Nap: 2022. szeptember 30.

Boszorkányok pedig nincsenek

Mindenki más, éppen ezért megismételhetetlen. Ez az egyszeriség tesz minket értékessé. Csakhogy társadalomban élünk, ami csak nagyon fejlett szinten képes teret hagyni az egyéniség kibontakozásának – mert az ilyen emberek kevésbé irányíthatóak.

Van azonban egy évezredek óta nagyszerű hatékonysággal alkalmazott eszköz, amivel sakkban tarthatóak a tömegek: a félelem. Félelmet és haragot kelteni sokkal egyszerűbb, mint szeretetet és ragaszkodást, és hatékonyabb is. Így a hatalom keres egy ártalmatlan és marginális helyzete miatt fokozottan sérülékeny kisebbségi csoportot és rájuk rajzol egy óriási piros X-et, fenyegető ellenséget kreálva belőlük, akiktől majd ő, a hatalom fog megmenteni. És rémtörténeteket kezd mesélni. Korszaktól függ, hogy miről. Olyanokról, akik éppen mások, mint az átlag, vagy legalábbis rájuk lehet sütni, hogy azok. Növényekkel gyógyító és éneklő asszonyokból boszorkány lesz, korukat meghaladó tudósokból eretnek, összetartó vallási kisebbségből sárgacsillagos, másképpen szeretőkből gyerekrontó. Addig szítják az ismeretlentől való félelem tüzét, míg harag nem lesz belőle, s ennek lángjánál az emberek szemrebbenés nélkül nézik végig az épp aktuális „ellenség” megégetését. A füst szagából érzik, hogy ők egy összetartó közösség, erős vezetőkkel, akik megvédik őket az éppen aktuális veszedelemtől. Minél kevésbé fenntartható egy hatalom, minél ingatagabb, annál több veszedelmet kell kreálnia, hogy megtartsa az uralmát a félelmen keresztül. Ha visszatekintünk a történelemre, elszörnyedve látjuk, hányszor történt ez már meg, és nem értjük, hogyan hagyhatták. Pedig ez történik éppen most is.

De nem kötelező azt az utat járnunk, amit kijelölnek nekünk. Körbenézhetünk, és láthatjuk, hogy jöhet háború, világjárvány, éghajlatváltozás, mi még mindig itt vagyunk, és alapvetően jól vagyunk, van mit enni, van hol lakni, vannak, akik szeretnek. Nem egymástól kell félnünk, hanem attól, aki ártatlan kisebbségeket áldoz fel a hatalom oltárán. Választhatjuk a kíváncsiságot a félelem helyett. A szeretetet a harag helyett. Az elfogadást a gyűlölet helyett. Mert mind mások vagyunk és ez viszi előbbre a világot.

Pszichomókus – Tregova Anita pszichológus | Facebook

Vigyázzunk a fényre!

Néha olyan, mintha egy futótűz lobogna benn, néha pedig egy kialvó kis gyufa lángját kell óvni a vízeséstől. Nagyon soknak tud érződni. A világ eseményei. Az egyének elfordulásai. Az önzőség szorításai. A fájdalom csendjei. A gőg harsány bántalmai. A meg nem értettség magánya. Az érthetetlen, értelmetlen és mégis napi valóság szinten létező szenvedés milliárd szilánkja, ami körülvesz. A tekintetek mélységei, az arcizmok rezdülésében lévő történetek transzgenerációs tragédiái. A megszámlálhatatlan és megmásíthatatlan apró döntések sorai, amik óriási törésekhez vezetnek. Az emberség hasztalan keresése az automatizált tömegben. Amikor a félelem homályából üvöltő gyűlölet túlharsogja a kitartó kíváncsiság, nyitottság és szeretet hangjait. Mikor elveszni látszik a sok apró kedvesség a szomorúság és kétségbeesés tengerében. Elönt, feldönt, elborít, és jön a merülés, mélyebbre és mélyebbre, még kétségbeesni sincs idő.

Megállni. Lélegezni. Elborítva lenni. Figyelni a mélységet, az ajándékát, az átkát. Tudni, hogy nem létezik egyik a másik nélkül. Lélegezni tovább. Érezni a talajt a talp alatt, a légzést a mellkasban és a hasban, a levegő simítását a bőrön, a gerinc erős tartását akkor is, amikor a lélek remeg. Remeg a test is – félelemtől, haragtól, szomorúságtól és fáradtságtól. De remeg a nevetéstől, egy emlék szépségétől vagy egy érintés gyönyörűségétől is. Egyensúly. Kiesni belőle is része a folyamatnak. Mert meg lehet óvni a gyufa lángját a vízeséstől, és futótűzzé korbácsolódhat, éppen úgy, ahogy ki is aludhat. Látni, érezni, érteni ebből valamennyit fájdalom és felelősség, de a döntés visszavonhatatlan ajándékát adja az ember kezébe. Észlelni nem elég, az észlelés tett nélkül őrületbe kergethet. Embernek maradni, eszerint cselekedni, elfogadni és megszeretni a gyönyörű töröttségeket, kitartó kíváncsisággal nyitottnak maradni. Ez annak a tűznek a magja, mely végső soron, bármily sérülékeny is, kiolthatatlan. Ha van, aki élteti.

Pszichomókus – Tregova Anita pszichológus | Facebook

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén

Instagram
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon