy kicsit magasak, egyszerűen nem lesz elég több erőfeszítést tenni.

Napi szinten láthatjuk, hogy a helyzetre gyakorolt nyomás csak fokozott stresszt és szorongást eredményez. Ez pontosan az ellenkezője annak, amit meditációval remélünk elérni. Tehát gondold át, hogyan gyakorolhatnád a cél nélküli meditációt, mert gyakran minél keményebben próbálkozunk, annál kevésbé leszünk sikeresek.

Irányított figyelemfáradtság

Mindannyiunk számára eljön az a pont, amikor az agyunk eléri a kapacitásának határait és képtelenek vagyunk több mentális stimulációra. Amennyiben ezekben a pillanatokban nem lazítjuk agyunk gátló figyelemmechanizmusait, akkor kockáztatjuk az irányított figyelemfáradtságot. Ez nem betegség vagy rendellenesség, de megterheli az agyunkat, csökkenti a mentális tisztaságot és befolyásolja a munkahelyen, otthon vagy társadalmi helyzetekben való működésünket.

Irányított figyelemfáradtság akkor következik be, amikor megpróbáljuk a figyelmünket egy dologra irányítani, miközben az összes többi ingert próbáljuk kizárni az agyunkból. Ez olyan helyzetekben figyelhető meg, amikor például egy közelgő vizsgára készülünk vagy egy fontos projektre összpontosítunk. Mivel úgy gondoljuk, hogy ez a feladat az egyetlen dolog, ami megérdemli a figyelmünket a jelenlegi pillanatban, hatalmas erőfeszítéseket fogunk tenni annak érdekében, hogy visszaszorítsuk a környezetünkben lévő egyéb ingerek zavaró hatásait. Ismerős ugye, hogy vizsgára készülni csak akkor lehet, ha tökéletesen tiszta és rendezett a környezetünk?

Ennek a reakciónak a középpontjában agyunk gátló rendszere áll. Amennyiben a figyelmünket a projektünkre irányítjuk, azt gondolhatjuk, hogy kizárhatjuk az olyan zavaró tényezőket, mint a háttérzaj vagy az ablakunkból nyíló kilátás vagy akár a rendetlenség. Lehetetlen azonban, hogy gátló rendszerünk kizárólag egyetlen tárgyra összpontosítson, ezek az ingerek is lekötik. Ezért előfordulhat, hogy a végén túldolgozzuk az agyunkat anélkül, hogy észrevennénk.

Az irányított figyelemfáradtság tüneteivel tisztában kell lenni. Ezek a következők:

  • Ingerlékenység
  • Képtelenség a mindennapi feladatok elvégzésére
  • Feledékenység
  • A társadalmi jelzések fel nem ismerése

Az irányított figyelemfáradtság könnyen orvosolható, ha egyszerűen ellazítjuk a figyelmünket. Remélhetőleg most már világos, hogy az erőfeszítés nem feltétlenül jelent sikert és óvatosnak kell lennünk azzal kapcsolatban, hogy mekkora nyomást helyezünk magunkra – ez nagyon negatív eredményekhez vezethet mind fizikai, mind mentális jólétünk szempontjából. De akkor milyen meditációs technikákat alkalmazhatunk, hogy a könnyedséget behozzuk a gyakorlatunkba?

Mi a könnyed meditáció?

A meditáció más formáival ellentétben a könnyed meditáció művészete arról szól, hogy megállítsuk a „több” keresését és ehelyett arra összpontosítsunk, ami már megvan. Ez azt jelenti, hogy fel kell ismernünk, hogy a saját tapasztalataink manipulálására irányuló erőfeszítések hatására gyakran frusztráltnak és feszültnek érezhetjük magunkat és végső soron több kárt okozhatunk, mint hasznot. Ez a fajta meditáció a jelen pillanatra összpontosít, tehát ne aggódj vagy várj valami nagyobbra, mint ami most történik. Ez azt is jelenti, hogy elégedettebb lehetsz az életeddel úgy, ahogy van.

A Wu Wei koncepció

A Wu Wei egy ősi kínai fogalom, amely szó szerint azt jelenti, hogy „nem cselekvés” vagy „nem tesz semmit”. Szorosan kapcsolódik a könnyed cselekvés céljához, de a különböző filozófiai irányzatokon belül a Wu Wei többféleképpen is értelmezhető. Ez gyakran attól függ, hogy a meditáció melyik formáját választjuk. A fő cél azonban mindig az, hogy elérjük azt a pontot, ahol nem kell erőfeszítéseket tenni az élet megváltoztatására.

Az erőfeszítés és a még több erőfeszítés nem mindig jelent jobb eredményeket. Amikor a békét, a boldogságot és az erényt próbáljuk ápolni, elengedhetetlen, hogy türelmesek legyünk és ne próbáljunk eredményeket kikényszeríteni. Az ókori kínai filozófus, Konfuciusz azzal érvelt, hogy az erényt meg kell öntözni és gyomlálni, mielőtt kihajthatna. Amennyiben a növények nem nőnek elég gyorsan, akkor nem mész ki a mezőre és nem kezded el húzogatni őket, hogy gyorsabban növekedjenek, ehelyett vársz, gondozod őket és segítesz nekik kihajtani. Természetesen valamiféle erőfeszítéseket kell tenned – de ha erőlteted, az kárt okoz. Ehelyett folyamatosan irányítanod kell, erősíteni a növényeket, hogy hosszú távon sikeres betakarítást érj el.

