A téli napforduló idejét már nem úgy ünnepeljük, mint egykor, nem azzal a megértéssel, hogy ez a befelé fordulás és a pihenés időszaka. Nem azzal, hogy otthon vagyunk és befogadjuk mindazt, amin az idén keresztülmentünk, mindazt, ami ebben az évben történt, amely most a végéhez közeledik… Pedig a természethez és a körülöttünk élő állatvilághoz hasonlóan számunkra is éppen annyira szükséges ez a hibernációs időszak, hogy egy kicsit lecsendesedjünk, kinyújtóztassuk túlterhelt elménket és a kifáradt testünket.
Modern kultúránk ebben az időszakban is maximálisan ennek az elkerülését tanítja: alkohol, fények, vásárlás, túlhajszoltság, túlköltekezés, túlevés és fogyasztás. Mégis ösztönös a húzás, hogy befelé forduljunk, ahogy szinte minden teremtmény teszi ilyenkor, legyen bármilyen erős is. Az időjárás olyan kemény, hogy az emberek úgy érzik, hogy a tél nehéz, mert azok számára, akiknek nincs otthonában égő tűz és nagy család, akikkel együtt ünnepelhet, magányos és elszigetelő lehet.
Valójában a tél kedves, csendes, lágy utat mutat belső énünk felé, a béke és az elmélkedés éves ideje felé, átölelve a sötétséget és megbocsátó, elfogadó és szerető búcsút az elmúlt évtől. A tél kizárja a zavaró tényezőket, az állandó zümmögést, és tökéletes időt kínál számunkra, hogy pihenjünk és visszavonuljunk egy kuckóba, ahol a szeretet tüzet és fényt gyújt a kandallónkba.
De ott, túl a sarkon, az új év elkezdődik és mint egy mélyen a földbe ültetett mag, mindannyian újult erővel fogunk ismét felkelni, hogy táncoljunk a napfényben.
A régi pogányok számára a karácsonyfa egyfajta áldozat volt: A fát azért hozták be a házba, hogy a hideg téli hónapokban melegen tartsák a fa szellemét. Különböző ételeket és csemegéket akasztottak az ágakra, hogy a szellemek enni tudjanak. Az ágak végein harangok lógtak, hogy amikor megszólalnak, felismerjék a szellemek jelenlétét. A fa tetejére egy ötágú csillagot, pentagrammát helyeztek el, ami az öt elemet képviseli.
Az élet ajándék! Boldog téli időszakot mindannyiótoknak…
