
Itt van az ősz és egy pillanatra mi is megálltunk. Nagyon sok mindenen vagyunk túl, még nagyon sok minden van előttünk is, de muszáj szusszanni egyet.
Elmondhatjuk, hogy a gazdálkodásra való átállás sikeres projekt lett, jövőre már jóval kevesebb előkészítő munkát és pénzbeli ráfordítást fog igényelni. A kert szépen termelt, igaz nem mindenből volt szép a termés, de ami az idén kevésbé sikerült, az talán jövőre jobb lesz, nem lehet minden évben minden egyformán eredményes. Viszont a hústermelésünk szintén szép lett, nagyon meg vagyunk elégedve. Nagyon sok mindent korszerűsítettünk, új eszközöket vásároltunk, túl vagyunk a házak korszerűsítésének a felén is, a többi már jövő évre marad. Ez természetesen azt jelenti, hogy a mi otthonunk maradt ki, mert először édesanyámat akartuk biztonságban tudni, nálunk még egy évig biztosan működnek a rendszerek; másrészt a gazdaságot kellett működőképes állapotba hozni. Büszkék is vagyunk rá, hogy kisvárosi környezetben sikerült létrehozni egy olyan mini farmot, ami azért 4 családot el tud látni, igaz nem teljeskörűen, de azzal, amit termelünk, igen.
A hagyatéki ügyintézés is a végére ért, pontosabban én befejeztem, nem rajtam múlik. Mindent eljuttattam mindenhova, ahova kellett, áttértünk mindenhol az elektronikus ügyintézési módokra is, a többi a hivatalok és szolgáltatók dolga, én már nem foglalkozom vele. De erről már írtam korábban is.

A kertben most kezdődnek az őszi munkák, már alig van benne valami, mindent sikerült betakarítani, aminek már itt volt az ideje. Az maradt kint, ami még maradhat, például a répa, a gyökérzöldség és a káposztafélék. Át kell telepíteni az epret és elő kell készíteni az ágyást az őszi fokhagymának és szét kell teríteni a komposztot.
Nagyjából ennyi tennivaló van még kint. Tavaly (és idén tavasszal is) elmaradt a magaságyások telepítése, remélem, a fiam talál rá időt, hogy idén ősszel azt is megcsinálja. Amennyiben nem, akkor az idei minta és tanulságok alapján megyünk tovább jövőre.
Az volt a tervünk, hogy – ha már úgyis muszáj ügyintézni az idén – akkor minden dolgunkat tegyük egyenesbe hivatalosan, úgy néz ki, hogy tényleg ebben az évben megtörténik, utána már csak az aktuális intéznivaló marad.
Persze azért van még előttünk korszerűsítés is, amire egyszerűen nem találtunk eddig időt, de ezzel már úgy vagyok, hogy ha idén nem megy, akkor átcsúszik jövőre.
Foglalkoztunk annyi mindennel, a honlappal, Rovinporttal, a szállással, a másik nyaralóval is, csak az otthonunk dolgai csúsztak el, már nagyon ideje van saját magunkkal és az otthonunkkal törődni. Ennek megfelelően rommá dolgoztam magam akkor is, amikor végre már azzal foglalkozhattam, ami tényleg a saját dolgom. Alex szerint ennek itt és most vége van (annak, hogy rommá dolgozom magam), de azért emellett még meg kell szervezni a nagytakarítást a nagy házban, tekintve, hogy nemsokára esküvő is lesz és persze nálunk, otthon is.
Szóval, a munka nem áll le, sok mindenre csak most lesz idő, amire eddig nem jutott és be kell pótolni.
Minden változás és változtatás nehéz, de ha haladni akarunk, akkor rá kell fordítani az erőt, a pénzt és az időt.

Nagyon szerettünk volna napelemet, de ahogy telik az idő, egyre inkább úgy vagyok vele, hogy nem biztos, hogy az kell nekünk. Folyamatosan születnek újabb technológiai fejlesztések, és most – bár globális felmelegedésről beszélnek, ne feledjük, hogy a jégkorszakokat mindig felmelegedés előzte meg. Szóval, ki tudja, milyen irányt vesz az időjárás is. Mindenesetre az biztos, hogy a földgázt a következő évben kiiktatjuk és folyamatosan keresem a lehetőségeket arra, hogy korszerűbb és időtállóbb megoldást találjak a villamos energia előállítására. Meg persze nem ártana hozzá pénz is, mert ugyan rendelkezem annyival, hogy a napelem telepítés ne okozzon nehézséget, de senki nem akar többszörösen fizetni valamiért. Aztán persze, lehet, hogy a végén a legegyszerűbb megoldás bizonyul a legjobbnak, meglátjuk. Amennyiben döntést hozunk a témában, mindenképpen megosztom itt. A függetlenedés mindenképpen célunk. Azért, mert igyekszünk minél természetesebb módon élni, a technológiai fejlődést és fejlesztéseket nagyon fontosnak tartjuk, hiszen minél fejlettebb egy technológia, annál környezetkímélőbbnek kell lennie, legalábbis nekünk ez az elvárásunk.
Egy kicsit kibontva a klímaváltozás témakörét, csak annyit mondanék, hogy szerintem nem sok köze van az embernek hozzá. Azzal mélységesen egyetértek, hogy vigyázzunk a természeti környezetünkre és a magam részéről úgy élek, hogy mindent meg is teszek ezért, arra azonban nincs ráhatásom, hogy a nagy cégek is ezt tegyék, nem is fogják, hiszen náluk még mindig a pénz az úr. Szóval azt gondolom, hogy a klímaváltozás természeti jelenség, a Föld élete ciklikusan változik, voltak már nagy felmelegedések és jégkorszakok is és lesznek ezután is.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.