Kategória: Uncategorized

Új világ – kihívások

Új világ, új szabályok vannak érvényben, nekünk pedig alkalmazkodni kell. Többen mondják, hogy ilyen rossz még sosem volt. Nem azért, mert ne lett volna rosszabb, hanem azért, mert olyan nem volt még, hogy nem látnak maguk előtt semmit, ami előre vihetne. Ebben a világban nem jó sem férfinak, sem nőnek, sem idősnek, sem fiatalnak lenni. Nem jó a vállalkozóknak és nem jó a munkavállalóknak. Nem jó a szolgáltatóknak és nem jó a vevőknek sem.

Azt gondolom, hogy van választásunk. Maradhatsz a régiben még egy darabig, ha akarsz – és akkor a vesztesek között találod magad, vagy választhatod az előre vivő utat is, – ebben az esetben fejlődni, változni kell. Fontos ugyanakkor, hogy az utóbbi út sem zökkenőmentes, azon is jönnek szembe problémák.

De hogyan is jutottunk idáig?

Múlt:

A világ már sokszor változott és most újra azt teszi. Ezt átéltük már többször, vannak nálam idősebbek, de például az én generációm is emlékszik még a régi világra. A rendszerváltás előtti években gyerekeskedtünk és szocializálódunk. Nyilvánvalóan más világot éltünk akkor más normákkal, más erkölcsökkel. De aztán jött a változás és nekünk alkalmazkodnunk kellett. Meg is tettük. Azt, hogy mennyiben volt ez sikeres, az egyéntől függött. Mindenesetre a generációm tagjai gyorsan felvették az új ritmust. Az átmenet viszonylag békés volt és viszonylag biztonságosan zajlott egzisztenciális szempontból is, bár akkor ismerkedtünk meg hangsúlyosabban a munkanélküliség és a szegénység fogalmával.

Az első válság az 1990-es években ért minket, sokaknak ismerős a Bokros-csomag, ugye? Akkoriban a gyermekeimmel voltam elfoglalva. Mire visszatértem a munkerőpiacra, már sok minden megváltozott. Elsősorban technológiai változások történtek, az életben amúgy még működtek a régi minták. Egy darabig. Az ember próbálta felépíteni az életét, de nem volt könnyű akkoriban sem. A technológiai fejlődés szédületes iramban változott, mire az ember körülnézett, már okostelefonja volt, laptopja és Facebook -fiókja. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a közösségek felbomlása, az emberek elidegenedése egymástól, illetve a közösségi élet virtuális térbe való kivonulása, ugyanakkor annyi információ áramlott napi szinten az ember elméjébe, amit sokan ki sem bírtak épp ésszel.

Mivel nem csak magyar sajátosságokról beszélünk, ez eljuttatta a világot arra a szintre, ami egyrészt élhetetlen, másrészt fenntarthatatlan volt. Tulajdonképpen most is ebben élünk még, de a változások már elkezdődtek és nagyon markánsan hatnak. Az ember azonban rövidlátó és ostoba, nehezen tanul, egyszerűen csak nem érti, hogy mi történik a világban és rosszul érzi magát ettől. Mindenben csak a bajt, a problémát látja. Amiben igaza is van, mert valóban sok a probléma! Csakhogy: a régi minták, elvek és erkölcsök nem működnek, ezekkel nem fog senki megoldást találni semmire – főleg nem az új problémákra. Mostanában nagyon népszerűek a “hagyományos értékrend”-hez visszaszólító megmozdulások. Abban egyetértek, hogy ismerjük meg és el a múltunkat, de minden értékrendnél van ősibb is. De ez csak az egyik probléma. A másik, hogy tetszik-nem tetszik, bizony a XXI. században élünk. Lehet követni a hagyományos értékeket és az jó is, ha sikerül belőle átmenteni az új világunkba elemeket, de nem lehet már azok mentén élni. Persze, ennek jó része belső dolog és magánügy, de a társadalmi változásokat akkor sem lehet megállítani.

Példának mondom, hogy divat volt húsz évvel ezelőtt tanult, diplomás embereknek feladni a városi életmódjukat, kivonulni vidékre, tanyára. Sokaknak sikerült is felépíteniük ott az életüket és nagyonis jól érezték – és érzik magukat benne. Csakhogy ezeknek az embereknek gyermekeik születtek. A gyerekeket jó volt felnevelni a viszonylag tiszta levegőn, etetni tiszta és tényleg egészséges élelmiszerekkel – és lássuk be, a legtöbb szülő ezt szívesen biztosítaná a gyermekeinek. De a gyerekek felnőttek és bizony sokan közülük nem találják a helyüket abban az életformában. Mennek vissza a városokba, mert máshogy akarnak élni.

Szóval visszatérve a hagyományokhoz, bár én magam is tisztelem őket, de nem tudok már azok mentén élni. Egyszerűen megváltozott az értékrendem.

Jelen:

Ha innen nézzük a dolgokat, sok mindenre valamiféle – ha nem is a végső – magyarázatot kapunk. Hogy mire volt jó a pandémia, mire volt jó, hogy még túl sem vagyunk rajta, már nyakunkon volt egy háború a szomszédban ami ami életünkre is kihatással van, mire jó a majomhimlő, mire jó a gazdasági világválság.

Anélkül, hogy bármiféle szándékosságot akarnék ezek mögé látni – az  összeesküvés-elméleteknek nem ezen a fórumon van a helye – láthatjuk, hogy egy átrendeződés megy végbe a világban. A “világvége” valóban megtörtént, most vagyunk a “hogyan tovább” szakaszban. A meglévő régi elveket és alapokat is felejtsük el, nem lehet rájuk építkezni! Átrendeződés történik a gazdasági életben is. Sokan ugyan ragaszkodnak a régi életükhöz, de nem fog menni. Muszáj lesz gazdaságilag is átgondolnunk a helyzetünket, megváltoztatni a prioritásokat, muszáj lesz korrigálni a családi büdzsét is. Ami régen – a fogyasztói társadalom korában – fontos volt, ma már nem az. A mai embert nem nagyon érdeklik a státusszimbólumok, ha mégis, leginkább befektetésként gondol rá. Mert nem az a gazdag ember, aki sokat keres és sokat is költ. De erre is oda kell figyelni. Egyrészről nem csak az emberek, a gazdasági szervezetek is vissza akarnak térni a régi kerékvágásba. Ragaszkodnak a régi munkahelyi jelenléthez a munkavállalók esetében, próbálják fenntartani a gazdasági függőségnek azt a formáját, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag azért dolgozol, hogy dolgozni tudj járni. Nyomják a termelést, ösztönzik az embereket továbbra is arra, hogy minél többet költsenek. Csakhogy ez már nem sikeres stratégia. Az emberek rájöttek, hogy nem minden a pénz, a tárgyak kevésbé, viszont az élmények boldogabbá tesznek, tehát inkább azokat gyűjtik. Rájöttek, hogy igenis szeretnek a családjukkal lenni, ők akarják nevelni a gyerekeiket,  ezért preferálják az otthoni munkavégzést. Ezeket a változásokat a társadalom is tükrözi. Vannak emberek, családok, társaságok, akik ragaszkodnak a hagyományokhoz és vannak akik már nem úgy látják a világ dolgait, mint korábban. A változást már nem lehet megállítani. Igen, vannak szélsőségek minden irányban, de végül csak meg fog születni egy újfajta társadalmi berendezkedés is. 

Nincs olyan kor, amikor ne tenné fel valaki valamikor azt a kérdést, hogy merre tart a világ, és hogy a mai fiatalok milyenek.

Milyenek is? Sokan – csakúgy mint a szüleik – nem találják a helyüket. Nyilván ennek az is oka, hogy ezt az átmenetiség mintát öröklik és nem tudnak kitörni belőle. Vagy mert nem hagyják nekik, vagy mert nem tudják, hogy kell. Az ilyen fiatal aztán valóban kallódik. Az új világban is belőlük lesz a szegény és hátrányos helyzetben lévő réteg. Persze, próbálhatunk segíteni nekik, de azt is tudjuk, hogy segíteni csak annak lehet, aki hagyja és elfogadja.

Másrészről, akik jobb pozícióból indulnak, azoktól bizony tanulhatunk. Öntudatosak, tudják mit akarnak és keményen tesznek is érte, ugyanakkor van bennük alázat. Ők már nem hagyják magukat, nem tűrik a kiszolgáltatottságot és meglovagolják a trendeket. A régimódi rendszerek megfojtanák őket is, de ők felülemelkednek ezen. Magasról tojnak rá, hogy mik az elvárások, hogyan kellene élniük. Felépítik a saját brandjüket és igen jól élnek belőle. Persze a kereteket tartják, de folyamatosan tágítják is. Keresik és meg is találják a réseket, ahol boldogulni tudnak és legyünk őszinték, ebben jobbak nálunk. Tegyük még hozzá, hogy nem ők a legjobb tanulók az elavult iskolarendszerben.

Jövő:

Úgy kell az élethez állnunk, ahogy eddig még sosem. Nem is tudom, mintha külföldön csöppentünk volna bele valamiféle élethelyzetbe, ahonnan nincs visszatérés. Muszáj fenntartanunk a kíváncsiságunkat, a kísérletező kedvünket akkor is, ha belefáradtunk a világ dolgaiba. Egyébként a világ részéről pont ez a cél: addig meríti ki az embert mentálisan és fizikailag is, amíg tényleg irányítható rabszolga válik belőle. Ha hagyjuk. Ha nem vesszük fel a fonalat. Aki lemarad, az kimarad – mondták régen és mondják ma is, és ezt most már tényleg komolyan kell venni! Mindig is alapvetés volt, hogy “haladni kell a korral” – ez most fel is gyorsult és fokozottan is igaz. Újjá kell szerveződnünk. A régi minták tényleg nem működnek, sokszor régi barátságok és társaságok sem, mert elfejlődtünk egymástól. De a jövőben mégis a legfontosabb az lesz, hogy megtaláljuk azokat a társakat, akikkel együtt tudunk haladni és támogatni tudjuk egymást. Át kell alakulnunk – ez most a túlélés záloga. Azt is mondják, hogy nincs új a nap alatt. Talán tényleg nincs és senki nem mondja, hogy nem nyerhetünk ispirációt a hagyományokból, de adaptálni kell a jelenünkre.

Az állam (és ez politikai pártoktól függetlenül így van) megszűnik partner lenni az emberek életében. Megszűnik a gondoskodása minden szinten. Remélem, talál magának feladatot azon túlmenően is, hogy megkeseríti a polgárai életét. A hatalom azé, akinél hiszik, hogy van. Hinnünk kell benne, hogy nem külső erő, hanem a saját döntéseink kormányoznak bennünket. Hogy a hatalom az életünk felett a mi kezünkben van.

Persze, a császárnak mindig meg kell adni, ami a császáré, teljesen mindegy, hogy ezt milyen címkével látjuk el, de boldogulni, gondoskodni önmagunkról és a családunkról nekünk magunknak kell. Nekünk kell megteremtenünk a saját túlélésünk feltételeit. Ez pedig nem egyszerű feladat. Nekünk is függetlenednünk kell a rendszerektől, amennyire csak lehet.

El kell döntenünk, hogy felépítjük magunkat az új normák alapján, vagy a vesztesek táborába akarunk-e tartozni.

Nyilván ez a bejegyzés csak szőrmentén érinti még a fontosabb témákat is, illetve vannak más szempontok is, amik alapján ugyanerre lehet jutni. Lehetne erről könyvet is írni, de ez itt most csak egy bejegyzés. Viszont minderről beszélhetünk a Fórumban, kereshetünk közös utakat, megismerhetjük egymás véleményét és inspirálhatjuk egymást.

Fáradt vagy?

Nem vagy lusta, céltalan vagy megrekedt. Éveket töltöttél túlélő üzemmódban és kimerült vagy. A kettő nem ugyanaz.

Ha újra és újra olyan dolgokat teszünk, amiket önálló akaratunkból nem csinálnánk – nem kedvelt munkát végzünk, korán kelünk, diétázunk, „össze vagyunk zárva” számunkra unszimpatikus emberekkel, végeláthatatlan háztartási vagy egyéb feladatokat látunk el – ahhoz akaraterő kell. Ami nem jön számunkra természetesen, abba valamilyen mértékben bele kell kényszeríteni magunkat.

Az akaraterő pedig pontosan úgy működik, mint minden más, amihez energiára van szükség: egy idő után elfáradunk és elfogy. A megerőltetés mértékétől és hosszától függ, hogy milyen szintű ez a kimerültség. Már gyermekkorunktól indul, mikor elkezdjük a határokat és kereteket betartani és megfelelni a felénk támasztott elvárásoknak. Aztán ez folytatódik egy életen át.