A meditáció gyakorlására alkalmazva ez a stratégia azt jelenti, hogy ha a megfelelő hozzáállással rendszeresen gyakorolunk, ráhangolódunk és kapcsolódunk a  szándékunkhoz, akkor a meditáció gondoskodik önmagáról, idővel természetessé és hatékonnyá válik. A tapasztalt meditálók azt állítják, hogy pusztán a több erőfeszítés nem feltétlenül vezet jobb eredmények felé. A Wu Wei, vagyis a „nem cselekvés” magában foglalja a kulturális és társadalmi elvárások és hagyományok megtanulását, a jóság és az erény belső érzésének csatornázását és beépülését a cselekedeteinkbe, amíg természetessé és könnyeddé nem válik. Ennek középpontjában az a konfuciánus elképzelés áll, hogy ha egy ideig következetesen próbálkozol, internalizálhatod a tanult dolgokat, hogy könnyedén megtestesíthesd őket és ezért ne kelljen figyelned rá. Ennek az ötletnek a felkarolása segíthet abban, hogy valóban megtapasztalja a meditáció előnyeit.

A flow és erőfeszítés nélküli cselekvés

A könnyed cselekvés fogalma a modern pszichológiában is jelen van, amit „Flow-nak” neveznek. A flow-k olyan pillanatok, amikor egy személy teljes mértékben részt vesz az adott feladatban és képes látható erőfeszítés nélkül végrehajtani. Ezt az állapotot általában profi sportolókhoz, művészekhez és zenészekhez társítják. Amikor az emberek flow-ban vannak, nagyon is tudatában vannak mindennek, ami körülöttük történik és mégis semmi másra nem gondolnak, mint arra, amit éppen csinálnak. Ez a lelkiállapot általában akkor fordul elő, amikor olyan tevékenységet folytatunk, amelyet teljesen élvezetesnek és kifizetődőnek találunk. Legyen szó sportról, írásról, rajzolásról vagy akár takarításról, a flow-k nagyszerű emlékeztetők arra, hogy a tudatos élet nem mindig jelent rendszeres mély meditációt – a mindfulness mindenhol jelen van.

Hogyan csináld a könnyed meditációt?

Elmagyaráztuk, hogy a könnyedség érzésének ápolása hogyan segíthet a meditáció előnyeinek kiaknázásában. Most nézzünk meg néhány konkrét technikát, amellyel felturbózhatod a mindfulness meditációdat.

  • Kapcsolódj újra a természethez.

A természeti világ rendkívüli helyreállító tulajdonságokkal rendelkezik. A természet erőfeszítés nélkül cselekszik; egyszerűen az ami, mert ennek így kell lennie. A természetben való elmerülés ezért segíthet emlékezni az „igaz lét” fontosságára, elhatárolódva a mindennapi életünkben jelenlévő stressztől. A tudatos séták beépítése a napi rutinunkba nagyszerű módja annak, hogy gyakrabban tapasztaljuk meg a természet könnyedségét.

  • Add át az irányítást.

Amikor gondolataink elkalandoznak meditáció közben, gyakran ösztönös reakció léphet fel, hogy megpróbáljuk visszaszerezni a mentális kontrollt. De, amint azt megbeszéltük, ez rengeteg energiát emészt fel. Ehelyett észre kell venned, hogy az elméd elkalandozott és óvatosan, minden ítélkezés nélkül vissza kell helyezned a figyelmedet a jelen pillanatra. Próbálj meg nem arra összpontosítani, hogy visszaszerezd az irányítást. Inkább egyszerűen észre kell venned, hogy hol van a figyelmed, azonosítanod kell, hogy hol van némi feszesség a használat módjában és meg kell próbálnod lazítani.

  • Meditálj végcél nélkül.

Ha előre meghatározott eredmény nélkül lépsz be a meditációs munkamenetbe, akkor nyomás nélkül áramolhatsz át a meditáció minden szakaszán, ahogy egy bizonyos úton halad. Ez a fajta céltalan meditáció azt jelenti, hogy elengedjük a jelenlegi állapotunk és az ülés végére elérni kívánt állapot közötti állandó összehasonlítást. Nem baj, ha olyan gondolatok merülnek fel, mint a „nyugodtabb vagyok?” vagy „ezt biztosan rosszul csinálom”, de próbáld meg nem hagyni, hogy megzavarják az ülést.

  • Tarts rendszeres szüneteket.

A szünetek az erőfeszítéseid középpontjába kerülnek és megakadályozzák, hogy túlságosan mélyen belemerülj egy adott feladatba. Elménk legtöbbször az úgynevezett „csináló üzemmódban” működik, ami magában foglalja, hogy mindig megpróbálunk elérni valamit. Egy rövid szünet lehetővé teszi számunkra, hogy áttérjünk egy „létmódra”, amelyben az elme szabadon lehet, hogy megfigyelje, mi történik napirend nélkül. Ezt egész nap megteheted, szünetek segítségével gyakorolhatsz rövid meditációs gyakorlatokat, például 3 perces légzést vagy testszkennelést.

Próbáld ki ezt az elfogadási gyakorlatot

Az elfogadás ápolása és a történések megfigyelése anélkül, hogy megpróbálnánk megváltoztatni, kulcsfontosságú az elméd lelassításához. Az „aminek ellenállsz” kifejezés magában foglalja ezt az elképzelést. Ehhez az „elfogadás ápolása” gyakorlathoz kezdd azzal, hogy felteszed magának a következő kérdéseket:

  • Megengedhetem, hogy a dolgok olyanok legyenek amilyenek?
  • Megengedhetem, hogy a dolgok olyanok legyenek amilyenek, anélkül, hogy az elmém beavatkozna?

