Rovinport

Ennek a postnak a témája örvendetes szakításnak tűnhet a társadalom megszokott retorikájával, miszerint a sikerhez hajlandónak kell lennünk „110 százalékot adni”. Ez a kifejezés  az erőfeszítés tárgyára vonatkozó irreális normákra utal. De valóban a maximális erőfeszítés az egyetlen út a sikerhez? Vajon van-e alternatív módja annak, hogy önmagunk legjobb, legsikeresebb változatává váljunk, miközben egészséges, kiegyensúlyozott életet élünk?

Ebben a cikkben utánajárunk azoknak a veszélyeknek, amelyek abból adódnak, ha az erőfeszítést a siker kulcsfontosságú elemének tekintjük. Feltárjuk a könnyed cselekvés titkait és azt, hogyan építhetjük be a könnyedséget a napi rutinunkba, valamint a szokásos meditációs gyakorlatunkba. Talán ez az első alkalom, amikor találkozol azzal a gondolattal, hogy a próbálkozás hiánya valójában segíthet a siker elérésében, ezért ne lepődj meg, ha kissé ellenállsz ennek a koncepciónak. Ha azonban kitartasz, rájöhetsz, hogy a könnyed cselekvés azt a megkönnyebbülést és tisztaságot nyújthatja, ami eddig hiányzott az életedből.

Az erőfeszítés paradoxona

Mindannyian szembesültünk már olyan kihívásokkal és akadályokkal, amelyek megakadályoztak bennünket céljaink elérésében. Általában azt mondják nekünk, hogy a legjobb módja annak, hogy szembenézzünk ezekkel az akadályokkal, ha még keményebben próbálkozunk. Hosszú órákat és irreális mennyiségű erőfeszítést és mentális fegyelmet szentelünk a problémának abban a hitben, hogy az egyetlen ok, amiért még nem sikerült megoldani, a megfelelő erőfeszítés hiánya. Valóban, bizonyos esetekben a nagyobb erőfeszítés minden bizonnyal meghozza nekünk azokat az eredményeket, amelyekre törekedtünk, ugyanakkor sokszor előfordul, hogy ez a sikerképlet nem biztosítja a kívánt eredményeket. Sőt, még azt is tapasztalhatjuk, hogy ez a fajta túlerőltetés többet árt, mint amennyit segít nekünk.

Vizsgáljuk meg ezt a kérdést a mindfulness meditáció összefüggésében. A meditációt gyakran tévesen relaxációs eszközként hirdetik, de bárki, aki gyakorolja, tudja, hogy sok koncentrációt és erőfeszítést igényelhet. Az elménk teljesen üresen tartása nem olyan készség, amely velünk születik, rendkívül nehéz lehet nyugodtnak és központunkban maradni a kapcsolatokról, a munkáról vagy a vacsoráról szóló tolakodó gondolatok ellenére. Úgy tűnhet, hogy az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük ezeket az akadályokat, ha még keményebben próbálunk koncentrálni. Nehéz gondolatokat tolunk ki az elménkből és megpróbáljuk irányítani gyakorlatunk minden aspektusát.

Sajnos a meditációnak ez a megközelítése gyakran nem működőképes. Próbáljunk a meditációra állapotként gondolni, nem pedig cselekedetként. Ha arra számítunk, hogy megszüntetjük az élet minden szorongását és elérjük az ébredés vagy megvilágosodás állapotát, akkor a céljaink talán egy kicsit magasak, egyszerűen nem lesz elég több erőfeszítést tenni.

Napi szinten láthatjuk, hogy a helyzetre gyakorolt nyomás csak fokozott stresszt és szorongást eredményez. Ez pontosan az ellenkezője annak, amit meditációval remélünk elérni. Tehát gondold át, hogyan gyakorolhatnád a cél nélküli meditációt, mert gyakran minél keményebben próbálkozunk, annál kevésbé leszünk sikeresek.

Irányított figyelemfáradtság

Mindannyiunk számára eljön az a pont, amikor az agyunk eléri a kapacitásának határait és képtelenek vagyunk több mentális stimulációra. Amennyiben ezekben a pillanatokban nem lazítjuk agyunk gátló figyelemmechanizmusait, akkor kockáztatjuk az irányított figyelemfáradtságot. Ez nem betegség vagy rendellenesség, de megterheli az agyunkat, csökkenti a mentális tisztaságot és befolyásolja a munkahelyen, otthon vagy társadalmi helyzetekben való működésünket.

Irányított figyelemfáradtság akkor következik be, amikor megpróbáljuk a figyelmünket egy dologra irányítani, miközben az összes többi ingert próbáljuk kizárni az agyunkból. Ez olyan helyzetekben figyelhető meg, amikor például egy közelgő vizsgára készülünk vagy egy fontos projektre összpontosítunk. Mivel úgy gondoljuk, hogy ez a feladat az egyetlen dolog, ami megérdemli a figyelmünket a jelenlegi pillanatban, hatalmas erőfeszítéseket fogunk tenni annak érdekében, hogy visszaszorítsuk a környezetünkben lévő egyéb ingerek zavaró hatásait. Ismerős ugye, hogy vizsgára készülni csak akkor lehet, ha tökéletesen tiszta és rendezett a környezetünk?

Ennek a reakciónak a középpontjában agyunk gátló rendszere áll. Amennyiben a figyelmünket a projektünkre irányítjuk, azt gondolhatjuk, hogy kizárhatjuk az olyan zavaró tényezőket, mint a háttérzaj vagy az ablakunkból nyíló kilátás vagy akár a rendetlenség. Lehetetlen azonban, hogy gátló rendszerünk kizárólag egyetlen tárgyra összpontosítson, ezek az ingerek is lekötik. Ezért előfordulhat, hogy a végén túldolgozzuk az agyunkat anélkül, hogy észrevennénk.

Az irányított figyelemfáradtság tüneteivel tisztában kell lenni. Ezek a következők:

• Ingerlékenység
• Képtelenség a mindennapi feladatok elvégzésére
• Feledékenység
• A társadalmi jelzések fel nem ismerése

Az irányított figyelemfáradtság könnyen orvosolható, ha egyszerűen ellazítjuk a figyelmünket. Remélhetőleg most már világos, hogy az erőfeszítés nem feltétlenül jelent sikert és óvatosnak kell lennünk azzal kapcsolatban, hogy mekkora nyomást helyezünk magunkra – ez nagyon negatív eredményekhez vezethet mind fizikai, mind mentális jólétünk szempontjából. De akkor milyen meditációs technikákat alkalmazhatunk, hogy a könnyedséget behozzuk a gyakorlatunkba?

