Mítoszvadászként elég sűrűn botlok olyan anyagokba – amelyeket nem is tudok figyelmen kívül hagyni, amik ősi civilizációkról szólnak. Néha egyszerűen szembejönnek velem, ahogy most is találkoztam két cikkel is, amelyek nagy ősi civilizációk bukásáról szóltak. Hogy mégis mi köze van ennek Rovinporthoz?

A honlapot azért hoztuk létre, hogy azok, akik hasonlóképpen gondolkodnak, egymásra tudjanak találni és egy szellemi közösséget tudjunk kialakítani közösen. Arról már én is többször írtam, hogy az a világ, amiben felnőttünk, már most sem létezik, nem fogunk tudni visszatérni a “normál kerékvágásba”. Nem vészmadárként gondolom ezt és nem a civilizációnk összeomlását várva, hanem inkább alkalmazkodva az új viszonyokhoz úgy, hogy közben próbáljuk meg a lehető legtöbbet és legjobbat kihozni a magunk számára. Ezt szerintem csak akkor tudjuk elérni, ha közösségeket hozunk létre. Sokféle közösség létezhet és létezik is már. Vannak termelő közösségek, akik igyekeznek elszakadni a modern társadalom rendszereitől, és vannak szellemi közösségek is. A magam részéről nem mondanék le a technológia vívmányairól sem, de fontosnak tartom a Föld védelmét is, mert szeretem a természetközeli életmódot. A technológiáknak a társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatóságot javító módon történő társadalmi integrációja kell, hogy központi szerepet játsszon a jövőben az én olvasatomban. 

A furcsa az, hogy amikor az ősi civilizációk széteséséről olvasunk, nagyon hasonló világkép tárul a szemünk elé, mint ami most van a világban – és amiből köszönöm szépen, én a magam részről nem kérek. Ugyanakkor tetszik – nem tetszik, itt kell élnünk, mehetnék bárhova, mindenhol hasonló a helyzet, csak legfeljebb nem ugyanott tartanak az egyes országok társadalmai. 

Az viszont nagyon nem mindegy, hogy mit kezdünk ezzel a helyzettel! Hagyjuk, hogy újabb kataklizmába torkolljon az emberiség önzése és nemtörődömsége, vagy megpróbálunk egy másik utat, összekapjuk magunkat és igenis felépítünk egy olyan világot magunknak, ami mindenkinek élhető. Úgy az emberiségnek, úgy a természetnek, a növényvilágnak és az állatoknak. Mindez persze csak akkor tud működni, ha nem esünk át a ló másik oldalára, hanem egészséges szemlélettel állunk az élet dolgaihoz.

De miről is van szó?

Furcsa és gyönyörű műemlékek és romok emelkednek sivatagokban és dzsungelekben, síkságokon és hegytetőkön – az egyiptomiak és a maják nagy piramisai, a Húsvét-sziget rejtélyes kőóriásai, Stonehenge tornyosuló megalitjai. Ezek és még több ezer más civilizáció emlékeztet azokra a civilizációkra, amelyek évezredekkel azelőtt emelkedtek és buktak el, hogy modern társadalmunk kalandvágyó szellemei megtervezték saját, viszonylag gyenge beton- és acélemlékeinket.

Míg sokan időnként vágyakozunk egy olyan időre, amikor az élet egyszerűbb, lassabb és talán könnyebb volt (vagy úgy gondoljuk), a legtöbben értékeljük azt a számtalan módot, ahogyan a technológia a kényelmünket szolgálja. Beltéri vízvezeték, légkondicionálás, szupermarketek, amelyek egész évben tele vannak friss termékekkel – a modern világ teremtményei és annyira elkényeztettek minket, hogy könnyű figyelmen kívül hagyni mindenütt jelenvalóságukat.

De hosszú távon jó ez nekünk? Ugyanaz az autó, amely lehetővé teszi számunkra, hogy bármikor bárhová szabadon menjünk, mérgező füstöket is ereget a levegőbe. A műanyag tartályok, amelyek mindent tárolnak az ételeinktől a szemetünkig, olyan anyagokból készülnek, amelyek generációkon át jelen lesznek. Az óceánjainkba és folyóinkba ömlő mérgező vegyi anyagok a teljes élelmiszerláncra hatással vannak, beleértve az embereket is. A tudósok többsége úgy gondolja, hogy a globális felmelegedés valódi jelenség, közelgő súlyos következményekkel. Amennyiben mindezt összeadjuk, kellemetlen dilemmával nézünk szembe: az úgynevezett fejlődésünk az egészségünk és a bolygónk egészségének rovására megy?