Próbáld meg és figyeld meg az érzelmeidet, szétválasztva őket összetevőikre: fizikai érzés, belső képek és belső beszéd. Először próbáld meg elválasztani egy érzelem vagy érzés fizikai érzését. Hol található? A mellkasodban, az arcodban, a gyomrodban, a kezedben?

Próbáld meg érzékelni az érzések körüli teret. Ezután gondolj azokra a belső képekre, amelyeket az érzelem hozott, elképzelve az elmédhez kapcsolódó emlékeket és gondolatokat és ismét megpróbálva elkülöníteni őket. Most próbáld meg elképzelni a belső beszéded közötti tereket.

Minden egyes belsőleg kimondott szó vagy mondat között van egy intervallum – próbáld meg megfigyelni ezt a helyet, miközben ellazítod a nyelvedet a szájpadlásodon.

Ezek a stratégiák segíthetnek nekünk megújítani viselkedésünket, amikor nehéz érzelmeket érzünk. Ha megpróbáljuk egyszerűen megfigyelni az érzéseinket és a körülöttük lévő teret, az csökkentheti a reakcióképességünket és segíthet nekünk egy nyugodtabb, elfogadóbb, kevésbé versenyző elme kialakításában.

Összegezve

A könnyed cselekvés nem azt jelenti, hogy feladod a céljaid elérésének minden reményét, vagy lusta leszel. Inkább annak megértése, hogy a több erőfeszítés nem mindig vezet ahhoz, hogy gazdagabb és értelmesebb életet élj, annak ellenére, amit eddig mondtak neked. A könnyedség azt jelenti, hogy kevesebb időt pazarolsz arra, hogy nyomást gyakorolj a cselekedeteidre és hagyod, hogy az élet ellenőrizhetetlen elemei olyanok legyenek, amilyenek.

A könnyed cselekvés olyan gyakorlat is, amely tudatosságunkat a jelen pillanatra hozza és segít abban, hogy kiértékeljük, mi történik az adott pillanatban. Amikor megpróbálunk irányítani valamit, az azt jelenti, hogy elégedetlenek vagyunk azzal ami történik és szeretnénk, ha a dolgok másképp alakulnának. Amennyiben elengedjük az irányítás szükségességét és inkább az életünkbe teszünk több erőfeszítést, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy legtöbbször a kiteljesedés, amit keresünk itt, most van. Csak arról van szó, hogy kilépjünk a megszokásainkból.

Forrás: https://mindowl.org/

A képek forrása a Pinterest

Kitekintés a spirálon túlra

Mítoszvadászként elég sűrűn botlok olyan anyagokba – amelyeket nem is tudok figyelmen kívül hagyni, amik ősi civilizációkról szólnak. Néha egyszerűen szembejönnek velem, ahogy most is találkoztam két cikkel is, amelyek nagy ősi civilizációk bukásáról szóltak. Hogy mégis mi köze van ennek Rovinporthoz?

A honlapot azért hoztuk létre, hogy azok, akik hasonlóképpen gondolkodnak, egymásra tudjanak találni és egy szellemi közösséget tudjunk kialakítani közösen. Arról már én is többször írtam, hogy az a világ, amiben felnőttünk, már most sem létezik, nem fogunk tudni visszatérni a “normál kerékvágásba”. Nem vészmadárként gondolom ezt és nem a civilizációnk összeomlását várva, hanem inkább alkalmazkodva az új viszonyokhoz úgy, hogy közben próbáljuk meg a lehető legtöbbet és legjobbat kihozni a magunk számára. Ezt szerintem csak akkor tudjuk elérni, ha közösségeket hozunk létre. Sokféle közösség létezhet és létezik is már. Vannak termelő közösségek, akik igyekeznek elszakadni a modern társadalom rendszereitől, és vannak szellemi közösségek is. A magam részéről nem mondanék le a technológia vívmányairól sem, de fontosnak tartom a Föld védelmét is, mert szeretem a természetközeli életmódot. A technológiáknak a társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatóságot javító módon történő társadalmi integrációja kell, hogy központi szerepet játsszon a jövőben az én olvasatomban. 

A furcsa az, hogy amikor az ősi civilizációk széteséséről olvasunk, nagyon hasonló világkép tárul a szemünk elé, mint ami most van a világban – és amiből köszönöm szépen, én a magam részről nem kérek. Ugyanakkor tetszik – nem tetszik, itt kell élnünk, mehetnék bárhova, mindenhol hasonló a helyzet, csak legfeljebb nem ugyanott tartanak az egyes országok társadalmai. 

Az viszont nagyon nem mindegy, hogy mit kezdünk ezzel a helyzettel! Hagyjuk, hogy újabb kataklizmába torkolljon az emberiség önzése és nemtörődömsége, vagy megpróbálunk egy másik utat, összekapjuk magunkat és igenis felépítünk egy olyan világot magunknak, ami mindenkinek élhető. Úgy az emberiségnek, úgy a természetnek, a növényvilágnak és az állatoknak. Mindez persze csak akkor tud működni, ha nem esünk át a ló másik oldalára, hanem egészséges szemlélettel állunk az élet dolgaihoz.

De miről is van szó?

Furcsa és gyönyörű műemlékek és romok emelkednek sivatagokban és dzsungelekben, síkságokon és hegytetőkön – az egyiptomiak és a maják nagy piramisai, a Húsvét-sziget rejtélyes kőóriásai, Stonehenge tornyosuló megalitjai. Ezek és még több ezer más civilizáció emlékeztet azokra a civilizációkra, amelyek évezredekkel azelőtt emelkedtek és buktak el, hogy modern társadalmunk kalandvágyó szellemei megtervezték saját, viszonylag gyenge beton- és acélemlékeinket.