Mi a könnyed meditáció?

A meditáció más formáival ellentétben a könnyed meditáció művészete arról szól, hogy megállítsuk a „több” keresését és ehelyett arra összpontosítsunk, ami már megvan. Ez azt jelenti, hogy fel kell ismernünk, hogy a saját tapasztalataink manipulálására irányuló erőfeszítések hatására gyakran frusztráltnak és feszültnek érezhetjük magunkat és végső soron több kárt okozhatunk, mint hasznot. Ez a fajta meditáció a jelen pillanatra összpontosít, tehát ne aggódj vagy várj valami nagyobbra, mint ami most történik. Ez azt is jelenti, hogy elégedettebb lehetsz az életeddel úgy, ahogy van.

A Wu Wei koncepció

A Wu Wei egy ősi kínai fogalom, amely szó szerint azt jelenti, hogy „nem cselekvés” vagy „nem tesz semmit”. Szorosan kapcsolódik a könnyed cselekvés céljához, de a különböző filozófiai irányzatokon belül a Wu Wei többféleképpen is értelmezhető. Ez gyakran attól függ, hogy a meditáció melyik formáját választjuk. A fő cél azonban mindig az, hogy elérjük azt a pontot, ahol nem kell erőfeszítéseket tenni az élet megváltoztatására.

Az erőfeszítés és a még több erőfeszítés nem mindig jelent jobb eredményeket. Amikor a békét, a boldogságot és az erényt próbáljuk ápolni, elengedhetetlen, hogy türelmesek legyünk és ne próbáljunk eredményeket kikényszeríteni. Az ókori kínai filozófus, Konfuciusz azzal érvelt, hogy az erényt meg kell öntözni és gyomlálni, mielőtt kihajthatna. Amennyiben a növények nem nőnek elég gyorsan, akkor nem mész ki a mezőre és nem kezded el húzogatni őket, hogy gyorsabban növekedjenek, ehelyett vársz, gondozod őket és segítesz nekik kihajtani. Természetesen valamiféle erőfeszítéseket kell tenned – de ha erőlteted, az kárt okoz. Ehelyett folyamatosan irányítanod kell, erősíteni a növényeket, hogy hosszú távon sikeres betakarítást érj el.

A meditáció gyakorlására alkalmazva ez a stratégia azt jelenti, hogy ha a megfelelő hozzáállással rendszeresen gyakorolunk, ráhangolódunk és kapcsolódunk a  szándékunkhoz, akkor a meditáció gondoskodik önmagáról, idővel természetessé és hatékonnyá válik. A tapasztalt meditálók azt állítják, hogy pusztán a több erőfeszítés nem feltétlenül vezet jobb eredmények felé. A Wu Wei, vagyis a „nem cselekvés” magában foglalja a kulturális és társadalmi elvárások és hagyományok megtanulását, a jóság és az erény belső érzésének csatornázását és beépülését a cselekedeteinkbe, amíg természetessé és könnyeddé nem válik. Ennek középpontjában az a konfuciánus elképzelés áll, hogy ha egy ideig következetesen próbálkozol, internalizálhatod a tanult dolgokat, hogy könnyedén megtestesíthesd őket és ezért ne kelljen figyelned rá. Ennek az ötletnek a felkarolása segíthet abban, hogy valóban megtapasztalja a meditáció előnyeit.

A flow és erőfeszítés nélküli cselekvés

A könnyed cselekvés fogalma a modern pszichológiában is jelen van, amit „Flow-nak” neveznek. A flow-k olyan pillanatok, amikor egy személy teljes mértékben részt vesz az adott feladatban és képes látható erőfeszítés nélkül végrehajtani. Ezt az állapotot általában profi sportolókhoz, művészekhez és zenészekhez társítják. Amikor az emberek flow-ban vannak, nagyon is tudatában vannak mindennek, ami körülöttük történik és mégis semmi másra nem gondolnak, mint arra, amit éppen csinálnak. Ez a lelkiállapot általában akkor fordul elő, amikor olyan tevékenységet folytatunk, amelyet teljesen élvezetesnek és kifizetődőnek találunk. Legyen szó sportról, írásról, rajzolásról vagy akár takarításról, a flow-k nagyszerű emlékeztetők arra, hogy a tudatos élet nem mindig jelent rendszeres mély meditációt – a mindfulness mindenhol jelen van.

Hogyan csináld a könnyed meditációt?

Elmagyaráztuk, hogy a könnyedség érzésének ápolása hogyan segíthet a meditáció előnyeinek kiaknázásában. Most nézzünk meg néhány konkrét technikát, amellyel felturbózhatod a mindfulness meditációdat.

• Kapcsolódj újra a természethez.

A természeti világ rendkívüli helyreállító tulajdonságokkal rendelkezik. A természet erőfeszítés nélkül cselekszik; egyszerűen az ami, mert ennek így kell lennie. A természetben való elmerülés ezért segíthet emlékezni az „igaz lét” fontosságára, elhatárolódva a mindennapi életünkben jelenlévő stressztől. A tudatos séták beépítése a napi rutinunkba nagyszerű módja annak, hogy gyakrabban tapasztaljuk meg a természet könnyedségét.

• Add át az irányítást.

Amikor gondolataink elkalandoznak meditáció közben, gyakran ösztönös reakció léphet fel, hogy megpróbáljuk visszaszerezni a mentális kontrollt. De, amint azt megbeszéltük, ez rengeteg energiát emészt fel. Ehelyett észre kell venned, hogy az elméd elkalandozott és óvatosan, minden ítélkezés nélkül vissza kell helyezned a figyelmedet a jelen pillanatra. Próbálj meg nem arra összpontosítani, hogy visszaszerezd az irányítást. Inkább egyszerűen észre kell venned, hogy hol van a figyelmed, azonosítanod kell, hogy hol van némi feszesség a használat módjában és meg kell próbálnod lazítani.

• Meditálj végcél nélkül.

Ha előre meghatározott eredmény nélkül lépsz be a meditációs munkamenetbe, akkor nyomás nélkül áramolhatsz át a meditáció minden szakaszán, ahogy egy bizonyos úton halad. Ez a fajta céltalan meditáció azt jelenti, hogy elengedjük a jelenlegi állapotunk és az ülés végére elérni kívánt állapot közötti állandó összehasonlítást. Nem baj, ha olyan gondolatok merülnek fel, mint a „nyugodtabb vagyok?” vagy „ezt biztosan rosszul csinálom”, de próbáld meg nem hagyni, hogy megzavarják az ülést.

