Rengeteg módon vagyunk képesek önostorozni magunkat egy átlagos napon, a legtöbb embernek annyira rutinszerűvé válik a negatív belső hang, hogy már fel sem tűnik. „Hogy nézek ki?” „Hogy mondhattam ilyet?” „Hogy tehettem ilyet?” „Béna vagyok.” „Rosszul csinálom, el fogom rontani.” „Undorító vagyok.” Önmagunk legnagyobb kritikusai az esetek nagyon nagy részében mi magunk vagyunk. Azt hisszük, megússzuk, mert a legtöbb dolgot, amit gondolunk magunkról, nem mondjuk ki, tehát nem hallja és nem tudja senki. Elfelejtjük, hogy mi magunk halljuk. Hogy mi magunk tudjuk. Hogy mi figyelünk.
Sajnos nem tanítják az iskolában, hogyan fogadjuk el és szeressük önmagunknak. De előbb-utóbb, az út folyamán elénk fog kerülni valaki vagy valami, aki a folytonos, elérhetetlen tökéletességre való törekvés helyett azt javasolja, barátkozzunk meg önmagunkkal, és tanuljuk meg szeretni ezt a tökéletlen, igyekvő embert, aki vagyunk, hogy aztán kiegyensúlyozottabban tudjunk szeretni másokat is. Bármennyire is hippis frázisnak tűnhet ez, a pozitív pszichológiai kutatások alátámasztják, hogy a kiegyensúlyozottságnak fontos feltétele az önismeret és önmagunk elfogadása. Ehhez pedig elengedhetetlen lépés meghallani és figyelni a saját gondolatainkat önmagunk felé, hogy megfelelően módosíthassunk.
Egy technika erre, ha kiteszünk valahová, ahol jellemzően negatívan gondolkodunk önmagunkról (pl. a tükörre) egy gyerekkori képet, ami minket ábrázol. Valahányszor elítéljük magunkat, nézzünk rá a képre, és próbáljuk annak a gyereknek mondani ugyanazt. Valószínűleg sokkal nehezebb lesz. Pedig az a gyermek is ott van bennünk és figyel. Ha nem beszélnénk így vele, ne tegyük meg jelenkori önmagunkkal sem. Hiszen ugyanúgy nem hat építőleg ránk sem, mint arra a gyerekre se hatna. Ugyanarra van szükséged a fejlődéshez, mint annak a gyereknek: szeretetre, kedvességre és elfogadásra.
Nem lehet teljes egészében kizárni a negatív gondolatokat önmagunkkal kapcsolatban. De ha tudatosítjuk őket, és kezdünk valamit velük, sokkal kevésbé tudják majd uralni az életünket és önképünket, ami segíthet nekünk a változásban.
Forrás: Tregova Anita Pszichomókus
