Nem vagy lusta, céltalan vagy megrekedt. Éveket töltöttél túlélő üzemmódban és kimerült vagy. A kettő nem ugyanaz.
Ha újra és újra olyan dolgokat teszünk, amiket önálló akaratunkból nem csinálnánk – nem kedvelt munkát végzünk, korán kelünk, diétázunk, „össze vagyunk zárva” számunkra unszimpatikus emberekkel, végeláthatatlan háztartási vagy egyéb feladatokat látunk el – ahhoz akaraterő kell. Ami nem jön számunkra természetesen, abba valamilyen mértékben bele kell kényszeríteni magunkat.
Az akaraterő pedig pontosan úgy működik, mint minden más, amihez energiára van szükség: egy idő után elfáradunk és elfogy. A megerőltetés mértékétől és hosszától függ, hogy milyen szintű ez a kimerültség. Már gyermekkorunktól indul, mikor elkezdjük a határokat és kereteket betartani és megfelelni a felénk támasztott elvárásoknak. Aztán ez folytatódik egy életen át.
Változatos életkorú emberek szájából hallom azt az önjellemzést, hogy ők lusták vagy céltalanok. Aztán, amikor megkérdezem, hogyan is néz ki egy hetük, kiderül, hogy elképesztően sok dolgot csinálnak.
Az, ha valakinek nincsen kedve a rengeteg kötelezettségét teljesíteni, még nem teszi őt lustává. Ez igaz az iskolás gyerekekre éppen úgy, mint a munkás felnőttekre. Emberré tesz minket. Azt jelenti, hogy túl sok a kötelezettség, túl kevés örömteli tevékenység mellett. Ha nem lebeg mindig egy magasztos cél a szemünk előtt, attól még nem vagyunk megrekedve. Ha megpróbáljuk megkeresni azokat az apró dolgokat, melyek változatosságot és örömet hoznak a mindennapjainkba, enyhülni fog ez az érzés.
Azért merevedünk bele sokszor a lustaság és motiválatlanság körébe, mert még több kényszerrel próbáljuk a már amúgy is kimerült önmagunkat olyan cselekvésekre kényszeríteni, melyek leszívják. Nem ismerjük fel, hogy elfáradtunk, és visszább kellene vennünk ahelyett, hogy beleerőltetjük magunkat a muszáj-helyzetekbe az életünkben.
Kimerülni természetes dolog. Feltöltődni is az és jogunk van hozzá. Ha lustának érezzük magunkat, ítélkezés helyett gondoljunk inkább bele, mi fáraszthatott ki minket ennyire, vagy miért nincsen elég örömteli tevékenység a mindennapjainkban és hogyan tudnánk magunknak segíteni, hogy könnyebb legyen.
Forrás: Tregova Anita pszichológus – Pszichomókus