• Tarts rendszeres szüneteket.

A szünetek az erőfeszítéseid középpontjába kerülnek és megakadályozzák, hogy túlságosan mélyen belemerülj egy adott feladatba. Elménk legtöbbször az úgynevezett „csináló üzemmódban” működik, ami magában foglalja, hogy mindig megpróbálunk elérni valamit. Egy rövid szünet lehetővé teszi számunkra, hogy áttérjünk egy „létmódra”, amelyben az elme szabadon lehet, hogy megfigyelje, mi történik napirend nélkül. Ezt egész nap megteheted, szünetek segítségével gyakorolhatsz rövid meditációs gyakorlatokat, például 3 perces légzést vagy testszkennelést.

Próbáld ki ezt az elfogadási gyakorlatot

Az elfogadás ápolása és a történések megfigyelése anélkül, hogy megpróbálnánk megváltoztatni, kulcsfontosságú az elméd lelassításához. Az „aminek ellenállsz” kifejezés magában foglalja ezt az elképzelést. Ehhez az „elfogadás ápolása” gyakorlathoz kezdd azzal, hogy felteszed magának a következő kérdéseket:

• Megengedhetem, hogy a dolgok olyanok legyenek amilyenek?
• Megengedhetem, hogy a dolgok olyanok legyenek amilyenek, anélkül, hogy az elmém beavatkozna?

Próbáld meg és figyeld meg az érzelmeidet, szétválasztva őket összetevőikre: fizikai érzés, belső képek és belső beszéd. Először próbáld meg elválasztani egy érzelem vagy érzés fizikai érzését. Hol található? A mellkasodban, az arcodban, a gyomrodban, a kezedben?

Próbáld meg érzékelni az érzések körüli teret. Ezután gondolj azokra a belső képekre, amelyeket az érzelem hozott, elképzelve az elmédhez kapcsolódó emlékeket és gondolatokat és ismét megpróbálva elkülöníteni őket. Most próbáld meg elképzelni a belső beszéded közötti tereket.

Minden egyes belsőleg kimondott szó vagy mondat között van egy intervallum – próbáld meg megfigyelni ezt a helyet, miközben ellazítod a nyelvedet a szájpadlásodon.

Ezek a stratégiák segíthetnek nekünk megújítani viselkedésünket, amikor nehéz érzelmeket érzünk. Ha megpróbáljuk egyszerűen megfigyelni az érzéseinket és a körülöttük lévő teret, az csökkentheti a reakcióképességünket és segíthet nekünk egy nyugodtabb, elfogadóbb, kevésbé versenyző elme kialakításában.

Összegezve

A könnyed cselekvés nem azt jelenti, hogy feladod a céljaid elérésének minden reményét, vagy lusta leszel. Inkább annak megértése, hogy a több erőfeszítés nem mindig vezet ahhoz, hogy gazdagabb és értelmesebb életet élj, annak ellenére, amit eddig mondtak neked. A könnyedség azt jelenti, hogy kevesebb időt pazarolsz arra, hogy nyomást gyakorolj a cselekedeteidre és hagyod, hogy az élet ellenőrizhetetlen elemei olyanok legyenek, amilyenek.

A könnyed cselekvés olyan gyakorlat is, amely tudatosságunkat a jelen pillanatra hozza és segít abban, hogy kiértékeljük, mi történik az adott pillanatban. Amikor megpróbálunk irányítani valamit, az azt jelenti, hogy elégedetlenek vagyunk azzal ami történik és szeretnénk, ha a dolgok másképp alakulnának. Amennyiben elengedjük az irányítás szükségességét és inkább az életünkbe teszünk több erőfeszítést, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy legtöbbször a kiteljesedés, amit keresünk itt, most van. Csak arról van szó, hogy kilépjünk a megszokásainkból.

Forrás: https://mindowl.org/

Mítoszvadászként elég sűrűn botlok olyan anyagokba – amelyeket nem is tudok figyelmen kívül hagyni, amik ősi civilizációkról szólnak. Néha egyszerűen szembejönnek velem, ahogy most is találkoztam két cikkel is, amelyek nagy ősi civilizációk bukásáról szóltak. Hogy mégis mi köze van ennek Rovinporthoz?

A honlapot azért hoztuk létre, hogy azok, akik hasonlóképpen gondolkodnak, egymásra tudjanak találni és egy szellemi közösséget tudjunk kialakítani közösen. Arról már én is többször írtam, hogy az a világ, amiben felnőttünk, már most sem létezik, nem fogunk tudni visszatérni a “normál kerékvágásba”. Nem vészmadárként gondolom ezt és nem a civilizációnk összeomlását várva, hanem inkább alkalmazkodva az új viszonyokhoz úgy, hogy közben próbáljuk meg a lehető legtöbbet és legjobbat kihozni a magunk számára. Ezt szerintem csak akkor tudjuk elérni, ha közösségeket hozunk létre. Sokféle közösség létezhet és létezik is már. Vannak termelő közösségek, akik igyekeznek elszakadni a modern társadalom rendszereitől, és vannak szellemi közösségek is. A magam részéről nem mondanék le a technológia vívmányairól sem, de fontosnak tartom a Föld védelmét is, mert szeretem a természetközeli életmódot. A technológiáknak a társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatóságot javító módon történő társadalmi integrációja kell, hogy központi szerepet játsszon a jövőben az én olvasatomban. 

A furcsa az, hogy amikor az ősi civilizációk széteséséről olvasunk, nagyon hasonló világkép tárul a szemünk elé, mint ami most van a világban – és amiből köszönöm szépen, én a magam részről nem kérek. Ugyanakkor tetszik – nem tetszik, itt kell élnünk, mehetnék bárhova, mindenhol hasonló a helyzet, csak legfeljebb nem ugyanott tartanak az egyes országok társadalmai. 

Az viszont nagyon nem mindegy, hogy mit kezdünk ezzel a helyzettel! Hagyjuk, hogy újabb kataklizmába torkolljon az emberiség önzése és nemtörődömsége, vagy megpróbálunk egy másik utat, összekapjuk magunkat és igenis felépítünk egy olyan világot magunknak, ami mindenkinek élhető. Úgy az emberiségnek, úgy a természetnek, a növényvilágnak és az állatoknak. Mindez persze csak akkor tud működni, ha nem esünk át a ló másik oldalára, hanem egészséges szemlélettel állunk az élet dolgaihoz.

De miről is van szó?

Furcsa és gyönyörű műemlékek és romok emelkednek sivatagokban és dzsungelekben, síkságokon és hegytetőkön – az egyiptomiak és a maják nagy piramisai, a Húsvét-sziget rejtélyes kőóriásai, Stonehenge tornyosuló megalitjai. Ezek és még több ezer más civilizáció emlékeztet azokra a civilizációkra, amelyek évezredekkel azelőtt emelkedtek és buktak el, hogy modern társadalmunk kalandvágyó szellemei megtervezték saját, viszonylag gyenge beton- és acélemlékeinket.

Míg sokan időnként vágyakozunk egy olyan időre, amikor az élet egyszerűbb, lassabb és talán könnyebb volt (vagy úgy gondoljuk), a legtöbben értékeljük azt a számtalan módot, ahogyan a technológia a kényelmünket szolgálja. Beltéri vízvezeték, légkondicionálás, szupermarketek, amelyek egész évben tele vannak friss termékekkel – a modern világ teremtményei és annyira elkényeztettek minket, hogy könnyű figyelmen kívül hagyni mindenütt jelenvalóságukat.

De hosszú távon jó ez nekünk? Ugyanaz az autó, amely lehetővé teszi számunkra, hogy bármikor bárhová szabadon menjünk, mérgező füstöket is ereget a levegőbe. A műanyag tartályok, amelyek mindent tárolnak az ételeinktől a szemetünkig, olyan anyagokból készülnek, amelyek generációkon át jelen lesznek. Az óceánjainkba és folyóinkba ömlő mérgező vegyi anyagok a teljes élelmiszerláncra hatással vannak, beleértve az embereket is. A tudósok többsége úgy gondolja, hogy a globális felmelegedés valódi jelenség, közelgő súlyos következményekkel. Amennyiben mindezt összeadjuk, kellemetlen dilemmával nézünk szembe: az úgynevezett fejlődésünk az egészségünk és a bolygónk egészségének rovására megy?

A misztikusok, pszichikusok és mások szerint, akik azt állítják, hogy emlékeznek Atlantisz elveszett civilizációjára, nem ez az első alkalom, hogy az emberiség ilyen talány közepén találta magát. Platón görög filozófus több mint kétezer évvel ezelőtt részletesen beszámolt Atlantisz elveszett kontinenséről és annak pusztulásáról, amelyet emberek azóta is keresnek. Platón szerint Atlantisz egy sziget volt az Atlanti-óceánon, Héraklész oszlopaitól nyugatra. Egyesek, rámutatva az Atlanti-óceán mindkét partján élő ősi kultúrák közötti sok furcsa hasonlóságra, azt állítják, hogy a süllyedő Atlantisz túlélői csónakokban menekültek el, és végül tudásukat és kultúrájukat olyan távoli helyekre mentették, mint Egyiptom és Dél-Amerika.

Bármennyire is furcsának tűnik ez az egész, egyre több tudományos bizonyíték van arra, hogy olyan kontinensek, mint Atlantisz és Lemúria, létezhettek, majd eltűntek, elsüllyedve a hatalmas óceánhullámok alatt. Amennyiben Atlantisz az Atlanti-óceán közepén, Európa és az Amerikai Egyesült Államok között helyezkedett volna el, akkor a ma Atlanti-gerincként ismert területre esne. Az óceánfenék e bizonytalan régiójából vett minták csaknem állandó víz alatti vulkáni tevékenység bizonyítékát mutatják – és meglepő módon édesvízi növények maradványait is kimutatták, amelyek körülbelül tízezer évvel ezelőttről származnak. Ez a tudományos bizonyíték azt jelzi, hogy régen az óceán fenekén lévő föld valójában a felszín felett volt.

Shirley Andrews úgy véli, hogy értékes tanulságokat vonhatunk le Atlantisz és Lemúria pusztulásából. Évtizedeket töltött e két elveszett kontinens rejtélyeinek kutatásával, és úgy véli, hogy mindkét esetben végső pusztulásukat az emberiség kapzsisága és a természeti erőforrások manipulálása, valamint a föld elkerülhetetlen változásai közötti tragikus összecsapás okozta. Atlantisz: Betekintés egy elveszett civilizációból és Lemúria és Atlantisz: A múlt tanulmányozása a jövő túlélése érdekében című könyvei felvázolják e nagy civilizációk létezésének és végső pusztulásának történelmi, tudományos és metafizikai esetét. Reméli, hogy ez a tudás segíthet nekünk abban, hogy irányt váltsunk, mielőtt modern civilizációnk megismétli ugyanazokat a hibákat.

Lemúria és Atlantisz mélyen bevésődött sok ma élő ember pszichéjébe, ezáltal az ősi kultúrák csendben befolyásolják életünket.

Sokan állítják, hogy biztosak abban, hogy a múltban – Lemúriában és Atlantiszban – elsajátították azokat a készségeket, amelyek lehetővé teszik a számukra, hogy ma kielégítő életet éljenek, és hogy szeretnék megosztani ezt a tudást. Senki sem érti igazán ezeknek a képeknek és fogalmaknak az eredetét, melyek a mély tudattalanból világlanak elő, vagy esetleg egy magasabb tudatosságból származnak, de talán nem szabad teljesen figyelmen kívül hagyni őket.

Azok az olvasók, akik ezt valószínűtlennek tartják, hagyják figyelmen kívül, de remélem, hogy az általuk kínált ötletek lehetővé teszik mások számára, hogy magukba nézzenek, és felidézzék saját múltbeli tapasztalataikat, amelyek tovább bővíthetik önmagukról való tudásukat.

Van egy régi mondás, miszerint „az óra körbejár”. Az emberiség ciklusokban halad előre, nem egyenes lineáris úton. Az anyagi és technológiai fejlődésben olyan helyre érkeztünk a ciklusban, amely nagyon hasonlít Lemúria és Atlantisz utolsó napjaihoz. Világunk hasonló kihívásokkal néz szembe, mint egykor ezek a híres civilizációk. Ezek szerint vagy önmagunk megsemmisítésének küszöbén állunk, vagy új életmódba kezdünk és új módon kezdünk gondolkodni. A múlt tanulmányozása ezúttal segíthet nekünk túlélni a jövőben.

Edgar Cayce, a huszadik század talán leghíresebb pszichológusa sok nyomot hagyott nekünk Atlantisz rejtélyéhez, valamint Lemúria, egy másik kontinens meséihez, amely állítólag elsüllyedt a Csendes-óceán hullámai alatt. Az „alvó próféta” néven ismert Cayce híres volt transzolvasásairól, amelyek mindent lefedtek a hagyományos orvosokat megszégyenítő egészségügyi problémák gyógyításától kezdve az elmúlt életek részletes beszámolóiig. Több ezer „életolvasás” során, ahogy Cayce nevezte őket, kiderült, hogy sok ügyfele élt egykor Atlantiszon és Lemúrián.

Vannak ma élők, akik azt állítják, hogy emlékeznek az elmúlt életükre ezeken az elveszett kontinenseken. Shirley Andrews maga is arról számol be, hogy Atlantisz iránti egész életen át tartó bűvölete gyermekként kezdődött, furcsa álmokkal és távoli emlékekkel kapcsolatban. Kutatásai révén több száz emberrel került kapcsolatba, akik megőrizték az atlantiszi élet emlékeit, és nyomokat hagytak annak végső bukására.

Cayce, valamint sokan azok közül, akik emlékeznek ezekre az elmúlt életekre, azt állítják, hogy az Atlantiszon uralkodó feszültség nagy része a Belial fiai és az Egy Törvényének Gyermekei közötti folyamatos konfliktusból eredt. Beliál Fiait felemésztette az azonnali fizikai kielégülés és az anyagi dolgok megszerzésének vágya, másokkal alig vagy egyáltalán nem törődve. Figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetéseket arról, hogy végül mi fog történni Atlantisszal. Az Egy Törvényének Gyermekei egy olyan tanításban hittek, amely nagyon hasonlít a mai világvallások közül sok alapvető előírásához: mindannyian egyek vagyunk. Gyakorolták a meditációt, és megpróbáltak kedvesek lenni egymással, törődve a társadalom minden tagjának jólétével.

Edgar Cayce azt állította, hogy Atlantisz megsemmisítésének kulcsfontosságú eleme egy erős fegyver használata volt. Az atlantisziak a Nagy Kristályból származtatták erejüket – mondta – és az atom hasításából. 1933-as olvasása idején senki sem értette, mit is jelentenek ezek a leírások, bár azt jósolta, hogy huszonöt év alatt felfedeznek egy olyan fegyvert, amely hasonlít ahhoz, ami Atlantisz vesztét okozta. 1945-ben, mindössze három évvel a halála után, a világ megtudta, hogy milyen szörnyű erőt és pusztítást lehet elérni egy atombomba ledobásával. Huszonöt évvel ezután pedig a tudósok létrehozták a modern világ első lézerét.

Lemúria és Atlantisz keresése évezredek óta lenyűgöz minket. Megdöbbentő nyomok, régészeti anomáliák, tudományos felfedezések, sőt pszichikai olvasmányok és prófétai álmok is tartogathatják a kirakós darabjait. Még ha soha nem is tudjuk egyértelműen bizonyítani ezeknek a legendás civilizációknak a létezését, talán akkor is értékes tanulságokat vonhatunk le a végső pusztulásukról szóló történetekből – talán időben, hogy elkerüljük ugyanezt a sorsot.

Az emberiség ciklusokban halad előre, elérve bizonyos magasságokat, majd gyakran egy nagy természeti katasztrófa miatt az emberiség visszalép a kezdetekhez. A jelenlegi kultúrák egy potenciálisan halálos utat követnek, amely nagyon hasonlít Lemúriához és Atlantiszhoz, miközben a természetorientált társadalomból egy ipari, materialista és a természeti környezet romboló társadalmába lépnek. További lehetséges segítség áll rendelkezésre. Egyre több szokatlan pszichés képességgel rendelkező gyermek jelenik meg szerte a világon, akik sokan úgy vélik, hogy Lemúria és Atlantisz ősi lelkei. Néha Indigo gyerekeknek vagy Csillagmag gyerekeknek nevezik őket. Számos jelentés írja le ezeket a rendkívül intelligens fiatalokat, akiknek bölcsessége képes lesz elvezetni minket a béke és a szeretet új korszakába. Azok az egyének, akik közel élnek a természethez, mint például a sámánok, akik beszélnek az ősökkel és olyan tehetséges emberek, mint Edgar Cayce, akik képesek hozzáférni a múltból származó információkhoz, megmutathatják nekünk azt az utat, amely segít helyreállítani az emberi faj harmóniáját és biztosítani az emberiség jövőbeli hosszú távú túlélését a Föld bolygón.

Eddig általában az volt a kívánságom, hogy nem akarok nagy dolgokat kívánni az új esztendőre, sem több pénzt, sem gazdagságot, sem jólétet. Inkább arra vágytam, hogy legyen egészséges mindenki a környezetemben, körbeülhessük az asztalt és hogy az új esztendő ne legyen rosszabb az előzőnél.

Most viszont az eddigi gyakorlat mellett jó dolgokat kívántam magamnak és a szeretteimnek. S még egy dolgot, hogy a mostanra magából teljesen kifordult világba térjen végre vissza az Értelem, a Józanság és a Szeretet.

Nem mennék messzire, nem foglalkoznék például azzal, hogy legyen béke, azt gondolom ez alapvető vágy és elvárás. Hanem olyan mindennapi „apróságokra” vágyom, amelyek elvileg maguktól értetődőek. Talán pont ezért fájó a hiányuk vagy a háttérbe szorulásuk. S, hogy mikre gondolok? Többek között arra, amikor arról hallok, hogy egy család befogadott egy menhelyről egy fiatal kutyát, most pedig kirakta az utcára. S nem azért, mert neveletlen volt, nem fogadott szót vagy akár erőszakos lett volna, hanem azért, mert rossz emberek a kerítés mellett hergelték és ő megugatta őket. Értjük a problémát? Egy kutya, ösztöneiből fakadóan és a család iránti hálája és a kötelességtudata miatt őrizte a házat, ugatott, ez zavarta az őt hergelőket és a gazdáit, akik ezért inkább búcsút intettek nekik. Milyen világban is élünk, amikor egy kutyát azért büntetünk és ítélünk gyakorlatilag halálra, mert azt teszi, ami dolga és amit tud: ugat? Van, aki szerint ez normális dolog, ezt kellene elfogadnunk? Vagy velem van a baj és én vagyok az ódivatú és a túlérzékeny?

Túl azon, hogy a kis hős élete egy csapásra rémálomba fordult, hiszen menhelyi kutyaként megjárta a poklot, majd befogadták és reménykedhetett abban, hogy most már jó lesz a kis élete, újra kirakták, azt sem felejthetjük el, hogy egy lépéssel milyen bizonyítványt állítottak ki magukról a gazdái? Ezért mentették meg korábban ezt a kutyát? Hogy számolnak majd el – nem is a lelkiismeretükkel, hanem – a gyermekeik felé, ha megkérdezik, hol van a kedvencük? S vajon hogyan számolnak el önmagukkal és az állatmentő szervezetek felé?

Ráadásul nem szabad elfelejteni, hogy legyen bármennyire is nehéz a helyzet, a különböző szervezetek, állatmentők, civilek (személyek és szervezetek), önkormányzatok igyekeznek – az erejükhöz és a lehetőségeikhez mérten – segíteni. Az önkormányzatok például ivartalanítási vagy chipeltetési akciókat szerveznek. Mindenkinek tudatosítania kell, hogy „Senki nincs egyedül!” S inkább próbáljon meg tíz lehetőséget és ne váljon be egy sem, mint hogy ne éljen egyetlen lehetőséggel sem.

Félreértés ne essék, nyilván az sem lenne jó, ha az egész dolog átfordulna abba, hogy emberi jogaik vannak az állatoknak. Nem, nekik megvan a maguk szerepe az ember életében, őket a helyükön kell kezelni. De: a boldogsághoz nekik is joguk van.

Az előbb említett eset egyébként csak erősítette a mostanában amúgy is egyre elterjedtebb gyakorlatot, miszerint az orosz-ukrán háború és a gazdasági válság miatt egyre több kutyát, macskát és más kedvencet dobnak ki a „gazdáik”, mert már nem tudják finanszírozni az etetésüket. Csak halkan kérdezem meg, ezen emberek a gyermekeiket, az unokáikat vagy a nagyszüleiket mikor dobják majd ki az utcára, mert az ő ellátásuk is egyre nehezebb lesz és egyre többe kerül majd? S miközben megérti az ember a nehézségeket, de felmerülhet, hogy nem ilyenkor kellene egy családnak még inkább összezárnia és egymást támogatnia? Nem azt az elvet kellene megvalósítani, hogy inkább jusson kevesebb egy-egy embernek vagy állatnak, de legyünk együtt, szeretetben? Ideje lenne, hogy megforduljon a világ. Az embertelenség semmilyen esetben sem lehet elfogadott gyakorlat és válasz a problémákra.

A téli napforduló idejét már nem úgy ünnepeljük, mint egykor, nem azzal a megértéssel, hogy ez a befelé fordulás és a pihenés időszaka. Nem azzal, hogy otthon vagyunk és  befogadjuk mindazt, amin az idén keresztülmentünk, mindazt, ami ebben az évben történt, amely most a végéhez közeledik… Pedig a természethez és a körülöttünk élő állatvilághoz hasonlóan számunkra is éppen annyira szükséges ez a hibernációs időszak, hogy egy kicsit lecsendesedjünk, kinyújtóztassuk túlterhelt elménket és a kifáradt testünket.

Modern kultúránk ebben az időszakban is maximálisan ennek az elkerülését tanítja: alkohol, fények, vásárlás, túlhajszoltság, túlköltekezés, túlevés és fogyasztás. Mégis ösztönös a húzás, hogy befelé forduljunk, ahogy szinte minden teremtmény teszi ilyenkor, legyen bármilyen erős is. Az időjárás olyan kemény, hogy az emberek úgy érzik, hogy a tél nehéz, mert azok számára, akiknek nincs otthonában égő tűz és nagy család, akikkel együtt ünnepelhet, magányos és elszigetelő lehet.

Valójában a tél kedves, csendes, lágy utat mutat belső énünk felé, a béke és az elmélkedés éves ideje felé, átölelve a sötétséget és megbocsátó, elfogadó és szerető búcsút az elmúlt évtől. A tél kizárja a zavaró tényezőket, az állandó zümmögést, és tökéletes időt kínál számunkra, hogy pihenjünk és visszavonuljunk egy kuckóba, ahol a szeretet tüzet és fényt gyújt a kandallónkba.

De ott, túl a sarkon, az új év elkezdődik és mint egy mélyen a földbe ültetett mag, mindannyian újult erővel fogunk ismét felkelni, hogy táncoljunk a napfényben.

A régi pogányok számára a karácsonyfa egyfajta áldozat volt: A fát azért hozták be a házba, hogy a hideg téli hónapokban melegen tartsák a fa szellemét. Különböző ételeket és csemegéket akasztottak az ágakra, hogy a szellemek enni tudjanak. Az ágak végein harangok lógtak, hogy amikor megszólalnak, felismerjék a szellemek jelenlétét. A fa tetejére egy ötágú csillagot, pentagrammát helyeztek el, ami az öt elemet képviseli.

Az élet ajándék! Boldog téli időszakot mindannyiótoknak…

Néha olyan, mintha egy futótűz lobogna benn, néha pedig egy kialvó kis gyufa lángját kell óvni a vízeséstől. Nagyon soknak tud érződni. A világ eseményei. Az egyének elfordulásai. Az önzőség szorításai. A fájdalom csendjei. A gőg harsány bántalmai. A meg nem értettség magánya. Az érthetetlen, értelmetlen és mégis napi valóság szinten létező szenvedés milliárd szilánkja, ami körülvesz. A tekintetek mélységei, az arcizmok rezdülésében lévő történetek transzgenerációs tragédiái. A megszámlálhatatlan és megmásíthatatlan apró döntések sorai, amik óriási törésekhez vezetnek. Az emberség hasztalan keresése az automatizált tömegben. Amikor a félelem homályából üvöltő gyűlölet túlharsogja a kitartó kíváncsiság, nyitottság és szeretet hangjait. Mikor elveszni látszik a sok apró kedvesség a szomorúság és kétségbeesés tengerében. Elönt, feldönt, elborít, és jön a merülés, mélyebbre és mélyebbre, még kétségbeesni sincs idő.

Megállni. Lélegezni. Elborítva lenni. Figyelni a mélységet, az ajándékát, az átkát. Tudni, hogy nem létezik egyik a másik nélkül. Lélegezni tovább. Érezni a talajt a talp alatt, a légzést a mellkasban és a hasban, a levegő simítását a bőrön, a gerinc erős tartását akkor is, amikor a lélek remeg. Remeg a test is – félelemtől, haragtól, szomorúságtól és fáradtságtól. De remeg a nevetéstől, egy emlék szépségétől vagy egy érintés gyönyörűségétől is. Egyensúly. Kiesni belőle is része a folyamatnak. Mert meg lehet óvni a gyufa lángját a vízeséstől, és futótűzzé korbácsolódhat, éppen úgy, ahogy ki is aludhat. Látni, érezni, érteni ebből valamennyit fájdalom és felelősség, de a döntés visszavonhatatlan ajándékát adja az ember kezébe. Észlelni nem elég, az észlelés tett nélkül őrületbe kergethet. Embernek maradni, eszerint cselekedni, elfogadni és megszeretni a gyönyörű töröttségeket, kitartó kíváncsisággal nyitottnak maradni. Ez annak a tűznek a magja, mely végső soron, bármily sérülékeny is, kiolthatatlan. Ha van, aki élteti.

Pszichomókus – Tregova Anita pszichológus | Facebook

Annyi minden éri a ma emberét! Nem akarok hangsúlyosan foglalkozni a jelenlegi helyzettel, egyrészt mert írtam már eleget erről, másrészt mert nem a problémákra akarok fókuszálni. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mi zajlik a világban jelenleg és hogy ezzel mi emberek, akiknek a bőrére megy a játék, mit is tudunk kezdeni.

Kicsit lépjünk hátra abból, amiben vagyunk! Tudom, hogy mindenki cipeli a saját keresztjét, ezért ezt elég nehéz megtenni. De ha kicsit eltávolodunk a saját gondjainktól és próbáljuk egészében nézni a dolgokat, akkor egy igen furcsa irányt látunk. Olyat, amire nem valószínű, hogy számítottunk korábban.

Azt felejtsük el, hogy az életünk előbb-utóbb visszatér a régi kerékvágásba. Ezt már többször több helyen leírtam és végre megértem, hogy már nyilvánosan is elismerik. Azt nem tudom, hogy anno ki hitte el nekem, mindenesetre kaptam érte kritikákat rendesen, hogy értsem már meg, hogy az illető életében ez meg az van. Megértem. Tényleg. De azt látni kell, hogy rajta kívül ez nem sok mindenkit érdekel. Attól, hogy mi emberek hogyan is gondolkodunk a dolgokról, hogy bizonyos helyzetekre látjuk a megoldást is, semmi nem fog változni. Ugyanis a világot nem a mi véleményünk, hanem érdekek mozgatják. Ugyanakkor a saját életünket kell felépítenünk és most van itt az ideje, hogy mindenki eldöntse, hogy a vesztesek vagy a nyertesek táborába akar tartozni. Azt fontos kiemelni, hogy mindkét tábor tagjai meg fogják érezni az átállást, amely fájdalmas és kijózanító lesz. Igen, most a fejünk felett döntenek az életünkről, de most még azon a ponton vagyunk, hogy bele tudunk avatkozni a saját életünkbe. Erre fel is hívják a figyelmünket, csak éppen sokan nem tudnak élni a lehetőségekkel. Ami viszont biztos, hogy a régi módon megszűnt az élet tervezhetősége.

Ha itt abbahagynád az olvasást, mert nem akarsz egy újabb összeesküvés-elméletet olvasni, megértem. De nem is arról írok. Arról viszont igen, hogy mi is történik a világban. Azt is mondtam már korábban, hogy a világban egy gazdasági, politikai átrendeződés megy végbe. Erről szól nagyjából minden. A koronavírus- és egyéb járványok, amik utána ütötték fel a fejüket. A háborúk lassan már mindenhol tombolnak. Annyira próbálják azt kommunikálni, hogy nyugodjunk meg, ugyan vannak harcok, de azt a bizonyos gombot nem akarja senki megnyomni, mert akkor vége lesz a világnak. Bizonyos lépéseket nem fognak megtenni, mert akkor az harmadik világháborúhoz vezetne és már ez is megér egy gondolatsort. Ugyanis a harmadik világháború szerintem igenis zajlik. Nem azért, mert a krokodilemberek irányítják a világot, hanem azért, mert újrarendeződés van a világban katonailag, gazdaságilag, politikailag. Ki kell alakítani az új csípés sorrendet a vezető hatalmak között. Ők most ezzel vannak elfoglalva és ezért dúlnak olyan háborúk, amik a mi életünkre is kihatnak.

Azt is elmondtam már, hogy szerintem ez az emberiség szégyene. Siratjuk a civilizációnkat, holott nem is gondolom az embert civilizált élőlénynek. Addig nem, amíg mindenre a háború, a fegyverek jelentik a megoldást. Szerintük. Mi látunk más utakat is, de annak feltétele lenne az együttműködési hajlandóság, amit ugye nem várhatunk el az országok vezetésétől.De amíg az van, hogy azt sem hiszik el egymásnak, amit kérdeznek, addig miért is számítanánk békés megoldásokra? Ez vezet oda, hogy most minden egyszerre és párhuzamosan történik, és nagyon határozottan fogjuk érezni egy-két hónapon belül. De már most is látható, hogy ezek a dolgok összességükben hova tendálnak.

Kezdjük el valahol!

Először is, korlátozott az üzemanyag. Azért is, mert kevés van és azért is, mert nagyon drága. Az ársapka előbb-utóbb lekerül és majd nézhetünk szembe a csupasz valósággal. Igen, nyomják, hogy az ember vásároljon elektromos autót, amihez sem a technológiát, sem az infrastruktúrát nem fejlesztették fel addig, hogy érdemes legyen. De legalább eljutottunk idáig. Nem a bolygó miatt fontos ez, hiszen egyelőre még maga a gyártás is sokkal környezetszennyezőbb, mint a hagyományos üzemelésű autók esetén. Azért fontos, hogy ne legyél kiszolgáltatva. Igaz, annyiba kerülnek ezen csodák némelyike, hogy az ember egy kisebb lakást is vehetne az árukból.

Másodszor: nagyon drága az áram is. Nem maga az áram, hanem amit mellette még megfizetünk a számlán. Az ember kétszer is meggondolja, hogy bekapcsoljon-e valamit és ne legyenek illúzióink, az áram nem minden háztartásban lesz elérhető egy idő után, ugyanis ki fogják kapcsolni annak, aki nem tudja fizetni a számláját. Nem hiába olvasod azt sem, hogy érdemes lesz klímával fűteni, árammal, mert még így is olcsóbb, mint a gázfűtés. Az sem véletlen, hogy megrohanták a napelemtelepítő cégeket és nagyon igazuk van. A jövőben vagy megtermeled magadnak, amire szükséged van, vagy nem fogod tudni kitermelni a számla árát. De ha ezt még ki is köhögnéd, akkor vedd figyelembe, hogy az utolsó ember, aki elhagyja az áramszolgáltatót, le fogja kapcsolni a villanyt. Mindenkinél.