Míg sokan időnként vágyakozunk egy olyan időre, amikor az élet egyszerűbb, lassabb és talán könnyebb volt (vagy úgy gondoljuk), a legtöbben értékeljük azt a számtalan módot, ahogyan a technológia a kényelmünket szolgálja. Beltéri vízvezeték, légkondicionálás, szupermarketek, amelyek egész évben tele vannak friss termékekkel – a modern világ teremtményei és annyira elkényeztettek minket, hogy könnyű figyelmen kívül hagyni mindenütt jelenvalóságukat.

De hosszú távon jó ez nekünk? Ugyanaz az autó, amely lehetővé teszi számunkra, hogy bármikor bárhová szabadon menjünk, mérgező füstöket is ereget a levegőbe. A műanyag tartályok, amelyek mindent tárolnak az ételeinktől a szemetünkig, olyan anyagokból készülnek, amelyek generációkon át jelen lesznek. Az óceánjainkba és folyóinkba ömlő mérgező vegyi anyagok a teljes élelmiszerláncra hatással vannak, beleértve az embereket is. A tudósok többsége úgy gondolja, hogy a globális felmelegedés valódi jelenség, közelgő súlyos következményekkel. Amennyiben mindezt összeadjuk, kellemetlen dilemmával nézünk szembe: az úgynevezett fejlődésünk az egészségünk és a bolygónk egészségének rovására megy?

A misztikusok, pszichikusok és mások szerint, akik azt állítják, hogy emlékeznek Atlantisz elveszett civilizációjára, nem ez az első alkalom, hogy az emberiség ilyen talány közepén találta magát. Platón görög filozófus több mint kétezer évvel ezelőtt részletesen beszámolt Atlantisz elveszett kontinenséről és annak pusztulásáról, amelyet emberek azóta is keresnek. Platón szerint Atlantisz egy sziget volt az Atlanti-óceánon, Héraklész oszlopaitól nyugatra. Egyesek, rámutatva az Atlanti-óceán mindkét partján élő ősi kultúrák közötti sok furcsa hasonlóságra, azt állítják, hogy a süllyedő Atlantisz túlélői csónakokban menekültek el, és végül tudásukat és kultúrájukat olyan távoli helyekre mentették, mint Egyiptom és Dél-Amerika.

Bármennyire is furcsának tűnik ez az egész, egyre több tudományos bizonyíték van arra, hogy olyan kontinensek, mint Atlantisz és Lemúria, létezhettek, majd eltűntek, elsüllyedve a hatalmas óceánhullámok alatt. Amennyiben Atlantisz az Atlanti-óceán közepén, Európa és az Amerikai Egyesült Államok között helyezkedett volna el, akkor a ma Atlanti-gerincként ismert területre esne. Az óceánfenék e bizonytalan régiójából vett minták csaknem állandó víz alatti vulkáni tevékenység bizonyítékát mutatják – és meglepő módon édesvízi növények maradványait is kimutatták, amelyek körülbelül tízezer évvel ezelőttről származnak. Ez a tudományos bizonyíték azt jelzi, hogy régen az óceán fenekén lévő föld valójában a felszín felett volt.

Shirley Andrews úgy véli, hogy értékes tanulságokat vonhatunk le Atlantisz és Lemúria pusztulásából. Évtizedeket töltött e két elveszett kontinens rejtélyeinek kutatásával, és úgy véli, hogy mindkét esetben végső pusztulásukat az emberiség kapzsisága és a természeti erőforrások manipulálása, valamint a föld elkerülhetetlen változásai közötti tragikus összecsapás okozta. Atlantisz: Betekintés egy elveszett civilizációból és Lemúria és Atlantisz: A múlt tanulmányozása a jövő túlélése érdekében című könyvei felvázolják e nagy civilizációk létezésének és végső pusztulásának történelmi, tudományos és metafizikai esetét. Reméli, hogy ez a tudás segíthet nekünk abban, hogy irányt váltsunk, mielőtt modern civilizációnk megismétli ugyanazokat a hibákat.

Lemúria és Atlantisz mélyen bevésődött sok ma élő ember pszichéjébe, ezáltal az ősi kultúrák csendben befolyásolják életünket.

Sokan állítják, hogy biztosak abban, hogy a múltban – Lemúriában és Atlantiszban – elsajátították azokat a készségeket, amelyek lehetővé teszik a számukra, hogy ma kielégítő életet éljenek, és hogy szeretnék megosztani ezt a tudást. Senki sem érti igazán ezeknek a képeknek és fogalmaknak az eredetét, melyek a mély tudattalanból világlanak elő, vagy esetleg egy magasabb tudatosságból származnak, de talán nem szabad teljesen figyelmen kívül hagyni őket.

Azok az olvasók, akik ezt valószínűtlennek tartják, hagyják figyelmen kívül, de remélem, hogy az általuk kínált ötletek lehetővé teszik mások számára, hogy magukba nézzenek, és felidézzék saját múltbeli tapasztalataikat, amelyek tovább bővíthetik önmagukról való tudásukat.

Van egy régi mondás, miszerint „az óra körbejár”. Az emberiség ciklusokban halad előre, nem egyenes lineáris úton. Az anyagi és technológiai fejlődésben olyan helyre érkeztünk a ciklusban, amely nagyon hasonlít Lemúria és Atlantisz utolsó napjaihoz. Világunk hasonló kihívásokkal néz szembe, mint egykor ezek a híres civilizációk. Ezek szerint vagy önmagunk megsemmisítésének küszöbén állunk, vagy új életmódba kezdünk és új módon kezdünk gondolkodni. A múlt tanulmányozása ezúttal segíthet nekünk túlélni a jövőben.