Változatos életkorú emberek szájából hallom azt az önjellemzést, hogy ők lusták vagy céltalanok. Aztán, amikor megkérdezem, hogyan is néz ki egy hetük, kiderül, hogy elképesztően sok dolgot csinálnak.

Az, ha valakinek nincsen kedve a rengeteg kötelezettségét teljesíteni, még nem teszi őt lustává. Ez igaz az iskolás gyerekekre éppen úgy, mint a munkás felnőttekre. Emberré tesz minket. Azt jelenti, hogy túl sok a kötelezettség, túl kevés örömteli tevékenység mellett. Ha nem lebeg mindig egy magasztos cél a szemünk előtt, attól még nem vagyunk megrekedve. Ha megpróbáljuk megkeresni azokat az apró dolgokat, melyek változatosságot és örömet hoznak a mindennapjainkba, enyhülni fog ez az érzés.

Azért merevedünk bele sokszor a lustaság és motiválatlanság körébe, mert még több kényszerrel próbáljuk a már amúgy is kimerült önmagunkat olyan cselekvésekre kényszeríteni, melyek leszívják. Nem ismerjük fel, hogy elfáradtunk, és visszább kellene vennünk ahelyett, hogy beleerőltetjük magunkat a muszáj-helyzetekbe az életünkben.

Kimerülni természetes dolog. Feltöltődni is az és jogunk van hozzá. Ha lustának érezzük magunkat, ítélkezés helyett gondoljunk inkább bele, mi fáraszthatott ki minket ennyire, vagy miért nincsen elég örömteli tevékenység a mindennapjainkban és hogyan tudnánk magunknak segíteni, hogy könnyebb legyen.

Forrás: Tregova Anita pszichológus – Pszichomókus

Az „Új Idők” megérkeztek

De milyenek?

A körülöttünk lévő, sokszor egymásnak ellentmondó, zűrzavaros hírek és történések mindannyiunk életére hatással vannak. Lehetséges-e ezt a hatást tompítani, csökkenteni? Van-e megoldás arra, hogy megőrizzük a stabilitásunkat? 

Miért van erre szükség?

Mert

  • ÁTLÁTHATÓ információkra és
  • előre TERVEZHETŐ tevékenységekre van szükség ahhoz, hogy
  • azt az ÉLETET élhessük, amit szeretnénk.

A rejtett adatok és az átláthatatlan információk rossz döntésekhez vezetnek, amik előbb csak kisebb nehézségeket okoznak, feszültek leszünk, nem is tudjuk mi bajunk van, rosszkedv és kimerültség formájában jelentkeznek. Ha ezek feltáratlanul és kezeletlenül maradnak, előbb-utóbb vészhelyzetként jelentkeznek, amikre látszólag fel sem tudunk készülni.

Ez odáig fajulhat, hogy elveszítjük a fejünket, és fura „megoldásokat” vetünk be a helyzetek kezelésére. Ezen az úton maradva azonban csak azt lehet elérni, hogy ezek a „megoldások” gúzsba kötnek és az lesz a meggyőződésünk, hogy a hibák és a bonyolultságok az élet velejárói, és ezt másképp nem is lehet csinálni.

Az érdekes az, hogy a saját életemben már megtapasztaltam, hogy

VAN MÁS MEGOLDÁS! 

Ez pedig egy út előre!

Nagyon sokat fordítok a saját és környezetem fejlesztésére. Azért indultam el ezen az úton – az elején még csak remélve, hogy felfelé –, mert olyan érzésem volt, mintha egy üvegbúra alatt élném az életem. Valaki ezt komfortzónának nevezi, és foggal-körömmel ragaszkodik hozzá. Megtehettem volna én is, hogy megelégszem ezzel, végül is elég kényelmes, bár kiszolgáltatott élet volt, ezt a szintet fenntartani nem volt nagy erőfeszítés, feltéve ha nem számítjuk a kisebb zűröket. (Ismerős az érzés?)

Nekem azonban szűk volt ez a kalitka. Olyan érzésem volt, hogy többre vagyok képes, de mégis, valami láthatatlan erő megakadályozott abban, hogy kilépjek ebből. Akárhányszor terjeszkedni akartam, ez mindig az utamba állt, LÁTSZÓLAG leküzdhetetlenül. (Érezted már ezt?)

Nem kis erőfeszítésembe került, időben és pénzben egyaránt áldozatokat kívánt, de végül végigmentem az úton!

ELTÜNTETTEM A LÁTHATATLAN AKADÁLYOKAT!

Az egyetlen működő megoldás a saját fejlődésemre és terjeszkedésemre az volt, hogy ELSŐ LÉPÉSKÉNT gyökeresen kihúzgáltam azokat a dolgokat az életemből, amik egyfajta láthatatlan rendetlenség forrása volt a gondolataimban, a reakcióimban.

Ám ez egyedül nem ment volna! Mások támogatására volt szükségem, és egy olyan precíz technológiára, ami hatékony és lézerpontos.

A megfigyelésem az, hogy az emberek többsége pontosan ugyanezzel a gonddal küzd:

NEM TUD KILÉPNI A SAJÁT KORLÁTAI KÖZÜL.

És pontosan ugyanaz rá a megoldás:

  1. egy hatékony technika,
  2. és egy ebben a technikában jártas személy, aki végigsegít ezen az úton.

Mindeddig azon dolgoztam, hogy én legyek az erősebb és nagyobb, hogy segíteni tudjak másoknak. Az új idő már nem jönnek, itt vannak, elkezdődtek. Nagyon nem tetszenek a folyamatok, amik felé a világ tart. Az Új világ már itt is van, de nem mindegy, hogy hogyan építjük fel, milyen értékek lesznek a mérvadóak. Nekem személy szerint nem tetszik az általános igénytelenség kezdve a közbeszédtől egészen az elit szóhasználatáig, illetve stílusáig. A cél az lenne, hogy hozzuk vissza vagy egyszerűen csak hozzunk igényességet a kommunikációba.

  • Nem tetszik a rengeteg rosszindulat, fröcsögés, gáncsoskodás. Természetesen mindenkinek lehet és kell is saját véleménye, de nem mindegy, hogy azt hogyan fogalmazzuk meg. Hogyan szólunk egymáshoz akár írásban, akár szóban. A rosszindulatot és gonoszkodást persze még így sem lehet kikerülni, de ennek nem is akarok figyelmet szentelni.
  • Nem tetszik az, hogy általában minden kérdésben félrevezetnek és hazudnak nekünk, embereknek. Ezt még ki sem lehet kerülni, de próbáljunk meg odafigyelni arra, hogy milyen hatásokat engedünk be az elménkbe, az életünkbe.
  • Nem tetszik az intolerancia, mindenkit mindenért megszólnak, és mindenki fontosnak tartja, hogy elítélően nyilatkozzon bármilyen kérdésről. Nálunk mindenkit elfogadunk olyannak, amilyen. Senki nem akar megváltoztatni senkit, inkább arra törekszünk, hogy megtaláljuk a kapcsolódási pontokat, a közös hangot. Ha ez végképp nem megy, akkor kénytelenek vagyunk búcsút inteni egymásnak. Nem erőszak a disznótor, mondják és ez így is van. Ha valaki nem akar hozzánk tartozni, mi nem fogjuk marasztalni. Aki viszont akar, azt támogatjuk.

Olyan világot szeretnék, hogy legalább a közvetlen környezetemben érték legyen az őszinteség és igényesség. Nem gondolom, hogy ez utópia lenne. Kezdjük kicsiben saját magunkkal és a családunkkal, és terjesszük ki egyre tágabb körre.

Az új világ, amit annyian megjósoltak, már tényleg itt van. A probléma, hogy sokan nem tudnak ezzel mit kezdeni. Szerintem pedig azzal kell kezdeni, hogy a saját értékeinket felállítjuk és azok szerint működünk. Igen, ez az a kérdés, amit mások másként látnak. Mármint, hogy mik ezek az értékek. De a szabadság nem szabadosságot jelent, ezt ne felejtsük el.

Mit is akarunk? Olyan világot, közösséget létrehozni, ahol a hasonlóan gondolkodók megtalálják a maguk közösségeit, partnert találnak a gondolataikhoz. Létrehozni egy klubként működő közösséget, helyszíneket, ahol találkozni is tudunk és közösen kikapcsolódni. Olyan körülmények között, amiket mi teremtünk meg magunknak. Mindezt azért, hogy támogatni tudjuk egymást.