A gázzal is ugyanígy nézünk ki, csak ez még drágább, mint az áram. Aztán még felszólítást is kaptunk, hogy a közintézméyeket fűtsük fával, ahol lehet. Erről is megírtam már, mit gondolok.

Minderre hivatkozva még szembe kell néznünk azzal, hogy minden másért is többszörös árat kell fizetnünk. Mindenért, az élelemért, a ruhákért és igen, a modern, energiatakarékos gépekért és berendezéseinkért is. Természetükből adódóan ezek amúgy is sokkal többe kerülnek, mint a kevésbé energiatakarékos berendezések, de most még többe fognak, hiszen ráadásul chiphiány is van. Ami persze, ha a tényeket nézzük nem igaz, de mesterségesen hiányt okoznak. Azért, hogy ezekhez a dolgokhoz ne férhessen hozzá akárki.

Ha ez nem lenne elég, még aszály is van, nem is akármilyen. A természet és persze az emberek még ezt is tudják fokozni jó kis erdőtüzekkel. A víz is fogy, azt is korlátozzák, bár az árakban ez kivételesen még nem jelent meg. Szerintem nem kell sokat várni erre sem.

Messze nem teljes a kör, de csak ha ezeket a szempontokat szem előtt tartva elgondolkodunk azon, hogy merre is tart az életünk, akkor is igen érdekes világnak nézünk elébe.

Ha kívülről nézünk befelé, akkor látunk egy elsivatagosodó, egyre terméketlenebb világot magunk körül. Az egyes ember szintjén megjelennek a korlátozások. Nem lesz mivel elmenni máshova. Előbb-utóbb sem üzemanyag, sem eszköz nem lesz hozzá. Nem baj, visszatérünk a lótartásra meg az ökrös szekerekre. Nem nagyon tudjuk kitermelni a fűtés- és áram számlákat. Ez fokozottan igaz a közintézményekre (pláne, hogy nem egy ezek közül nonprofit) és a munkahelyekre, hiszen ők semmilyen kedvezményt nem kapnak. Emiatt a gyerekek online fognak iskolába járni, a szülők is home office-ban fognak dolgozni. Legalábbis bizonyos területeken, de irodákat nem nagyon fognak fenntartani, elég lesz a termelő egységeket. Innentől nem lesz mindenhol számítógép, televízió, mosogatógép, okostelefon stb., mert vagy nagyon drága lesz üzemeltetni vagy nagyon nehéz lesz megjavíttatni, illetve újat beszerezni. A gyerekek szocializációs terepe innentől a család lesz és a nyári táborok (amik szintén nagyon drágák lesznek). Az élelmiszerek drágulása miatt – vidéken legalábbis – az emberek igyekeznek majd minél több mindent otthon megtermelni. Az energia drágulása miatt saját kutat fúratnak, napelemeket telepítenek, igyekeznek a lehető legszélesebb körben önellátóvá válni.

A legjobb forgatókönyv szerint az emberek alkalmazkodni fognak ehhez és megtalálják egymáshoz is az utat, hiszen egyedül szinte lehetetlen lesz boldogulni. A csoportok viszont szép eredményeket érhetnek el, elérhetik, hogy a tagjaik biztonságban érezzék magukat. Na nem a külső világ történéseitől, de legalább a csoporton belül számíthatnak egymásra. Végül egy együttműködésen alapuló és élhető világot sikerül felépítenünk magunk körül.

A legrosszabb forgatókönyv szerint azonban sokan nem lesznek képesek alkalmazkodni, lépést tartani és nem fogják megérteni, hogy miért is kellene törekedniük arra, hogy együttműködjenek másokkal. Egy idő után ezek az emberek olyan sokan lesznek, hogy nem tudunk nekik támogatást és segítséget nyújtani. Megszaporodnak az erőszakos cselekmények, mert nálad miért van világosság éjszaka, miért van meleg télen és hűvös nyáron? A technológiának ők csak a felhasználói, de nem tudják, mitől működik. Innentől, ha meghibásodik valami, javítani sem tudják majd. Minden tekintetben lecsúsznak és örülhetünk, ha nem gyújtanak máglyát alattunk babonás félelmükben. 

Ebből meg az következik, hogy önvédelmi célból külön kell költöznünk tőlük, hogy meg tudjuk védeni magunkat, a gyermekeinket, a tudásunkat és a javainkat. A történelem pedig megismétli önmagát.

Ez egy nagyon pesszimista olvasat, de lássuk be, van némi realitása. Mások is számításba veszik és ezt mi is tudjuk, hiszen kizárt, hogy ne tűnt volna fel, hogy erősítik a rendőrséget és katonaságot pénzügyi eszközökkel és létszámra.

Azt is látnunk kell, hogy ez nem egyik napról a másikra fog bekövetkezni, hanem egy folyamat. A folyamat elkezdődött már évekkel korábban. Akkor is szóltam, de ha komolyan is vettek, senki nem tudta (én sem), hogyan lehet erre az egészre felkészülni, hiszen a konkrét történéseket senki nem láthatta előre. Az aranykor már mögöttünk van és még csak észre sem vettük, amikor benne éltünk.

Az, hogy ez a folyamat hova fog kifutni, hogy milyen forgatókönyv fog megvalósulni, az rajtunk múlik. Egyet értsünk meg! Nem érünk rá! Elértük azt a pontot, hogy most kell tennünk magunkért! Ezért építünk közösséget, hogy ebben a folyamatban támogatni tudjuk egymást és hogy legalább a csoportunk számára a csoporttal együtt képesek legyünk a nyertesek táborába lépni!

Tudom, sokakban felmerül a kérdés, hogy hogyan tud egy csoport és miért lppen egy csoport boldogulni? Ez az, amiről beszélnünk kell, hiszen mindenkiben vannak pozitívumok, mindenkinek vannak készségei, ötletei, eszközei. Csak az együttműködési hajlandóság szükséges és segíthetjük egymást fizikailag is és ötletekkel, lehetőségekkel, de akár pénzügyileg is közvetve és közvetlenül.

Az átalakulásnak ugyanakkor nem csupán negatív hatásai lesznek. Ismét meg fogunk tanulni kommunikálni – nem Facebookon keresztül, hanem szemtől szemben. Igényünk lesz az érzelmekre. az élő emberi kapcsolatokra, nem az online ismerősökre és lesznek valódi segítségnyújtások, nem csupán online lájkok.

Amikor keresünk, általában csak ugyanazt találjuk, de nem mindig pontosan azt, amire számítottunk. J.R.R. Tolkien

Az észrevételekt és a hozzászólásokat várjuk a Fórumban vagy e-mailben.