Edgar Cayce, a huszadik század talán leghíresebb pszichológusa sok nyomot hagyott nekünk Atlantisz rejtélyéhez, valamint Lemúria, egy másik kontinens meséihez, amely állítólag elsüllyedt a Csendes-óceán hullámai alatt. Az „alvó próféta” néven ismert Cayce híres volt transzolvasásairól, amelyek mindent lefedtek a hagyományos orvosokat megszégyenítő egészségügyi problémák gyógyításától kezdve az elmúlt életek részletes beszámolóiig. Több ezer „életolvasás” során, ahogy Cayce nevezte őket, kiderült, hogy sok ügyfele élt egykor Atlantiszon és Lemúrián.

Vannak ma élők, akik azt állítják, hogy emlékeznek az elmúlt életükre ezeken az elveszett kontinenseken. Shirley Andrews maga is arról számol be, hogy Atlantisz iránti egész életen át tartó bűvölete gyermekként kezdődött, furcsa álmokkal és távoli emlékekkel kapcsolatban. Kutatásai révén több száz emberrel került kapcsolatba, akik megőrizték az atlantiszi élet emlékeit, és nyomokat hagytak annak végső bukására.

Cayce, valamint sokan azok közül, akik emlékeznek ezekre az elmúlt életekre, azt állítják, hogy az Atlantiszon uralkodó feszültség nagy része a Belial fiai és az Egy Törvényének Gyermekei közötti folyamatos konfliktusból eredt. Beliál Fiait felemésztette az azonnali fizikai kielégülés és az anyagi dolgok megszerzésének vágya, másokkal alig vagy egyáltalán nem törődve. Figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetéseket arról, hogy végül mi fog történni Atlantisszal. Az Egy Törvényének Gyermekei egy olyan tanításban hittek, amely nagyon hasonlít a mai világvallások közül sok alapvető előírásához: mindannyian egyek vagyunk. Gyakorolták a meditációt, és megpróbáltak kedvesek lenni egymással, törődve a társadalom minden tagjának jólétével.

Edgar Cayce azt állította, hogy Atlantisz megsemmisítésének kulcsfontosságú eleme egy erős fegyver használata volt. Az atlantisziak a Nagy Kristályból származtatták erejüket – mondta – és az atom hasításából. 1933-as olvasása idején senki sem értette, mit is jelentenek ezek a leírások, bár azt jósolta, hogy huszonöt év alatt felfedeznek egy olyan fegyvert, amely hasonlít ahhoz, ami Atlantisz vesztét okozta. 1945-ben, mindössze három évvel a halála után, a világ megtudta, hogy milyen szörnyű erőt és pusztítást lehet elérni egy atombomba ledobásával. Huszonöt évvel ezután pedig a tudósok létrehozták a modern világ első lézerét.

Lemúria és Atlantisz keresése évezredek óta lenyűgöz minket. Megdöbbentő nyomok, régészeti anomáliák, tudományos felfedezések, sőt pszichikai olvasmányok és prófétai álmok is tartogathatják a kirakós darabjait. Még ha soha nem is tudjuk egyértelműen bizonyítani ezeknek a legendás civilizációknak a létezését, talán akkor is értékes tanulságokat vonhatunk le a végső pusztulásukról szóló történetekből – talán időben, hogy elkerüljük ugyanezt a sorsot.

Az emberiség ciklusokban halad előre, elérve bizonyos magasságokat, majd gyakran egy nagy természeti katasztrófa miatt az emberiség visszalép a kezdetekhez. A jelenlegi kultúrák egy potenciálisan halálos utat követnek, amely nagyon hasonlít Lemúriához és Atlantiszhoz, miközben a természetorientált társadalomból egy ipari, materialista és a természeti környezet romboló társadalmába lépnek. További lehetséges segítség áll rendelkezésre. Egyre több szokatlan pszichés képességgel rendelkező gyermek jelenik meg szerte a világon, akik sokan úgy vélik, hogy Lemúria és Atlantisz ősi lelkei. Néha Indigo gyerekeknek vagy Csillagmag gyerekeknek nevezik őket. Számos jelentés írja le ezeket a rendkívül intelligens fiatalokat, akiknek bölcsessége képes lesz elvezetni minket a béke és a szeretet új korszakába. Azok az egyének, akik közel élnek a természethez, mint például a sámánok, akik beszélnek az ősökkel és olyan tehetséges emberek, mint Edgar Cayce, akik képesek hozzáférni a múltból származó információkhoz, megmutathatják nekünk azt az utat, amely segít helyreállítani az emberi faj harmóniáját és biztosítani az emberiség jövőbeli hosszú távú túlélését a Föld bolygón.

Kifordult világ – Kívánok Egy Humánusabb, Jobb Évet!

Eddig általában az volt a kívánságom, hogy nem akarok nagy dolgokat kívánni az új esztendőre, sem több pénzt, sem gazdagságot, sem jólétet. Inkább arra vágytam, hogy legyen egészséges mindenki a környezetemben, körbeülhessük az asztalt és hogy az új esztendő ne legyen rosszabb az előzőnél.

Most viszont az eddigi gyakorlat mellett jó dolgokat kívántam magamnak és a szeretteimnek. S még egy dolgot, hogy a mostanra magából teljesen kifordult világba térjen végre vissza az Értelem, a Józanság és a Szeretet.