A misztikusok, pszichikusok és mások szerint, akik azt állítják, hogy emlékeznek Atlantisz elveszett civilizációjára, nem ez az első alkalom, hogy az emberiség ilyen talány közepén találta magát. Platón görög filozófus több mint kétezer évvel ezelőtt részletesen beszámolt Atlantisz elveszett kontinenséről és annak pusztulásáról, amelyet emberek azóta is keresnek. Platón szerint Atlantisz egy sziget volt az Atlanti-óceánon, Héraklész oszlopaitól nyugatra. Egyesek, rámutatva az Atlanti-óceán mindkét partján élő ősi kultúrák közötti sok furcsa hasonlóságra, azt állítják, hogy a süllyedő Atlantisz túlélői csónakokban menekültek el, és végül tudásukat és kultúrájukat olyan távoli helyekre mentették, mint Egyiptom és Dél-Amerika.

Bármennyire is furcsának tűnik ez az egész, egyre több tudományos bizonyíték van arra, hogy olyan kontinensek, mint Atlantisz és Lemúria, létezhettek, majd eltűntek, elsüllyedve a hatalmas óceánhullámok alatt. Amennyiben Atlantisz az Atlanti-óceán közepén, Európa és az Amerikai Egyesült Államok között helyezkedett volna el, akkor a ma Atlanti-gerincként ismert területre esne. Az óceánfenék e bizonytalan régiójából vett minták csaknem állandó víz alatti vulkáni tevékenység bizonyítékát mutatják – és meglepő módon édesvízi növények maradványait is kimutatták, amelyek körülbelül tízezer évvel ezelőttről származnak. Ez a tudományos bizonyíték azt jelzi, hogy régen az óceán fenekén lévő föld valójában a felszín felett volt.

Shirley Andrews úgy véli, hogy értékes tanulságokat vonhatunk le Atlantisz és Lemúria pusztulásából. Évtizedeket töltött e két elveszett kontinens rejtélyeinek kutatásával, és úgy véli, hogy mindkét esetben végső pusztulásukat az emberiség kapzsisága és a természeti erőforrások manipulálása, valamint a föld elkerülhetetlen változásai közötti tragikus összecsapás okozta. Atlantisz: Betekintés egy elveszett civilizációból és Lemúria és Atlantisz: A múlt tanulmányozása a jövő túlélése érdekében című könyvei felvázolják e nagy civilizációk létezésének és végső pusztulásának történelmi, tudományos és metafizikai esetét. Reméli, hogy ez a tudás segíthet nekünk abban, hogy irányt váltsunk, mielőtt modern civilizációnk megismétli ugyanazokat a hibákat.

Lemúria és Atlantisz mélyen bevésődött sok ma élő ember pszichéjébe, ezáltal az ősi kultúrák csendben befolyásolják életünket.

Sokan állítják, hogy biztosak abban, hogy a múltban – Lemúriában és Atlantiszban – elsajátították azokat a készségeket, amelyek lehetővé teszik a számukra, hogy ma kielégítő életet éljenek, és hogy szeretnék megosztani ezt a tudást. Senki sem érti igazán ezeknek a képeknek és fogalmaknak az eredetét, melyek a mély tudattalanból világlanak elő, vagy esetleg egy magasabb tudatosságból származnak, de talán nem szabad teljesen figyelmen kívül hagyni őket.

Azok az olvasók, akik ezt valószínűtlennek tartják, hagyják figyelmen kívül, de remélem, hogy az általuk kínált ötletek lehetővé teszik mások számára, hogy magukba nézzenek, és felidézzék saját múltbeli tapasztalataikat, amelyek tovább bővíthetik önmagukról való tudásukat.

Van egy régi mondás, miszerint „az óra körbejár”. Az emberiség ciklusokban halad előre, nem egyenes lineáris úton. Az anyagi és technológiai fejlődésben olyan helyre érkeztünk a ciklusban, amely nagyon hasonlít Lemúria és Atlantisz utolsó napjaihoz. Világunk hasonló kihívásokkal néz szembe, mint egykor ezek a híres civilizációk. Ezek szerint vagy önmagunk megsemmisítésének küszöbén állunk, vagy új életmódba kezdünk és új módon kezdünk gondolkodni. A múlt tanulmányozása ezúttal segíthet nekünk túlélni a jövőben.