Fontos, hogy a tagok ismerjék egymást virtuálisan és személyesen is. Legyen egy hely és idő, ahol közösen tölthetnek időt olyan tevékenységekkel, amik feltöltenek mindenkit.

De hogyan kezdjük ezt el? Mondhatnám, hogy mindenki a maga szintjén, de ahogy az előzőekben is szó volt erről, egyedül nehezen fog menni.

Körülnézve magam körül azt látom, hogy életünket meghatározzák a rendszerek. (áram, gáz, víz, csatorna, szolgáltatók, politika, társadalom) Vannak rendszerek, amiktől nem tudunk elvonatkoztatni (például család, munkahely), de a saját életünkben meg kell jelennie a függetlenségünknek. Azért nagyon fontos ez és azért ÉPPEN MOST nagyon fontos, mert az utóbbi két év arról szólt, hogy mindentől megfosszanak minket. 

Miről is beszélek? 

A koronavírus-járvány (COVID) miatt a mozgásszabadságról, a maszkokkal mintegy “befogták a szánkat”, óriási volt az egyes emberekre, a családokra, a munkahelyekre és a munkáltatókra nehezedő nyomás, s volt, ahol kötelezővé tették az oltást is. Nem vagyok oltásellenes, de az minimum furcsa, hogy kötelezővé tettek kísérleti fázisban lévő, vészhelyzeti engedéllyel rendelkező vakcinákat, természetesen mindenkinek saját felelősségre, mert azt alá kellett írni minden egyes embernek, aki oltatott. Vagyis köteleztek rá mindenkit, de maguk a döntéshozók (állam, parlament stb.) a felelősséget nem vállalták. Egyszóval a testünk feletti önrendelkezést csorbították ezzel. De beszélhetünk arról is, hogy ezzel párhuzamosan egyre terjedtek a virtuális fizetési módok, – mert féltünk az érintkezéstől és amúgy is kényelmesebb a digitális fizetés – amik a készpénz megszüntetéséhez fognak vezetni hosszú távon, onnantól még ez a maradék szabadságunk is csorbulni fog. De nagyon sok minden nem a miénk, amit a sajátunknak hiszünk. Például nem a mieink az okmányaink sem. Ezek szerint az adatok sem a sajátjaink, amiket azok tartalmaznak, sőt, még a nevünk sem a mi tulajdonunk. 

De beszélhetünk a szomszédban folyó háborúról is. Mert miről is szól ez a dolog? Tönkretenni a gazdaságokat, szegénységben, félelemben és kiszolgáltatottságban tartani az embereket, hogy irányíthatóak legyenek. Nem véletlenül kezdtem a közmű rendszerekről.

Mi itthon azon és azért dolgozunk, hogy minél függetlenebbül tudjunk élni ezektől a rendszerektől. Nem akarunk visszamenni az őskorba, igenis használjuk a technológiát, ami a rendelkezésünkre áll és munkahelyeink is vannak, de keressük az alternatív megoldásokat. Mindenre. 

Első lépésben fontos, hogy leválasszuk magunkat például a havi számlák fizetésének kényszeréről, ezért igyekszünk napelemeket telepíteni idővel lehetőleg mindenhova, ami a tulajdonunkban van. A vízellátásunkat igyekszünk saját kutakból megoldani. Nyilván ezek olyan dolgok, amelyek nem olcsó megvalósítani és maradnak olyan dolgok is, amelyektől nem tudunk függetlenedni (például az internet) és szerintem ez nem is probléma egyelőre. De nem tartom feltétlenül szükségesnek, hogy a telefonom tele legyen appokkal, nem akarom a pórázt. Fontos, hogy mindennek meglegyen a helye és az ideje az életünkben. Ami az internetet illeti, ne felejtsük el, hogy a közösségi média nem az egyik érzékszervünk. Nem kell feltétel nélkül elfogadni, amit ott látunk és amit mások mondanak. Nézzünk utána annak ami érdekel minket mi magunk. Sőt, a közösségi médiában való szereplés sem feltétlenül kötelező.

Azért, hogy segíteni tudjuk egymást, saját közösségre van szükségünk. Ezért ha érdekel ez a vonulat, csatlakozz hozzánk, iratkozz fel, lépj be a fórumba és szólj hozzá Te is. Minket érdekel a véleményed, nekünk fontos, hogy Te mit gondolsz!