Nem mennék messzire, nem foglalkoznék például azzal, hogy legyen béke, azt gondolom ez alapvető vágy és elvárás. Hanem olyan mindennapi „apróságokra” vágyom, amelyek elvileg maguktól értetődőek. Talán pont ezért fájó a hiányuk vagy a háttérbe szorulásuk. S, hogy mikre gondolok? Többek között arra, amikor arról hallok, hogy egy család befogadott egy menhelyről egy fiatal kutyát, most pedig kirakta az utcára. S nem azért, mert neveletlen volt, nem fogadott szót vagy akár erőszakos lett volna, hanem azért, mert rossz emberek a kerítés mellett hergelték és ő megugatta őket. Értjük a problémát? Egy kutya, ösztöneiből fakadóan és a család iránti hálája és a kötelességtudata miatt őrizte a házat, ugatott, ez zavarta az őt hergelőket és a gazdáit, akik ezért inkább búcsút intettek nekik. Milyen világban is élünk, amikor egy kutyát azért büntetünk és ítélünk gyakorlatilag halálra, mert azt teszi, ami dolga és amit tud: ugat? Van, aki szerint ez normális dolog, ezt kellene elfogadnunk? Vagy velem van a baj és én vagyok az ódivatú és a túlérzékeny?

Túl azon, hogy a kis hős élete egy csapásra rémálomba fordult, hiszen menhelyi kutyaként megjárta a poklot, majd befogadták és reménykedhetett abban, hogy most már jó lesz a kis élete, újra kirakták, azt sem felejthetjük el, hogy egy lépéssel milyen bizonyítványt állítottak ki magukról a gazdái? Ezért mentették meg korábban ezt a kutyát? Hogy számolnak majd el – nem is a lelkiismeretükkel, hanem – a gyermekeik felé, ha megkérdezik, hol van a kedvencük? S vajon hogyan számolnak el önmagukkal és az állatmentő szervezetek felé?

Ráadásul nem szabad elfelejteni, hogy legyen bármennyire is nehéz a helyzet, a különböző szervezetek, állatmentők, civilek (személyek és szervezetek), önkormányzatok igyekeznek – az erejükhöz és a lehetőségeikhez mérten – segíteni. Az önkormányzatok például ivartalanítási vagy chipeltetési akciókat szerveznek. Mindenkinek tudatosítania kell, hogy „Senki nincs egyedül!” S inkább próbáljon meg tíz lehetőséget és ne váljon be egy sem, mint hogy ne éljen egyetlen lehetőséggel sem.

Félreértés ne essék, nyilván az sem lenne jó, ha az egész dolog átfordulna abba, hogy emberi jogaik vannak az állatoknak. Nem, nekik megvan a maguk szerepe az ember életében, őket a helyükön kell kezelni. De: a boldogsághoz nekik is joguk van.

Az előbb említett eset egyébként csak erősítette a mostanában amúgy is egyre elterjedtebb gyakorlatot, miszerint az orosz-ukrán háború és a gazdasági válság miatt egyre több kutyát, macskát és más kedvencet dobnak ki a „gazdáik”, mert már nem tudják finanszírozni az etetésüket. Csak halkan kérdezem meg, ezen emberek a gyermekeiket, az unokáikat vagy a nagyszüleiket mikor dobják majd ki az utcára, mert az ő ellátásuk is egyre nehezebb lesz és egyre többe kerül majd? S miközben megérti az ember a nehézségeket, de felmerülhet, hogy nem ilyenkor kellene egy családnak még inkább összezárnia és egymást támogatnia? Nem azt az elvet kellene megvalósítani, hogy inkább jusson kevesebb egy-egy embernek vagy állatnak, de legyünk együtt, szeretetben? Ideje lenne, hogy megforduljon a világ. Az embertelenség semmilyen esetben sem lehet elfogadott gyakorlat és válasz a problémákra.

Évértékelés – 2022

Nos, nem sok kedvem van ehhez, mégis szükséges áttekinteni, hogy milyen évünk is volt. A gondom az, hogy a mostani állapotom már 2020 elején elkezdődött, azóta minden évünk ambivalens volt. Ezt szót használtuk leggyakrabban az elmúlt időszakban.

Na, de most csak 2022-ről. Volt itt minden. A Covid még nem múlt el, szerencsére már nem rettegünk tőle, de ettől még nem örülünk neki. A szomszédban zajló háború ebbe az országba olyan következményeket hozott, mint sehol máshol. Energiaválság, gazdasági válság, hiányok, hideg lakások.

Nálunk a családban az elmúlt három évben négy haláleset és egy éppen csak túlélés volt. Emellett pedig gondolkodnunk és gondoskodnunk kellett. Ami engem illet mindjárt az év elején beszereztem egy autoimmun betegséget a Covid elleni vakcináktól. Gyakorlatilag az év azzal telt, hogy át kellett állítani a háztartást gluténmentesre, ami nem volt olyan egyszerű. Munka közben is fájdalmaim voltak a betegségtől, de nem adtam fel a céljainkat. Nem panaszként mondom, csak éppen ez is benne volt ebben az évben.

Közben majdnem befejeztük a gombai vendégházat. Igaz, ott van az a fránya „majdnem”. 