Edgar Cayce, a huszadik század talán leghíresebb pszichológusa sok nyomot hagyott nekünk Atlantisz rejtélyéhez, valamint Lemúria, egy másik kontinens meséihez, amely állítólag elsüllyedt a Csendes-óceán hullámai alatt. Az „alvó próféta” néven ismert Cayce híres volt transzolvasásairól, amelyek mindent lefedtek a hagyományos orvosokat megszégyenítő egészségügyi problémák gyógyításától kezdve az elmúlt életek részletes beszámolóiig. Több ezer „életolvasás” során, ahogy Cayce nevezte őket, kiderült, hogy sok ügyfele élt egykor Atlantiszon és Lemúrián.

Vannak ma élők, akik azt állítják, hogy emlékeznek az elmúlt életükre ezeken az elveszett kontinenseken. Shirley Andrews maga is arról számol be, hogy Atlantisz iránti egész életen át tartó bűvölete gyermekként kezdődött, furcsa álmokkal és távoli emlékekkel kapcsolatban. Kutatásai révén több száz emberrel került kapcsolatba, akik megőrizték az atlantiszi élet emlékeit, és nyomokat hagytak annak végső bukására.

Cayce, valamint sokan azok közül, akik emlékeznek ezekre az elmúlt életekre, azt állítják, hogy az Atlantiszon uralkodó feszültség nagy része a Belial fiai és az Egy Törvényének Gyermekei közötti folyamatos konfliktusból eredt. Beliál Fiait felemésztette az azonnali fizikai kielégülés és az anyagi dolgok megszerzésének vágya, másokkal alig vagy egyáltalán nem törődve. Figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetéseket arról, hogy végül mi fog történni Atlantisszal. Az Egy Törvényének Gyermekei egy olyan tanításban hittek, amely nagyon hasonlít a mai világvallások közül sok alapvető előírásához: mindannyian egyek vagyunk. Gyakorolták a meditációt, és megpróbáltak kedvesek lenni egymással, törődve a társadalom minden tagjának jólétével.

Edgar Cayce azt állította, hogy Atlantisz megsemmisítésének kulcsfontosságú eleme egy erős fegyver használata volt. Az atlantisziak a Nagy Kristályból származtatták erejüket – mondta – és az atom hasításából. 1933-as olvasása idején senki sem értette, mit is jelentenek ezek a leírások, bár azt jósolta, hogy huszonöt év alatt felfedeznek egy olyan fegyvert, amely hasonlít ahhoz, ami Atlantisz vesztét okozta. 1945-ben, mindössze három évvel a halála után, a világ megtudta, hogy milyen szörnyű erőt és pusztítást lehet elérni egy atombomba ledobásával. Huszonöt évvel ezután pedig a tudósok létrehozták a modern világ első lézerét.

Lemúria és Atlantisz keresése évezredek óta lenyűgöz minket. Megdöbbentő nyomok, régészeti anomáliák, tudományos felfedezések, sőt pszichikai olvasmányok és prófétai álmok is tartogathatják a kirakós darabjait. Még ha soha nem is tudjuk egyértelműen bizonyítani ezeknek a legendás civilizációknak a létezését, talán akkor is értékes tanulságokat vonhatunk le a végső pusztulásukról szóló történetekből – talán időben, hogy elkerüljük ugyanezt a sorsot.

Az emberiség ciklusokban halad előre, elérve bizonyos magasságokat, majd gyakran egy nagy természeti katasztrófa miatt az emberiség visszalép a kezdetekhez. A jelenlegi kultúrák egy potenciálisan halálos utat követnek, amely nagyon hasonlít Lemúriához és Atlantiszhoz, miközben a természetorientált társadalomból egy ipari, materialista és a természeti környezet romboló társadalmába lépnek. További lehetséges segítség áll rendelkezésre. Egyre több szokatlan pszichés képességgel rendelkező gyermek jelenik meg szerte a világon, akik sokan úgy vélik, hogy Lemúria és Atlantisz ősi lelkei. Néha Indigo gyerekeknek vagy Csillagmag gyerekeknek nevezik őket. Számos jelentés írja le ezeket a rendkívül intelligens fiatalokat, akiknek bölcsessége képes lesz elvezetni minket a béke és a szeretet új korszakába. Azok az egyének, akik közel élnek a természethez, mint például a sámánok, akik beszélnek az ősökkel és olyan tehetséges emberek, mint Edgar Cayce, akik képesek hozzáférni a múltból származó információkhoz, megmutathatják nekünk azt az utat, amely segít helyreállítani az emberi faj harmóniáját és biztosítani az emberiség jövőbeli hosszú távú túlélését a Föld bolygón.