Nos, nem sok kedvem van ehhez, mégis szükséges áttekinteni, hogy milyen évünk is volt. A gondom az, hogy a mostani állapotom már 2020 elején elkezdődött, azóta minden évünk ambivalens volt. Ezt szót használtuk leggyakrabban az elmúlt időszakban.

Na, de most csak 2022-ről. Volt itt minden. A Covid még nem múlt el, szerencsére már nem rettegünk tőle, de ettől még nem örülünk neki. A szomszédban zajló háború ebbe az országba olyan következményeket hozott, mint sehol máshol. Energiaválság, gazdasági válság, hiányok, hideg lakások.

Nálunk a családban az elmúlt három évben négy haláleset és egy éppen csak túlélés volt. Emellett pedig gondolkodnunk és gondoskodnunk kellett. Ami engem illet mindjárt az év elején beszereztem egy autoimmun betegséget a Covid elleni vakcináktól. Gyakorlatilag az év azzal telt, hogy át kellett állítani a háztartást gluténmentesre, ami nem volt olyan egyszerű. Munka közben is fájdalmaim voltak a betegségtől, de nem adtam fel a céljainkat. Nem panaszként mondom, csak éppen ez is benne volt ebben az évben.

Közben majdnem befejeztük a gombai vendégházat. Igaz, ott van az a fránya „majdnem”. 

De nem ezek voltak az igazi problémák, hanem hogy közben elveszítettünk valakit, aki nagyon fontos volt számunkra, valakit, aki a társunk volt a mindennapokban, akivel kölcsönösen segítettük egymást. Ráadásul hirtelen és nem kellett volna még mennie. De utána az ittmaradókat is mi támogattuk és mi intéztünk mindent. Magunkat is nehéz volt menedzselni, de mindent is kellett. Kegyetlen volt. Nem volt idő a gyászra, mert az élet ment tovább és követelte a maga részét. Tanfolyamot végeztem éppen, mikor meghalt az apám. Nem kaptam felmentést, 48 órát nem aludtam, de akkor sem. Menni kellett, teljesíteni és vizsgázni. Utána meg intézkedni. Kegyetlen volt, nem pihentem ki azóta sem, most meg csodálkozom, hogy fáradt vagyok. Közben befejezni, amit ő elkezdett, rendet tenni a kertben, megtervezni, hogy milyen lesz az új életünk, most már nélküle, a támaszunk nélkül. Új szerepekben találtuk magunkat hirtelen és újra kellett szerveznünk a családunkat. 

Amilyenné vált a világ ebben az évben, világossá vált, hogy sem úgy nem élhetünk, mint eddig (erről egyébként folyamatosan írtam eddig is, csak éppen a személyes vonatkozásokat nem láttam előre), sem úgy, ahogy terveztük. Építenünk kell, de egészen mást és egészen máshogy, mint ahogy mi akartuk volna. 

Rákényszerülünk, hogy megtermeljük magunknak amit csak lehet, ha enni akarunk, mert az üzletekben már a pénzünkért sem kapjuk meg, amire szükségünk van. Tudom, sokan álltak és állnak át másik életformára, nekünk is ezt kell tennünk. Persze, emellett nem adhatjuk fel az eddigi életünket sem, hiszen a bevételekre is szükségünk van.

Szóval, tervezünk. Tervezzük a gazdálkodást, az időt, hogy hogyan állunk fel, méghozzá nagyon rövid időn belül. Az új évben pedig már januárban kezdődik is ennek a felépítése.

Első körben fel kell mérnünk, hogy mink van, össze kell szedni mindent és rendszerezni. Ezzel indítunk januárban. Februárban pedig elkezdeni a termelést, a gyümölcsfák metszésével és folytatni a többi tennivalóval.

Közben teljesíteni a munkahelyeinken is, senkit nem érdekel ugyanis, hogy mit csinálsz itthon, mi az élethelyzeted. Sőt, volt aki még belém is rúgott, amikor megtudta, hogy meghalt az apám. Látni akarta, hogy sírok. Nem kapta meg, mert a gyászt én belül hordozom, nem kívül. Na, ezek az emberek azok, akiket nem fogok Rovinportban viszontlátni. Pont elég kemény az élet, az ember egyébként nem vár kíméletet, sőt, még empátiát sem, de aki a más bajának örül, és igyekszik kihasználni és visszaélni a másik ember átmeneti gyengeségével, az nem tartozik a köreinkbe. Mindegy is, csak érdekes tapasztalat volt ez is.

Vissza a tervekhez: amint az időjárás engedi, visszatérünk a gombai projekthez is, most már csak azt a “majdnem”-et kell ledolgoznunk. Le is fogjuk igen hamar. Az udvart karban tartjuk és kialakítjuk párhuzamosan az itthoni kerti munkákkal, a benti munkák közül pedig már csak a konyhában a fekete festés maradt (ajtó és ablakkeretek). Nagyon konkrét időpontban már nem merek gondolkodni, de nagyon szeretnénk május elején indulni vele. Minden esély meg is van rá, pedig most is csak a hétvégék lesznek, amikor dolgozni tudunk rajta, viszont tényleg már csak az utolsó simításokra vár.

Függetlenül attól, hogy nem sikerült a tervek szerint végezni vele, elégedett vagyok és büszke a munkánkra. Sikerült egy olyan környezetet kialakítani, ahol eddig mindenki jól érezte magát, aki eljött megnézni.

Nagyon másban nem gondolkodtunk, ez volt ebben az évben a projekt, és minden szabad időnket ezzel töltöttük. Viszont úgy értékelem, hogy az első lépést megtettük a saját világunk felépítése felé – fizikai szinten is.

Amit Rovinport “Rólad” fejezetében kifejtettünk, azon most már többet tudunk – és kell is – dolgozni. Keressük folyamatosan a partnereinket és hamarosan megjelenünk hivatalosan a nyilvánosság előtt is.

Anyagilag egyelőre csak befektettünk, ezért ezt most nem is részletezem, majd készülni fog beszámoló is.

Fájdalmas, szívszorító veszteségek szerintem mindannyiunkat értek, de próbáljunk meg új lendületet találni mindannyian az Új Évhez – és esetünkben az új életünkhöz is. Ehhez pedig megkeressük a megfelelő társakat, akikkel támogatni tudjuk egymást.

Boldog Új Évet Mindannyiunknak!

Vélemény, hozzászólás?