Béke vagy háború?

Számomra nem kérdés, én a békére szavazok! Tudatosan és szándékosan nem akartam a szomszédban kitört háborúról írni, mert az én világomba ez egyszerűen nem fér bele. Bár tudom, hogy egyetlen percet sem tudunk felmutatni, amikor nem folyik a világban valahol harc, úgy gondolom, hogy az emberiségnek már régen ki kellett volna nőnie abból, hogy fegyverekkel oldja meg a konfliktusait. Az, hogy most kitört egy újabb háború, egyenesen az emberiség és a józan ész szégyenének tartom. Próbálok elvonatkoztatni ettől, és attól is, hogy ennek a hatásait tetszik-nem tetszik, bizony nekünk kell elszenvednünk. Nem dugom homokba a fejem, pontosan tudom, hogy mi zajlik és azt is tudom, hogy nagyon sok embernek leírhatatlanok a veszteségei. Emellett arról sincs szó, hogy empátia nélküliek lennénk, próbálunk ott segíteni a rászorulóknak, ahol tudunk.

Ugyanakkor próbálok a saját dolgommal foglalkozni. Két év covid után, amikor már a pszichés teher szinte elviselhetetlen volt az állandó pressziók miatt, most még be tudott könyökölni egy ilyen helyzet. De nem elég a covid és a háború, válság is van. Már éppen összeszedte volna magát az ember, de csak kapjuk az újabb és újabb stresszort.

Amit én a legfőbb gondnak látok, hogy ez az egész egy generált hisztériakeltés. Bizonyára csúnya dolog erre gondolni, de azért óhatatlanul is eszébe jut az embernek, hogy ez bizony szándékos és irányított lehet. Mintha tesztelnének minket, hogy meddig bírjuk még? Hogy ki és mi célból, az nem is érdekel. Mindenesetre amit látok, hogy egy átrendeződés megy végbe a világban a hatalmi és gazdasági kérdéseket illetően.

Mi az, amit mi tehetünk? Tudom, hogy nagyon nehéz, de maradjunk nyugodtak. Évtizedek óta nem nézek TV-t, nem érdekelnek a hírek, csak a szalagcímeket olvasom el, hogy azért nagyjából képben legyek. De fordulhatok el ettől tudatosan, a munkahelyemen mielőtt kimegyek cigizni, nézhetek szét, hogy biztosan ne legyen ott senki, előbb-utóbb megjelennek többen is, és ha még én nem is folyok bele a társalgásba, egymásnak mondják, hogy ki miről mit gondol. Szóval, tudom, hogy nehéz nyugodtnak és kívül maradni. Nagyon sok a féligazság és a félrevezetés a világban és fogalmunk sincs arról, hogy mikor tévesztenek meg minket, arról meg pláne nem, hogy mi az igazság. Ezért inkább most forduljunk befelé és magunkat építsük.

De azt vegyük észre, hogy nem nálunk lőnek. Vegyük észre, hogy lehet a forint árfolyama bármilyen, mi forintban fizetünk a boltban, forintban fizetjük a hiteleinket, nem sok hatása van erre annak, hogy most éppen spekulánsok támadják a pénzünket. Igen, azt is tudom, hogy nagyon megdrágult sok minden. Ettől függetlenül megveszünk mindent, amire szükségünk van, amíg tudjuk. Ha már nem telik valamire, akkor meg majd nem vesszük meg. De akkor sem adjuk fel az elveinket és az elképzeléseinket.

Tudom, hogy sokféle szempont van és nem mindenki “kisember”, mint én, nyilván akik nem, azok nagyon jól tudják, hogy mit tegyenek a vagyonukkal. Igazából vegyük észre, hogy ha nem szóltak volna, akkor nem valószínű, hogy tudomást szereztünk volna akár a covidról, akár a szomszédban folyó háborúról. Csak mi háborognánk, hogy milyen drága minden. Ráhatásunk pedig nincs, ha idegeskedünk rajta, ugyanaz fog történni, mintha nem. De gondoljunk bele: hányszor volt már ilyen életünkben? Bizony nem egyszer és még lesz többször is.

De végül mindenképpen nyugalom és harmónia lesz a világban. Az viszont nem mindegy, hogy átadjuk-e a világunkat egy másik szellemiségnek, és nekünk akkor mennünk kell, vagy a mi értékeink érvényesülnek. Nem én, nem mi mondjuk, hogy vagy-vagy. Tőlem elférnénk egymás mellett is. Ők mondják. Ők törik át a határokat. Először csak finoman, bár roppant határozottan, most már erővel. Segítséget kérnek, de nem kopogtatnak. Betörnek, és tarolnak. És ez az, ami miatt itt és most használnunk kell a tudatunkat.

A jövő az intelligens emberé. Mert mi is az intelligencia? A változás képessége. Az alkalmazkodás képessége. A legtöbb ember a világváltás körüli eseményekből annyit lát, hogy megőrül a világ, felgyorsul az élet, és meg is tanulnak hozzá alkalmazkodni.

De végül a korszak, ami ránk köszönt, a tanulatlan embereket ellehetetleníti. Ebben a korszakban a tudás jelenti a hatalmat.

A mi világunkban pedig béke van. Azért építünk közösséget, hogy baj esetén tudjunk egymásra támaszkodni. Mert ennek a korszaknak az értéke a tudás és a közösségek. Az igazi vagyont nem feltétlenül a pénz (bár nagyon nem árt, ha van), hanem a kapcsolati tőke és maguk a kapcsolatok jelentik. Ez már az előző két esztendőben is bebizonyosodott.

A.D. 

Itt nem tudtok hozzászólni a cikkekhez, hozzászólásokat a fórumba várunk.

A változás szele

Az emberiségnek le kell szoknia a sztereotípiák és a sablonok alkalmazásáról. Napjainkban amint megjelenik egy vélemény, akkor sokszor felhangzik, hogy ilyet csak egy jobboldali vagy liberális vagy más politikai, vallási, stb. oldalt, meggyőződést képviselő személy írhatott le. Már régóta nem az a lényeg, hogy ki és milyen ember, vagy, hogy egyeznek-e az általa felvetett dolgok a mi véleményünkkel. Az lenne a jó, hogy ha felmerül egy téma, akkor maga a vélemény számítana és az, hogy mennyire egyezik mások véleményével, nem pedig az, hogy ki írta az adott bejegyzést. Amennyiben ez utóbbi valósulna meg, akkor sokkal előrébb tartanánk és más, az igazán fontos dolgok kerülnének előtérbe.

Örök igazság, hogy az emberek sokszor az egyszerűbb, kényelmesebb utat választják. Hogy mi állhat a háttérben? Valószínűleg félnek. Félnek a felelősségtől és annak egyéni vállalásától, lásd a jelenlegi helyzetet. Megválasztják a képviselőiket, akik nem vagy legalábbis sokszor nem az ő érdekeiket, véleményüket képviselik, majd lehülyézik őket, mert az az egyszerűbb, a kényelmesebb. Amennyiben Kovács Józsinak kellene elmondani a véleményét, akkor nagy valószínűséggel nem merné, félne, mert nincs semmilyen kultúra. Félne, mert az eltérő véleménye miatt kinevethetik, megalázhatják, támadhatják vagy akár meg is verhetik, esetleg kirúghatják a munkahelyéről. Pedig az csak egy vélemény lenne és az ilyen reakciók egyáltalán nem normálisak. A csalódottságot pedig nem egymáson kell számonkérni. Az emberek ugyanis nem magukban csalódtak, hanem a demokráciában. Azt gondolták, az majd megoldja minden bajukat és keserűen be kellett látniuk, hogy ez egyáltalán nem így van. De nem a demokrácia a hibás, semmilyen rendszer sem oldhatja meg a problémákat. Önmagában nem, ahhoz ugyanis az alapvető gondolkodást kell megváltoztatni.

Tudatosítani kell, hogy a felelősség vállalása nem rossz dolog és főleg nem hiba. Különben is a hiba, a hibázás sem rossz dolog, így tanulunk és csak az tud hibázni, aki például dolgozik vagy felelősséget vállal valamiért. Csak az nem követ el hibát, aki nem is tesz semmit. Amennyiben pedig valaki nem tud felelősséget vállalni önmagáért, a tetteiért, a véleményért, akkor hogyan várható el, hogy például felelősséget vállaljon sokkal nagyobb dolgokért, mondjuk a bolygónkért?

2 / 2 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén

Instagram
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon