Rendkívül kettős érzésekkel szembesül az ember napjainkban, ha az önálló lakás megteremtésének kérdés merül fel a fiatalok (30 év alatti személyek) tekintetében. Egyrészt rendkívül sok támogatási (akár kormányzati) és hitelkonstrukció közül választhatnak (CSOK, falusi CSOK stb.), másrészt csak nagyon kevesen tudják ezek feltételeit bevállalni, például, hol vannak már azok az idők, amikor valaki akár önerőből, akár családi segítséggel vágott bele egy építkezésbe.

Régen egyszerű(bb) volt a helyzet. A fiatalok felnőttek a nagyszüleik vagy a szüleik házában és utána választhattak, hogy vagy tovább tanulnak vagy dolgoznak, illetve kirepülnek-e a családi fészekből. A rendszerváltás után azonban ez a megoldás egyre kevésbé volt vonzó. Egyrészt a fiatalok megpróbáltak a saját lábukra állni, például albérletbe mentek és igyekeztek legalább egy kisebb lakásra való pénzt összekuporgatni, hogy idővel megvásárolhassák a kis kertvárosi vagy panelgarzonjukat.

Az elmúlt néhány esztendőben ugyan kétségkívül javult a bérhelyzet, viszont ezzel párhuzamosan rendkívül nagy mértékben romlani kezdett a lakáshelyzet. Immár nagyon távoli álomnak tűnik, hogy egy 26-30 éves fiatal szakember önálló lakást vásároljon magának, de még a saját albérlet megtalálása és megfizetése is komoly kihívást jelent. Mindez annak ellenére jelenthető ki, hogy egy diplomás akár 600-800 000 forintos bruttó fizetésre is számíthat 3-5 év munkaviszony után.

Marad hát néhány választás: az első, hogy marad ott, ahol van. Ez lehet akár csak egy albérlet is és örül, hogy ezt is elérte. Abba ne menjünk bele, hogy milyen érzés lehet egy fiatalnak és az önbecsülésének, aki éppen családalapítás előtt áll, hogy mindössze egy albérletet tud felmutatni.

A második lehetőség, hogy visszaköltözik a szüleihez vagy a nagyszüleihez, ezáltal gyakorlatilag magára erőltet valamit, amire zsigerileg nem vágyik és talán egyszer megörököl egy ingatlant. Ez már eleve ambivalens érzéseket kelt az emberben. Arról nem is beszélve, hogy a több generáció együttélése az elmúlt évtizedekben már kevésbé volt a népszerű – mondjuk az 1970-es vagy 1980-as évekhez képest.

A harmadik lehetőség, hogy az illető felméri az anyagi lehetőségeit és elköltözik egy olyan régióba, ahol olcsóbban kap telket vagy egy felújítandó házat vagy lakást és építkezik – annak minden anyagi, pszichikai vonzatával együtt. Nyilván ilyenkor a saját felújítás vagy építkezés kimerítőbb, viszont az embert vigasztalhatja az a tudat, hogy ha körbenéz az ingatlanán, akkor a saját keze munkáját láthatja.

Valljuk be, ezen lehetőségek mindegyike elkeserítő és meg sem közelíti a néhány évtizeddel ezelőttieket. Aki napjainkban nem kellően szerencsés és rugalmas, az simán évtizedekre benne ragadhat a jelenlegi helyzetében. Ugyanakkor az is tény, hogy nagyon sokan egyszerűen túl kényelmesek, nem akarnak változtatni, így nekik marad a panaszkodás. Amelyre (az érzelmek kiadására) bár szükség van, de semmiképpen sem jelent megoldást.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a pártalálás sem egyszerű napjainkban és egy több évtizedre szóló hitelbevállalás nagyon komoly döntés, főleg egy másik emberrel közösen. Hiszen ilyenkor nem csupán arról van szó, hogy két ember érzelmileg kötődik-e egymáshoz és tudják, hogy a jövőbeli nehézségek ellenére kitartanak egymás mellett, de azt sem tudja senki garantálni, hogy mondjuk 20-30 évig meglesz a biztos anyagi bázisuk, nem lesznek betegek, nem veszítik el a munkahelyeiket vagy nem áll elő olyan vis maior helyzet, amely alaposan felborítja a pénzügyi és más terveiket. Az utóbbira jó példa volt a koronvírus-járvány, amikor sokan veszítették el a munkájukat, örültek, ha az új munkahelyet találtak, s egyáltalán nem biztos, hogy a régihez hasonló összeget kerestek, de az is előfordult, hogy elveszítették egy közeli családtagjukat vagy támogatniuk kellett egy rokonukat.

A megoldást minden bizonnyal a lehetőségek objektív felmérése jelenti és annak eldöntése, hogy van-e lehetőség beleugrani egy kockázatos konstrukcióba (például hitel), illetve, hogy ezt a kockázatot érdemes-e bevállalni. Vagy jobb a nyugodalmas(abbnak tűnő) élet választása és a több évtizedre szóló hitel és a törlesztőrészletek elkerülése. Nyilván mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy neki mi a jó. De az mindenesetre leszögezhető, hogy a régi idők elmúltak, ezt ideje lenne elfogadnia mindenkinek és kellő rugalmasság nélkül senki sem számíthat kedvező megoldásra.

Lakásügyben is és életünk más területeink lehet, hogy most érdemes kivárni. A mostani helyzetre egy választ kapunk, ha kérdést teszünk fel: háborús helyzet van. Ami azért nem egészen fedi a valóságot, de ebbe most nem mennék bele. Ugyanakkor azt is látni lehet, hogy egy újfajta normalitás rajzolódik ki, ami felé tartunk. Azt senki nem mondja, hogy jobb vagy könnyebb lesz a helyzet, viszont talán könnyebb lesz úgy döntéseket hozni, úgy lehetőségeket keresni, ha már legalább stabilizálódtak a kereteink. Azt nem szabad elfelejteni, hogy az első lakást követheti később jobb, szebb, nagyobb és – akármilyen gazdasági vagy politikai korszak is volt – az ember mindig megtalálta a saját boldogulását és megoldásait.

Végszó gyanánt: nem titkolt tervünk az, hogy megvalósítsuk azt is, hogy a tagjaink egymást segítsék ötleteikkel, kapcsolataikkal.