Hónap: 2026. április

Remélem, minden kedves olvasónknak jól indult ez az év! 

Nekünk viszonylagos nyugalommal és pihenéssel, lustálkodással, legalábbis ami az év elejét illeti. Erőnk sem lett volna semmi aktivitásra, kivéve, amit nagyon muszáj volt. Ami sürgős és fontos volt.

Régóta vártam rá, hogy ilyen telünk legyen, mint, ami elmúlt, bár tudom, hogy sokaknak teher volt, hogy havat kellett takarítani, vagy a közlekedés miatt, mert nehéz volt tervezni. Az állatok viselkedéséből lehetett rá következtetni, ezt írtam is korábban, de bízni már nem mertem benne.

Mindenesetre, ami engem illet, az elmúlt évek rengeteg munkájától és terhétől nagyon kifulladtam és rám üdítőleg hatott, hogy végre olyan a tél, mint régen. Még az sem zavart – hogy mivel gödörben lakunk, csak lendületből lehetett kiállni autóval az udvarból, így inkább gyalog jártam a munkahelyemre egy hétig. Kint hideg volt, bent meleg és hiába lett volna ötletem, hogy mit lehetne kint csinálni, egyszerűen be kellett kuckózni. Hát, nagyon nem bántam. Igaz, még a hóesés előtt sikerült kivágnunk egy nagy fát, mondhatom, hogy szerencsénkre. A törzse gyakorlatilag már csak a kéregből állt. Ha megkapta volna még magára a havat meg az ónos esőt, valószínűleg ránk szakadt volna az egész. Vagy az állatainkra.

Ez az időszak volt alkalmas arra is – ahogy én is mondom – hogy megtervezzük a következő év gazdálkodását. Ezt is tettük és tanulva az előző évekből átgondoltuk, hogy mi az, amit le kell adnunk. Ugyanis hiába gondoltuk a gazdálkodást a maga komplexitásában át és kaptunk sok segítséget is, de messze nem eleget ahhoz, hogy mindent teljesíteni tudjunk. Ketten kevesen vagyunk, a többieknek megvan a maga élete, és messze nem az a prioritás, hogy itt minden optimálisan működni tudjon. Inkább csak az, hogy a háztartásainkat valahogy működtetni tudjuk és azt is tudjuk, hogy egy építkezést sem fejez be az ember, legfeljebb abbahagy. Így aztán a rengeteg munka és pénz ellenére, amit az elmúlt években beletoltunk, még mindig van mit rendbe tenni. Szóval kicsit visszább vettünk az agarakkal és lesz néhány dolog, amit egyszerűen nem fogunk csinálni. Amíg teljes állásban dolgozom, addig nem fog menni minden, ezt a tanulságot le kellett vonnunk.

Az ezt megelőző egész időszak nagyon megterhelő volt, mintha valami kihúzta volna az erőnket. Mostanra is megvannak a tervek, egy részét már meg is valósítottuk.

Ahogy látom, a rengeteg “tűzoltás”, amit eddig el kellett végeznünk, oda vezetett, hogy néhány dolgot újra kell csinálnunk. Így például hiába csináltuk meg a tyúkudvar kerítését, a fa kivágása miatt a fa levitte a felét. Most viszont felszabadult hely, amit ki tudunk használni másra, ezzel egyidejűleg az új kerítést már új helyre fogjuk tenni. Továbbra is van mit rendbe tenni, még betonozni is. De már nem igyekszem annyira, egyszerűen muszáj lelassítanunk, az elmúlt évek pörgése ide vezet. A teljes kimerültséghez.

Persze, tervezhettük volna lazábbra is az életet, de ha jobban belegondolok, mégsem. Rengeteg vis major helyzet volt és egy csomó dolog, amit muszáj volt megtenni, akkor is, ha az ember nem akarta.

De most ismét tavasz van. Végre ez is olyan tavasz, amilyen régen volt már. Túl is vagyunk azokon a feladatokon, amiket ilyenkor kell megtenni. A kert már teljesen be van telepítve az idei növényekkel, magokkal. Készítettünk néhány magaságyást is. Már csak a palánták kitelepítése van hátra, de annak majd a májusi “fagyos szentek” után lesz itt az ideje. 

Idén nem fogunk brojlercsirkékkel foglalkozni, egyszerűen nem megy ekkora leterheltség mellett.

De kinyitottunk az összes telken, újra kezdve a szokásos körforgást. Természetesen már megint beleütközünk abba, hogy nem megy minden simán. Az egyik helyen még mindig ott van az a fránya villanykapcsoló, amit ki kell cserélni, mert különben nem tudunk vendéget fogadni. Már tavaly óta szervezzük, hogy végre kimenjen a szakember és megcsinálja, de sosem ért rá. Ez is nagyon kimerítő, hogy hiába van ismeretség, hiába van, hogy ő újította fel a villanyhálózatot, kis munkára már nagyon nehéz bárkit találni.

A másik helyen meg a gáz cirkóból folyik a víz. Ahogyan tavaly is. Most  tényleg, soha nem volt ilyen problémánk a tavaszi nyitáskor, de tavaly is és az idén is belefutottunk. Ez még akkor is fárasztó, ha tudom, hogy a berendezéseink sem lesznek fiatalabbak. Most már minden év elején valahol találunk valamit nyitáskor. Persze, nem elég ilyenkor időpontot egyeztetni, mert ki kell jönnie a szakembernek megnézni mi a baj, majd újabb időpont kell, amikor meg is csinálja. Mi meg közben rohangászunk a helyszínek között anélkül, hogy bármi érdemlegeset tudnánk tenni. Mert így sem melegvíz, sem fűtés nincsen, ami ilyenkor még kellene. Itt ki kellett vágnunk öt gyümölcsfát is, mert az elmúlt évek aszályos időjárása miatt kiszáradtak. A tápiósági homokos föld nem tudja megtartani a vizet, meg is látszik nálunk mindenen. Az elmúlt években a növények egyszerűen kiégtek, a fák pedig kiszáradtak. Ami megmaradt, az sem fordult termőre már két éve.

Szóval, jó lett volna a munkák közben felfrissülni, kezet mosni és persze ebéd után elmosogatni. Persze, megoldottunk mindent, de a cirkójavítás majd ezután lesz esedékes.

Jó, hát vannak az életben ilyen időszakok. Gondolom, most is úgy lesz, hogy megoldunk mindent, aztán az év hátralévő részében ezekkel már nem lesz gondunk.

Van viszont más. Tudom – és úgy is terveztem, – hogy szépen bele fog simulni a családi életbe az, hogy van egy idős családtagunk, akit gondozunk, de vannak dolgok, amikre nem voltunk felkészülve és amit nem is mondott el senki. Csak a képembe vigyorogtak, hogy “ez még csak a kezdet” és hogy “ez ennél csak nehezebb lesz”. Nos, igazuk volt.

Először is, elég nehéz azzal szembesülni, hogy ez nem olyan feladat, amit fel lehet függeszteni. Akkor sem, ha nem lakunk együtt. Állandóan ott kell lenni, mindig jelen van, és mindig jelen van ennek a felelőssége is. Ebből soha nincs kiszállás. Egy hét nyaralást engedtünk meg magunknak tavaly, nem többet. Mondjuk ez is több volt, mint az utóbbi pár évben, de több egyszerűen nem jutott.

Ott van az állandó orvoshoz járás is. Mi nem jutunk el orvoshoz, de édesanyámat bizony vinni kell. Ennyi szabadság nincs a világon, ahány vizsgálatra el kell vinnem. Ezért a szabadságok és szabadnapok mellett a hajnalaim és az estéim is ezzel telnek. Nincs segítség. Nincs támogatás. Meg kell oldanom és kész.

Amikor az egész elkezdődött, azt hittem, a család támogatni fog. Nos, senki nem támogat. Teljesen magunkra vagyunk utalva. Persze, egyszer-egyszer elugrik valaki és intéz egy-egy dolgot amit kérünk, de a zömét bizony nekünk kell vinni. Az, hogy elviszik egy vizsgálatra nem jelenti azt, hogy törődnek is vele. Csak jönnek meg mennek. Velünk meg pláne nem törődik senki. Kértem segítséget, elfordultak.

Tudom, hogy nem vagyunk ezzel egyedül, ez ma Magyarországon a társadalmi valóság. Nem is panaszként mondom, örülök, hogy édesanyám legalább még velünk van, csak ez is hozzátartozik az életünkhöz.

Ezek a dolgok várhatóak annak, aki bevállal egy ilyen gondozást. Mindenki azt gondolja, “ez a dolgod” és nincs életed ezen kívül. Senkit nem érdekel, hogy hogy bírod, hogy ez mekkora teher pszichésen és mentálisan. Igen, sokszor fizikailag is, de ezt még túl lehet élni. Pedig lenne és van is élet ezen kívül.

Arról nem is beszélek, hogy az idős embereknek már semmijük nem maradt az akaratukon kívül. Ezt használják is, persze azokon, akik kéznél vannak. A leghétköznapibb dolgokon is küzdeni kell velük. De még örüljünk, ha ez így van, mert ez azt is jelenti, hogy viszonylag aktívak a saját életükben. Teszem azt nem kell külön főznünk, adagolni a gyógyszereket. Takarítani, fürdetni, rendben tartani a környezetet azt kell,  de ez nem igényel 24 órás felügyeletet legalább.

Ezzel együtt ez még tényleg csak a kezdet. De sokat könnyít a terhen, hogy igyekszem nem áldozatvállalásként tekinteni rá, hanem tényleg az életünk részeként kezelni. Igazából nincs is más választásunk.

De nem panaszkodni akarok, azt bárki bármikor megteheti, csak éppen ez is az életünk egyik aspektusa és, aki még előtte van egy ilyen helyzetnek, vagy éppen benne van, azzal szívesen megosztjuk a tapasztalatainkat.

Szóval, az idei projektek arról szólnak, hogy amit lehet, minél egyszerűbben és nagyszerűbben tudjunk megoldani. 

Van most is projekt listánk, mint minden évben. Idénre az ajtók festését és a terasz átalakítását terveztük be nyári konyhává. Hát, meglátjuk, mire lesz időnk.