De nem ezek voltak az igazi problémák, hanem hogy közben elveszítettünk valakit, aki nagyon fontos volt számunkra, valakit, aki a társunk volt a mindennapokban, akivel kölcsönösen segítettük egymást. Ráadásul hirtelen és nem kellett volna még mennie. De utána az ittmaradókat is mi támogattuk és mi intéztünk mindent. Magunkat is nehéz volt menedzselni, de mindent is kellett. Kegyetlen volt. Nem volt idő a gyászra, mert az élet ment tovább és követelte a maga részét. Tanfolyamot végeztem éppen, mikor meghalt az apám. Nem kaptam felmentést, 48 órát nem aludtam, de akkor sem. Menni kellett, teljesíteni és vizsgázni. Utána meg intézkedni. Kegyetlen volt, nem pihentem ki azóta sem, most meg csodálkozom, hogy fáradt vagyok. Közben befejezni, amit ő elkezdett, rendet tenni a kertben, megtervezni, hogy milyen lesz az új életünk, most már nélküle, a támaszunk nélkül. Új szerepekben találtuk magunkat hirtelen és újra kellett szerveznünk a családunkat. 

Amilyenné vált a világ ebben az évben, világossá vált, hogy sem úgy nem élhetünk, mint eddig (erről egyébként folyamatosan írtam eddig is, csak éppen a személyes vonatkozásokat nem láttam előre), sem úgy, ahogy terveztük. Építenünk kell, de egészen mást és egészen máshogy, mint ahogy mi akartuk volna. 

Rákényszerülünk, hogy megtermeljük magunknak amit csak lehet, ha enni akarunk, mert az üzletekben már a pénzünkért sem kapjuk meg, amire szükségünk van. Tudom, sokan álltak és állnak át másik életformára, nekünk is ezt kell tennünk. Persze, emellett nem adhatjuk fel az eddigi életünket sem, hiszen a bevételekre is szükségünk van.

Szóval, tervezünk. Tervezzük a gazdálkodást, az időt, hogy hogyan állunk fel, méghozzá nagyon rövid időn belül. Az új évben pedig már januárban kezdődik is ennek a felépítése.

Első körben fel kell mérnünk, hogy mink van, össze kell szedni mindent és rendszerezni. Ezzel indítunk januárban. Februárban pedig elkezdeni a termelést, a gyümölcsfák metszésével és folytatni a többi tennivalóval.

Közben teljesíteni a munkahelyeinken is, senkit nem érdekel ugyanis, hogy mit csinálsz itthon, mi az élethelyzeted. Sőt, volt aki még belém is rúgott, amikor megtudta, hogy meghalt az apám. Látni akarta, hogy sírok. Nem kapta meg, mert a gyászt én belül hordozom, nem kívül. Na, ezek az emberek azok, akiket nem fogok Rovinportban viszontlátni. Pont elég kemény az élet, az ember egyébként nem vár kíméletet, sőt, még empátiát sem, de aki a más bajának örül, és igyekszik kihasználni és visszaélni a másik ember átmeneti gyengeségével, az nem tartozik a köreinkbe. Mindegy is, csak érdekes tapasztalat volt ez is.

Vissza a tervekhez: amint az időjárás engedi, visszatérünk a gombai projekthez is, most már csak azt a “majdnem”-et kell ledolgoznunk. Le is fogjuk igen hamar. Az udvart karban tartjuk és kialakítjuk párhuzamosan az itthoni kerti munkákkal, a benti munkák közül pedig már csak a konyhában a fekete festés maradt (ajtó és ablakkeretek). Nagyon konkrét időpontban már nem merek gondolkodni, de nagyon szeretnénk május elején indulni vele. Minden esély meg is van rá, pedig most is csak a hétvégék lesznek, amikor dolgozni tudunk rajta, viszont tényleg már csak az utolsó simításokra vár.

Függetlenül attól, hogy nem sikerült a tervek szerint végezni vele, elégedett vagyok és büszke a munkánkra. Sikerült egy olyan környezetet kialakítani, ahol eddig mindenki jól érezte magát, aki eljött megnézni.

Nagyon másban nem gondolkodtunk, ez volt ebben az évben a projekt, és minden szabad időnket ezzel töltöttük. Viszont úgy értékelem, hogy az első lépést megtettük a saját világunk felépítése felé – fizikai szinten is.

Amit Rovinport “Rólad” fejezetében kifejtettünk, azon most már többet tudunk – és kell is – dolgozni. Keressük folyamatosan a partnereinket és hamarosan megjelenünk hivatalosan a nyilvánosság előtt is.

Anyagilag egyelőre csak befektettünk, ezért ezt most nem is részletezem, majd készülni fog beszámoló is.

Fájdalmas, szívszorító veszteségek szerintem mindannyiunkat értek, de próbáljunk meg új lendületet találni mindannyian az Új Évhez – és esetünkben az új életünkhöz is. Ehhez pedig megkeressük a megfelelő társakat, akikkel támogatni tudjuk egymást.

Boldog Új Évet Mindannyiunknak!

Vélemény, hozzászólás?

Eltűnő apai példaképek

Az elmúlt három esztendő nagyon furcsán telt. Elveszítettem ugyanis három hozzám közeli embert. Mindannyian férfiak voltak, így elmondható, hogy a férfiminták szétfoszlottak az életemben és annak esélye is, hogy utólag elmélyítsük a kapcsolatainkat.

Az első a mostohaapám, akivel furcsa volt a viszonyuk. A maga módján szeretett, igyekezett a megfelelő irányba terelgetni, tanítgatni, de például – miközben szerette volna, hogy egyetemi diplomám legyen, – a tanulmányaimat nem támogatta abba az irányba és folyamatosan úgy éreztem: a saját céljaira akart használni. Ő leginkább valamiféle testőrnek akart, aki vigyáz rá és az anyámra. Ő elhunyt 2020 szeptemberében. Egy magányos farkas típus volt, aki a saját kis szabadságharcát vívta és ebbe – anyám mellett – nem fért volna bele egy gyermek. Ezt, amikor elváltak útjaink, meg is mondtam neki. Anyám őt választotta – helyettem.

