
Bizonyára észrevettétek, hogy mostanában ritkábban írok ide. Igyekeztem, tényleg igyekeztem. De az élet már csak olyan, hogy nem mindig hagy.
Ez az év nagyon nehéz volt. Tudom, ezt az elmúlt években mindig így gondoltam és így is volt. Megváltozott körülöttünk minden, egy egészen más világot és más világban élünk, mint korábban. Az, hogy folyamatosan a komfortzónánkon kívül élünk, egy nagyon finom megfogalmazás.
Visszanéztem az idei naptárat. Láttam, hogy mi mindent kellett végigvinnünk, mindig azzal a reménnyel, hogy ha valamit elintézünk, letudunk, akkor egy kis megkönnyebbülés jön. A megkönnyebbülés sosem jött, viszont mindig adódott újabb és újabb feladat. Még annyi időt sem kaptunk, hogy két történés/csapás között egy kicsit megrázza magát az ember. Arról már nem is álmodhattunk, hogy kicsit lélegzethez jutunk vagy akár feltöltődünk. Jött minden az életünkkel, az életünkben, a munkánkkal, a vállalkozásunkkal, az otthonunkkal, a családunkkal kapcsolatban. Többször elgondolkodtam azon, hogy bár mindenhez szükség volt rám, de az is többször bebizonyosodott, hogy ha nem vagyok elérhető, akkor nagyon jól boldogul mindenki nélkülem is. Mégis, ezeknek az idei történéseknek a legnagyobb része arról szólt, hogy minden összeomlott körülöttem. Persze, mondhatnám, hogy akkor legalább lehet építkezni, de nem a romokon. Előbb ki- és el kell takarítani mindent. De szokás szerint magunkra voltunk utalva ezzel, segítséget nagyon keveset tudtunk igénybe venni, senkitől nem tudtunk kérni, hiszen mindenki, akit ismerünk, ugyanezekkel a dolgokkal küzd. De arra is rájöttem, talán nem véletlenül van így. Talán túl jól manifesztálok, hiszen az utóbbi években sokszor jutottam el addig, hogy „így nem akarok éléni”. Meg is szűnt az addigi életem. Persze, van egy vágyálom arról, hogy akkor hogyan akarok élni, de annyi pénz a világon nincs, hogy megvalósíthassam. Úgyhogy kénytelen az ember a realitások talaján maradni. Viszont ami addig felépült, az összeomlott. Ki tudja, hanyadszor már életemben? Nos, ezúttal szerencsére nem egyszerre, viszont dominószerűen. Így sem könnyebb. Elkezdődött és szépen követte minden. Amit eddig csináltunk és elértünk, az mehet a kukába. Minimum leomlott, de volt, hogy nekünk kellett szétszedni a saját érdekünkben. Másrészről, ha valaki ezt olvassa, simán rá tudja húzni a saját életére is, hiszen mindenkivel ez történik, csak mások a konkrétumok.
Ezt évekkel ezelőtt előre is jeleztem ezekben a bejegyzésekben:
Az ébredés hajnala | Pogány hétköznapok
COVID vs Normális Élet | Pogány hétköznapok
Eljött az idő! – 1. rész | Pogány hétköznapok
Elkezdődött | Pogány hétköznapok
Új világ, új szabályok | Pogány hétköznapok
…folytatódik | Pogány hétköznapok
Ahogy írtam is, azt nem tudtam, hogy konkrétan mi fog történni, ahogy azt sem, hogy konkrétan a mi életünkben mi fog történni.
De ami miatt nekünk teljesen újra kell alkotni az életünket:
– Halálesetek, meg kellett tanulnunk nélkülük élni. Igen, többen mentek el, több szintről. Emberek és állatok is.
– Ez az időszak arról is szólt, hogy újra kellett építeni az anyagi bázisunkat is. El kellett búcsúzni az eddigi tartalékoktól és újra kellett pakolni a családi kincstárat. Vis maior helyzetekben találtuk magunkat, amiknek az az érdekessége, hogy mindenképpen, magunktól is tervezett módon megoldottuk volna, de ezzel nem várt meg az élet. Minden idő előtt ütött be akkor, aminél rosszabbkor nem is jöhetett volna. Nos, büszkén mondhatom, hogy nem sikerült mindent megoldani. Nézhetem ezt olyan szempontból is, hogy legalább minden megmutatta, hogy hol kell vele foglalkozni, milyen hibái vannak és úgy is felfoghatom, hogy amit sikerült megoldani, azzal az életben – legalábbis az én életemben már nem lesz több gond. Csakhogy: a bizalom megszűnt az élettel szemben. Szóval, már ebben sem lehetek biztos. Most már úgy vagyok jó néhány dologgal, hogy ha elromlik, úgy marad. Sem időm, sem energiám, sem pénzem, sem akaraterőm – tekintve, hogy mindet rá kellett költeni ezekre a dolgokra – nem maradt. Igaz, az új tető nem omlik a fejemre, az új kazán nem fog rám esni fürdés közben, az új kerítés talán kibír néhány évet, a kutyáim és macskáim nem halhatnak meg még egyszer, talán az új szigetelés megakadályozza, hogy tovább penészedjen a ház.
– Leomlottak berendezések. A vendégháznál kiszáradt a kút. Nem tudunk emiatt vendéget fogadni, de amíg megoldjuk a problémát, legalább rendbe tudunk szedni minél több dolgot itthon. Legalábbis igyekszek úgy hozzáállni, hogy értelmesen töltsem ki a vendéglátásban keletkezett űrt.
– Remélem, az otthonunkat ha befejezzük, akkor végre mással is tudunk foglalkozni. Tudom, ott van a súlyosan fogyatékos anyám, akit el kell látni, az ő háztartását is rendezni kell és tavasztól indul a gazdálkodás is megint, holott még az idei szezont sem tudtuk lezárni, nincs előkészítve semmi a tavaszra, egyszerűen nem jutottunk hozzá.
– A tyúkjaimat amint lehet, levágom. 9 hónapig nem volt gondunk a tojásra mindössze, de már hetek óta egy darabot sem tojnak. Igaz, a fajtaválasztásnál sem azt kaptam, amire számítottam. A kendermagos tyúk ugyan kendermagos színű, inkább fekete parlagi tyúkhoz hasonló, még véletlenül sem kettős felhasználású. Inkább hasonlítanak varjakra, mint tyúkra. Most nem tojnak és a méretük is varjú méret, hús sem lesz. Ahogy nem volt a kakasokból sem. A fogolyszínűeknél meg nagyon rossz volt az ivararány. A 16-ból 3 tojóm maradt. 2 elpusztult, szóval eleve 11 kakas volt. A 3 tojó sem tojik most semmit, pedig ezeket is kettős felhasználásúnak vettem elvileg és azért gondoltam erre a fajtára, mert télen is tojnak. Na, ezek nem! De legalább ezeknek jobb a méretezésük, mint a kendermagosaknak. De hetek óta nincs egyetlen kósza tojás sem. Igaz, nagyon szépen felöltöztek a télre, de ez nem vigasztal. Jövőre más fajtákat választok, már egyáltalán nem érdekelnek a magyar fajták és szextálva veszem meg őket. Amint tojni kezdenek az újak, ezeket levágom, de ahogy elnézem, talán a kutyáknak tudom odaadni. Mert az nagyon nem rentábilis, hogy másfél éve tartom őket, és fele időben nem tojnak. Ez egy fiatal állomány és megkapnak mindent, amiről egy tyúk álmodhat. De így nem fogják megérni a három éves kort, az biztos. A kakas is impotens, sosem volt tőle szemes tojás. Viszont tojó lázas tyúk az volt. A lényeg, hogy ezt is rombolhatjuk le és építhetjük újra a gazdálkodásnak ezt a részét.
– Az időjárás is megváltozott. Ahogy eddig megtanultam, az úgy már nem működik a kertben. Sok növényünk sterilizálódott, a paradicsom rothadt, mert nem tudta felvenni a hőségtől a földből a tápanyagot. Ami termett, az is inkább csak ősszel volt használható. A tökfélék csak októberre hoztak értékelhető termést. Szóval, a növenytermelést is át kell alakítani. Nem tudom, hogy lesz rá kapacitás.
– Néztem a naptárat, egész évben talán kettő hét volt, ami nyugodtabban telt, de ez sem a szabadságom idejére esett, szóval a munkahelyi munka mellett volt nyugodtabb. Mert szabi alatt azt sem tudtam, merre vagyok arccal. Mivel nem vagyok a magam ura, nem jöhettem el, amikor szerettem volna, a szabadságom alatt összecsúszott a szobafelújítás a csirkevágással, hát pihenésre egy fél nap maradt összesen. Csak így végigtekintve, mennyi feladatunk van – sem igazán tudom, hogy hogyan bírtam és bírom ki épp ésszel, de muszáj valahogy megoldani.
– Azt nem is tudom, hogyan követtük az ünnepeinket, kénytelen vagyok azzal vigasztalni magam, hogy hiszen az egész életemmel az élet körforgását ünneplem. Van benne minden. Az ősök tisztelete, az idősek gondozása, természetközeliség, mert a kertben szinte mindig ott vagyunk, és ha már csináljuk, akkor alakítsuk olyanra, ami ehhez is passzol, hiszen ez csak rajtunk múlik. Ideje van mindennek és igyekszem ehhez alkalmazkodni én is. Igaz, a személyes ünnepek minimalista stílusban lettek megtartva – szóval inkább csak az említés szintjén. Ez nem esett jól, de nem volt rá sem idő, sem energia, hogy meg tudjuk szervezni.
– Most a visszavonulás ideje lenne, na, ez nincs, mert le kell szigetelni a konyhát is, ha nem akarom, hogy megegyen minket a penész tavaszig, ez szó szerint így van. Alig pár éve szedtük rendbe, szóval a kiinduló állapot nagyon tetszett, de szét kellett szedni. Ezt is. Így azt sem tudom, hova fogom tenni a fát, mert a dolog szépsége, hogy úgy kell felújítanunk, hogy közben benne lakunk. Közben egész évben próbáltam úgy hozzáállni a dolgokhoz, hogy mindig megtaláljam benne az örömet is. Igyekeztem nyugodt maradni, örömet találni a tevékenységeinkben, feltöltődni és úgy intézni a dolgokat, hogy legalább egy-egy nap a hétvégékből jusson pihenésre. Jártunk ki a nyaralóba, igaz mindig dolgozni mentünk, de azért még strandra is sikerült eljutni, ha jól emlékszem négyszer is.
Ami biztos: ez az az év, amikor nagyon megváltoztam kívül és belül. Nem csak a hajszínemen kellett változtatni, mert hirtelen annyira megőszültem, hogy vállalhatatlan volt a korábbi, hanem belül is. Mások lettek a prioritások, máshogy állok a dolgokhoz. Persze, kényszerből és önvédelemből, de talán kicsit egészségesebben állok a dolgokhoz. Hogy ez milyen is? Röviden talán annyi, hogy jobban kiállok magamért és az élvez prioritást, hogy mennyit bírok, nem az, hogy mi az, amit elvárnak tőlem. Tudom, ez a váltás már régebben is végbement, de most valahogy mélyebben és keményebben. Most már a családot is illeti, nem csak a külső környezetet. De meg kellett tanulnom az elengedést is minden szinten még akkor is, ha a régi helyett újra valami nagyon hasonlót kell/ett felépítenünk.
Remélem, a következő év szerencsésebben és főleg nyugodtabban alakul. Bár nem tudom, mi okom lenne remélni ezt, hiszen attól, hogy másik naptárat teszünk a falra, nemigen változik semmi. De attól talán igen, hogy amit már megettünk, nem kell jövőre is megtenni és talán attól is, hogy már nem állok állandóan rendelkezésre.
Kellemes és főleg nyugis készülődést kívánok az ünnepekre! Nem csak nekünk, hanem nektek is, kedves olvasók!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.