A mostohaapám egyébként úgy került a képbe, hogy édesapám mindössze néhány hónap után elvált édesanyámtól, amikor én 2-3 éves lehettem. Édesapám egy igazi szakember volt, lakatos, aki folyamatosan képezte magát. Már a honvédségnél is. Volt mentős, majd önkéntes tűzoltó, kazánkezelő és még ki tudja, micsoda. Amennyiben vele élhetek, biztos, hogy belőlem is kihozott volna egy szakembert – vagy többet. De ez nem adatott meg se neki, se nekem. Őt, hosszú ideig én sem kerestem, ezt a mai napig fájlalom, és ő sem keresett engem, élete végén, még le is tagadott, hogy aztán mégis elismerje: van egy fia. Őt a koronavírus és annak szövődményei vitték el tavaly nyáron – mielőtt segíthettünk volna neki.

A harmadik veszteség idén történt: a nagyapám. Nem a vér szerinti. Az apai és az anyai nagyapám már korábban eltávozott, az anyai távozott előbb, az apai később. Ez a Nagyapám a párom édesapja. Ő vele is nagyon furcsa volt a viszonyunk. Eleinte éreztem, hogy méregetett, tudni akarta, hogy milyen ember az, akivel a legidősebb lánya – a vártnál sokkal hosszabb idő után – összekerült. Kimondva-kimondatlanul is bizonyítanom kellett neki, mindenben. Ugyanakkor nagyon tiszteltem és úgy éreztem, ő is engem. Nem becézgetett, nem egy -ka voltam neki, hanem a nevemen szólított és látta, hogy igyekszem egy tőlem teljesen idegen környezetben megállni a helyemet – hol több, hol kevesebb sikerrel. Idővel felfedezte az erényeimet és kezdett talán elismerni is. Rövid idő alatt jó, sőt, nagyon jó viszonyba kerültünk, amelyet a kölcsönös tisztelet jellemzett. Az ő eltávozása viselt meg a legjobban, hiszen napi viszonyban voltunk és őt tekintettem igazán nem csupán a Nagyapámnak, de bizonyos szempontból Apámnak is.

Mindenesetre nagyon furcsa volt és meg is viselt, hogy az apai példaképek távoztak el az életemből. Pont azok, akiket az ember Félistennek, Elnyűhetetleneknek és Ikonoknak tekintett. S talán éppen ezért értékelődött fel a velük töltött rövidebb vagy hosszabb idő. S pont ezért hiányoznak annyira és esne jól velük csak egy közös sörivás is, tartson akár csupán 5 percig is.

Ezek azok a dolgok, amelyek többek között senkinek sincsenek a homlokára írva, mégis magával cipeli élete során. S ezek azok a terhek, amelyeket nem mi kértünk magunknak. Az ember egyébként nem is a terhet kifogásolja, hanem annak ráosztásának a módját és az ÉLET szemétségeit. A rosszat elfogadjuk, de az „ahogy az az életünkbe beszivárog”, azt nem. S soha nem is fogja. Hiába éljük túl, van, amiben nem alkuszunk.

Mi történik Karácsony másnapján?

Gondolkodtál már azon, hogy mi történik karácsony másnapján?

Hogy mit csinál a Mikulás és a rénszarvasok?

Ha kíváncsi vagy, olvasd tovább, hogy megtudd,

pontosan mi történik a karácsony utáni napon.

Nos, a Mikulás végül hazaért a nagy útról. Rudolf szárnyaló lába elázott és elfáradt.  A szánkót korom borította az előző éjszakától. A szíjak és a talpak elkoptak, az üléshuzat elszakadt.

“Jó itthon lenni, most jön az én igazi Karácsonyom” – gondolta Mikulás elégedetten.

Az összes manó elutazott, hogy kipihenjék a fáradalmaikat miután az ajándékokkal teli szán átrepült a világ felett. De legalább volt egy kis csend.

Szóval a Mikulás magára maradt egy hegynyi munkával.

Először a játékbolt felé nézett, de végül nem ment be, úgyis kiürült és különben is a takarítás a manók dolga lesz, ha visszajönnek szabadságról. 

Inkább fogott egy lámpást és egy sört és bement az istállóba, hogy ellássa a szarvasokat. Menetben friss vizet pumpált a kútból és vasvillával szénát vetett nekik.

Halkan duruzsolt, suttogva beszélt a csapatához, miközben dolgozott. Fésült és kefélt, addig csutakolta őket, amíg a szőrük olyan fényes lett, hogy megcsillant rajta a napfény. Elgondolkodott rajta, hogy másnap még kapnak egy-egy lavór forró vizes gyógynövényfőzetet a patájuk áztatásra. Nekik is jár a kényeztetés.

Aztán a kocsiszínbe ment, hogy rendbe hozza a szánt is. Egész nap csiszolt, mosott, polírozott, hogy visszahozza a piszkos szán régi fényét. Amit tudott megcsinált, de közben elgondolkodott, hogy a szakadt kárpitot is ki kellene cserélni, de most manó sincs és a helyi Praktiker is zárva van. Hiába, ez már az Új évre marad sóhajtott.

Mindazonáltal munkája végeztével elégedetten elvigyorodott és végigsétált a selyemből készült ösvényen a hűtőjéhez, amely DUGIG VOLT rakva…..sütivel és tejjel.

1 / 4 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén

Instagram
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon