Rovinport

 1.

Az ősök kutatása nagyon fontos fejezete volt az életemnek. Rávilágított arra, hogy nem kell nekem feltétlenül úgy élnem, ahogy most elvárják. Nem egy romantikus nosztalgiázós rész volt ez, hanem kőkemény tények egymás mellé állítása. Sokat kutattam az ősöket és azt, hogy az ember mit találhat saját magában. Nem önfejlesztés, hanem önismeret szintjén, ami szintén nagyon fontos volt. Nagyon sokszor nem tudatos az, ahogy viselkedünk, hanem belénk nyomták, a minket ért hatások hatásai, tehát determináció. Ebből azonban ki lehet és sok esetben ki is kell lépni. Voltak nagy rádöbbenések és „aha élmények”.

Sokat írtam arról is, hogy mi a baj a világban, pontosabban, hogy én mit látok annak. Nyilván nincsenek mindenre kiterjedő információim. Végül annyi lett a negatív hangvételű írás, hogy inkább külön blogban kezdtem el kezelni ezeket. Megnézheted itt: https://sotetkor.blogspot.com/

Azonban ebből elég. Nem arra akarok fókuszálni, hogy mit nem akarok, hanem arra, hogy mit akarok. Hogyan akarok élni – s ebbe végül a pogány identitás is szerepet játszik, nagyon is.

Az nagyon tetszik, hogy a világ azért változik. Kis lépésekben ugyan, de nyomon követhető. Az, hogy elég volt a megalázkodásból, a feltétel nélküli engedelmességből, a hazugságokból, a képmutatásból már a keresztény gondolkodásban is megjelent.

De most már itt az ideje az építkezésnek. Nagyon is. 

Hogy mit is tartok fontosnak az életben? Nem fontossági sorrendben, hanem komplexen képzelem el a dolgokat.

Hit: hitem a természeti környezethez kötődik, az ember spirituális lény. Nem hiszek az eleve elrendelésben, az ember maga irányítja a sorsát. Igaz, vannak nálunk nagyobb erők, amik nem engednek a saját utamat járni addig, amíg még előtte valamit el nem végzek, meg nem értek vagy tanulok. De mindent összevetve az ember tanuljon és vállaljon felelősséget. Nekem ebből túl sok is jutott, sokszor szükségtelenül. Van amikor csak azért vagyunk parkolópályán, mert össze kell várnunk a dolgokat, embereket, társakat. És van amikor az ember egyszerűen csak nem elég kitartó, vagy nem elég együgyű. Megtanultam, de akkor is komplexen kell élni az életet, bár most, hogy összejött, nagyon is megterhelő. De abszolválni kell tudni a kihívásokat.

Értékrend: talán ez a legfájóbb probléma, hogy az ember nagyon elkanászodott. Nincs már stílusa a többségnek semmiben. Sem kommunikációban, sem életvitelben, sem értékrendben. Talán sznob vagyok ebből a szempontból. Ez egy dolog. De a tisztelet nagyon hiányzik a világból. Igen, nyilván a tiszteletet ki kell vívni és kevesen méltóak rá, de a pofátlanságnak kell, hogy legyenek határai. Olyan, mintha az embereknek nem lennének gátjai, sem morálisan, sem máshogy. És még csak nem is értik, hogy mi baj van azzal, ha szabad véleménynyilvánítás címszóval megalázzák a másikat. Bármikor bármilyen szituációban és okkal vagy anélkül, mert csak. Na, ezt úgy gondolom, nem kell eltűrni és nincs helye annak a világomban, aki nem képes disztingválni. Az együttélésnek ugyanis vannak szabályai és azt gondolom, hogy mindannyiunkban feladata, hogy ezeket a szabályokat betartsuk annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb konfrontálódással, konfliktussal, inkább az együttélés örömteli voltára helyezve a hangsúlyt lehessen ezt elérni. Természetesen ez nem jelent önfeladást, és azt is belátom, hogy nem lehet mindig alkalmazkodni. Nem is kell. Meg kell hagyni az embernek a saját szabadságát is, de a kapcsolódási pontokon, amikor a közösségben vesz részt, akkor igenis alkalmazkodni kell. Hogy ez ne okozzon törést, ezért fontos, hogy hasonló értékrendű emberek alkossanak egy közösséget. És nem, nem kell hadakozni azokkal, akik eltérően gondolkodnak, más csoportok tagjai, inkább keresni kell a hasonlóságokat, megismerni a más kultúrákat is.

Kapcsolódási pontok:

Szolgáltatások. Alapvetés, hogy ha fizetek valamiért, akkor megkapjam azt, amiért fizettem, a lehető legjobb minőségben. Aki nem teljesíti, azzal többé nem állok szóba. Keresek mást, aki viszont igen.

Kimondom a szavakat: a dolgokat úgy, ahogy vannak. Akik olvasnak és ismernek, azok tudják, hogy nem vagyok rasszista, szexista, homofób, de egészséges módon akarom kifejezni magam. Nem akarom erőltetetten kifejezni magam valamiféle vélt sérelemre, érzékenységre tekintettel. A nemi, faji, szexuális irányultsági dolgokat természetesnek veszem és ha találkozom vele, nem fogom óvatosan körülírni, természetesen nem fogom durván és sértőn alkalmazni sem a kommunikációmban.

Tüzet fogok gyújtani. Természetesen a kellő odafigyelés mellett, de nem fogom mellőzni a tűz használatát azért, mert drónok keringenek a házam felett azért, hogy feljelenthessenek. 

Ki fogom kötni a kutyámat. Nem tartom láncon, de ha szükséges, kikötöm. Nem kínzom és biztosítom számukra a megfelelő helyet, ellátást, gondoskodást, de a szerepüknek megfelelően kezelem őket.

Kialakítom a saját szokásaimat, rituáléimat.

2. 

Két lábbal a földön….

Nagyon sok probléma van a világban, és ezek kezelésére – bár az ember sok mindent megtehet egyénileg – egyéni szinten keveset tehetünk.

Azt viszont megtehetjük, hogy a saját életünket rendben tartjuk.

Nyilván ehhez kell egy erős mentális hozzáállás, tudnunk kell, hogy mit akarunk, nem árt, ha van hozzá pénz is, és megtaláljuk a megfelelő segítségeket.

Ilyen segítségek a sok-sok pályázat, amivel mind élhetünk, bár a kimenetele nem biztos, viszont ha bejön, akkor sok pénzt spórolhatunk.

Általános probléma például a vezetékek és rendszerek elöregedése, a jelenlegi életvitelt már nem tudja támogatni. Bár az utak állapotához és az állandó útfelújításokhoz nem nagyon tudunk mit hozzátenni, de az egyéb vezetékek használatát megtámogathatjuk egyéni szinten is.

Mondják nekem, hogy parányi otthonunkra ne akarjak napelemet, mert sosem fog megtérülni. Nos, engem nem igazán a megtérülés érdekel, inkább az, hogy amit tudok, biztosítsak saját magamnak. Az áramot is, így kevésbé vagyok kiszolgáltatva az elavult rendszereknek vagy akár a gázhelyzetnek, ha éppen az a baj. Egyszerűen a saját rendszereimet áramossá alakítom át. Hűtés-fűtés, meleg víz már biztosítható napelemekkel, napkollektorral is. Nyilván meg kell szervezni és tervezni. Köthetek megállapodást az áramszolgáltatóval is, de akkumulátorok telepítésével és akár generátor telepítésével lehetek teljesen önellátó. Nyilván valamennyi függőség így is marad, időnként korszerűsíteni, cserélni kell dolgokat, amik a gyártóktól függenek, de ezt lehet minimalizálni.

Ugyanilyen okból szükség van arra, hogy kutat fúrassak. A hálózatos víz egészségtelen – bár a vízmű állítása szerint – az egészségügyi határértéken belül van a víz minősége, én állandóan kiütéses vagyok tőle. Valami egyéni érzékenység lehet, bár erről többen panaszkodnak a környéken. A saját kúttal azonban ez a probléma is kiküszöbölhető.

Nyilván a csatorna marad, hiszen nem akarom szennyezni a talajt, bár a korszerű derítőhasználatra is vannak megoldások. 

Vagyonépítés: Mindenképpen szükség van arra, hogy az ember több lábon álljon és felkészüljön arra, hogy hozhat az élet olyan helyzeteket, amikor a vésztartalékainkhoz kell nyúlni. Ezért nem elég az, ha van az embernek egy munkahelye. Ez egy lábnak elég. De ha már van kereset, törekedjünk arra, hogy építsük fel belőle az anyagi bázisunkat. Legyen megtakarításunk, több célra, több időhosszra, legyen egy bázis, amihez sosem nyúlunk, de élvezzük a kamatos kamatát. Legyenek ezek az összegek bármilyen kicsik, hosszabb távon sokat számítanak. Azt javaslom, hogy ne az azonnali nagy bevételekre hajtsunk, hanem a folyamatos építkezés a fontos.

Használati tárgyakból csak azokat szerezzük be, amikre valóban szükségünk van és valóban használjuk. Én azt az elvet követem, hogy nem veszek semmit csak azért, hogy legyen, nem is tartok meg ezért semmit – helyem sincs rá. Viszont ha valamit venni kell, azt az általam elérhető legjobb minőségben veszem meg és olyat, ami tetszik.

Az ember most már úgy él, hogy igyekszik figyelembe venni, hogy mi a jó a Földnek, egyéni szinten megteszi, amit lehet, de azért vannak olyan témák, amik igenis a gyártók, szolgáltatók és politikusok felelőssége. Olyan dolgokra gondolok például, hogy szidjuk az embert, mert szemetel, mert rengeteg műanyagot használ. Nos, az ember nem használna annyi műanyagot, ha nem lehetne kapni a boltokban. Ha nem abba csomagolnák a termékeket. Ha visszatérnénk az üvegek visszaváltásához és persze kötelezném is a gyártókat és a kereskedőket, hogy minden üveget vegyenek vissza. Az ember nem fűtött gázzal, amíg nem volt bevezetve. Tessék kitalálni az alternatív módokat központilag. Kimenő rendszerben ki lehet vonni mindent. A benzines autóktól kezdve bármit. Mert ami van, az működjön amíg tud, csak éppen újat ne lehessen kapni belőle.

Azért beszélek ezekről a dolgokról, mert a lelki békénket meghatározza, hogy milyen problémákkal kell szembesülnünk életünk folyamán. Ha sok és elfárad az ember, akkor sem mindegy, hogy mekkora a stressz és legalább ezeket a dolgokat tudja rendbe az ember.

3. 

Az ember jelenlegi fejlettségi szintjén már meg kellett volna haladnunk a vallási bigottságot. A kereszténység már nyit/na, az iszlám zár. Ha véletlenül az iszlám is nyitna, jelentkezne egy harmadik vallás, ami feszültséget szülne, szítana és fanatizálná az embereket. Mert érdek, hogy az emberek irányíthatóak legyenek. Spirituális értelemben az ember még mindig gyermek, a kamaszkor küszöbére sem érkezett meg. Ezt bizonyítja, ahogy az élethez is és általában az élet dolgaihoz állnak. Például szemetelés, vagy a többi dolog. Van ahol gyermek az emberiség, van ahol kamaszként vergődik és nincs akitől a példáit vehetné, mert eleink valósága már nem igaz a mi világunkban. Itt lenne az ideje, hogy a hit arról szóljon, ami. Lelki feltöltődést kell, hogy nyújtson, és teljesen mindegy, hogy ki miben hisz, de azt ne akarja ráerőltetni másokra (nincs térítés). Jó lenne, ha mindenki legfeljebb önmagát akarná megváltani, de azt sem mások kárára. Jó lenne, ha nem kerítenénk a személyes spiritualitásunk köré elméleteket, akkor talán a fanatizmus is visszább szorulna. Kell is, hogy így legyen, ha a következő fejlettségi szintre akarunk lépni. Hagyjuk meg a meséket a mesék világában és foglalkozzunk saját magunkkal. Hogy keresztény lettem-e? Nagyon nem. A pogány hagyományok vizsgálata nagyon sokat segített a személyes fejlődésemben, de le kell tenni a meséket az istenekről. Mi vagyunk az istenek, akikről ezek a történetek szólnak. Ha akarjuk. Hiszek abban, hogy a Föld és az ember teremtetett, de nem ez a fontos. A fontos a szabad akarat. Az élet szeret beinteni, de akkor sem kell ebbe beletörődni! Hiszek a természet szellemeiben, akik ugyanúgy a Föld lakói, mint az emberek, csak másik faj. Ideje lenne inkább a békés együttélésre törekedni. Kellenek nekünk a bozóttüzek?

Nyilván az is probléma, hogy az értelmi fogyatékosokat és az őrülteket nem kezelik sehol, a szomorú azonban az, hogy az ő valóságuk nyer egyre nagyobb teret. Én ezt nem akarom. Sem végignézni, sem végigszenvedni.

Szóval, tenni kell valamit. Sok kezdeményezés van a világban, és sok nagyon is helyénvaló és jó közülük, de rengeteg van olyan is, ami félre visz, nem azt a valóságot testesíti meg, ami egészséges lenne.

4. 

Hogy hol is kezdjük az építkezést? Elsősorban önmagunknál, aztán terjesszük ki egyre több dolgunkra, míg végül rendszer lesz az egészből.

Írtam egy mesét erről, itt olvashatjátok:

A hegyek istenei

Írtam többet is. Ami közös bennük, hogy olyan világokról van szó bennük, amik eljönnek egyszer. Nem is olyan sokára. A meséket évekkel ezelőtt írtam meg, sajnálom, hogy látnoknak bizonyultam bizonyos szempontból. Nagyon mutatkoznak az erre utaló jelek. Fel kell építenünk a saját társadalmunkat, bár nyilván időbe telik, amíg ez fizikai szinten is megvalósulhat. (értsd: saját városokat hozunk létre azáltal, hogy egy helyre költözünk)

5. 

Tele van minden média (főleg a közösségi) olyan hirdetésekkel, amik totál gyengeelméjűnek tartják az embert. Lassan már a cipőfűződet sem kötheted meg anélkül, hogy el ne kellene olvasnod hozzá egy ingyenesen letölthető anyagot arról, ahogy hogyan kell cipőfűzőt kötni olyanoktól, akik nyilván mesterei a cipőfűzőkötésnek, ezért jobban tudják nálad, mert bizonyára ismernek olyan trükköket, amik neked még sosem jutottak eszedbe. Nyilván ezek csali anyagok, amik hasznosak is lehetnek akkor, ha nem szeretnéd a cipőfűződet a funkciójának megfelelően használni, de az a céljuk, hogy becsalogassanak egy olyan oldalra, ahol az igazi értékes tartalomért már fizetned kell. Nincs ezzel semmi baj, nyilván mindenkinek élni kell valamiből, de azért arra figyelj oda, hogy komplett idiótának érzed magad, ha túl sok ilyen hirdetést látsz, ezt pedig le kell rázni. A lényeg, hogy senki sem okosabb és ügyesebb, mint te. Pont olyan tudás birtokában vagy, amire szükséged van. És könyörgöm, miért kellene mindent nekem csinálnom még akkor is, ha értek hozzá? (Na jó, a cipőfűzőmet magam kötöm meg 🙂 )

A.D.

Sokan minden évben megteszik az újévi fogadalmakat, de végül mégsem teljesülnek. Mások már nem is fogadkoznak. Kinek és miért tennék? Szép dolog az “új év új élet” gondolat és bevett szokás is lett már. Mégis azt gondolom, hogy nem kell ehhez ragaszkodni.

Több okból sem. 

Az egyik, hogy az ünneplésből visszatérve a megszokott taposómalomba, a rutinok rendszerint visszarántják az embert, emiatt sokan és sokszor végül nem teljesítik a fogadalmaikat. Ha ez évről-évre ismétlődik, az bizony hosszú távon frusztrációt okoz.

A másik, hogy ha változtatni akarok valamin, ahhoz nem kell új évnek lennie. Ha komolyan gondolom, akkor nem várok egy dátumra, hanem azonnal hozzá fogok. Nem holnap reggeltől, nem a jövő héttől, és nem az új esztendőtől.

Azt mondják a pszichológusok, hogy ha eldöntöttük valamiről, hogy véghezvisszük, akkor annak három napon belül neki kell állni. Ha tovább várunk, akkor a célunk elenyészik a halogatás mocsarában.

Én azt is mondom, hogy azért vizsgáljuk meg azt a célt. Valóban komolyan akarjuk? Mert ha csak azért szükséges, mert az a társadalmi, a családi vagy akár a pénzügyi elvárás, akkor nem fog sikerülni. Vegyük példának az elmúlt időszakban pellengérre állított dohányosokat. Mondják, hogy gyenge ember az, aki nem tud leszokni a dohányzásról. Erről azt gondolom, hogy ez nem feltétlenül igaz. Aki nem tud leszokni, az például szeret dohányozni és nem is akar leszokni igazából. Hiába tartják általában károsnak ezt a szenvedélyt, aki nem teszi le, az nem elégelte meg. Ennyi. Ha nem teszünk le arról, amiről nem is akarunk letenni, az szerintem nem gyengeség és nem is akarathiány vagy hiúsági, elvi faktor.

Van még egy nézőpont, amely szintén oda kapcsolódik, hogy ne váljanak kényszeres szokássá a fogadalomtételek. Nem biztos, hogy mindig mindenen változtatni kell. Lehet, hogy néha csak apróbb kiigazításra, változtatásra van szükség – főleg az adott időszak tapasztalatainak a tükrében. Igen, néha jó vagy szükséges a tabula rasa, de nem szabad mindig mindenben automatikusan alkalmazni. 

De a lényeg, hogy ha igazi változást akarunk, akkor egyrészt vizsgáljuk meg, hogy tényleg akarjuk-e, másrészt, ha a kérdésre igen a válasz, akkor viszont kezdjünk neki azonnal, nem 3 nap múlva vagy a következő szilveszterkor. Hanem MOST!

Elég volt a néphülyítésből. Nem fogok hatásvadász módszerekkel és marketingfogásokkal élni. Nem fogom gerjeszteni a feszültséget. Vegyük észre, hogy az egész folyamat, ami jelenleg a világban zajlik, mesterségesen gerjesztett feszültség, és teljesen mindegy, hogy milyen témáról van szó. Lehet a politikától az egészségügyi rendszereken át az egyes ember lehetséges bajairól írni, én magam is rengeteget írtam a világ problémáiról, arra fókuszálva, ami valóban probléma, de talán kevesen foglalkoznak vele, mert nem feltűnő dolgokról van szó, csupán “apróságokról”, ugyanakkor azt gondolom, hogy ez az, amiben az egyes ember sokat tehet.

De az első feladatunk az, hogy függetlenítsük magunkat a feltűnési viszketegség, a mindenáron eladástól, a kattintáskényszertől. Szeretném, ha lenne egy olyan terünk, ahol a lelkünk feltöltődhet, ami nem kikészít és kétségbe ejt (mondvacsinált problémákra azonnal ott a marketingelt megoldás is). Vegyük például csak az egészségügyet. Majdnem mindenki rosszul érzi magát valamiért. Persze, hogy jönnek, hogy vas-, cink- stb. hiányod vagy zsírmájad van, vagy bármi más, amire természetesen ott van a kivizsgálási lehetőség jó pénzért, vagy ott vannak a méregdrága, nem vényköteles étrend-kiegészítők. Amik valóban jók is, ha valóban az a bajod. De hát diagnosztizálni már neked kell, mert az orvosok már kézrátételt is mellőzik, távgyógyítós üzemmódban vannak. Ugyanakkor jaj neked, ha megpróbálod kitalálni valahogy, hogy mi bajod van, mert nem vagy te orvos. Mindegy, hagyjuk is, ezekkel a paradox helyzetekkel van tele a hócipőm, erre nem vagyok kíváncsi. Nem vagyok hajlandó úgy élni, hogy állandóan rettegnem kelljen valamitől. Pontosan tudom, hogy mindenkinek áll a zászló, bármikor a fejemre eshet egy tégla. Ezzel mindenki más is tisztában van és tud vele együtt élni, De a pánikkeltést hagyjuk. A félelem gerjesztését hagyjuk. És hagyjuk azt is, hogy milyen stílusban megy az általános kommunikáció. Csak szólok, hogy nem menő bunkónak, kulturálatlannak, nagyhangúnak és ostobának lenni!

És itt az is a cél, hogy ne legyünk álszentek, de az egészséges normalitás helyet kapjon. Amit leírunk az úgy van. Nem több és nem kevesebb, nem érdekelnek a lózungok. Nem érdekelnek ideológiák, nekem egy termék, szolgáltatás azt tudja, amiért létrejött. Nem kell több és nem kell más. Tudom, hogy mit akarok és feltételezem, hogy más is tudja. Nem az életérzést akarom megvenni, hanem azt a bizonyos dolgot, de csak akkor és amennyiben szükségem van rá. Nem vagyok gyűjtögető és nincs szükségem arra, hogy szükségletet teremtsenek bennem valamire, ami amúgy felesleges vagy én teremtsek szükségletet. Igen, tudom, így sosem leszek “menő” vagy cool. Nem is akarok az lenni. A saját életemet akarom, nem a másét és nem az ő elképzelésük szerintit élni. Pontosan tudom, hogy mi a jó nekem, ahogy mindenki pontosan tudja, hogy mi a jó neki.

Azt már jó ideje tudjuk, hogy a civilizációnk roskadozik, egyszerűen nem tartható fenn tovább. Ehhez még hozzájön, hogy a Földnek is igen elege van belőlünk, igyekszik levetni az emberiséget a hátáról. Tegyük hozzá, hogy igaza is van. Egyrészről egy interglaciális ciklus végén vagyunk földtörténeti szempontból, másrészt folyamatban van a pólusváltás is, ami indukálja a természeti katasztrófákat. Mindenesetre elmondhatjuk, hogy nagyon észnél kell lenni minden szempontból. Hogy hogyan jövünk ki ebből, azt most kell eldönteni.

A legutóbbi alkalommal, amikor összeomlott egy nagy civilizáció, – a római birodalomra gondolok – összeomlott nagyon sok minden vele együtt. Az erkölcsi tartás, – azt gondolom, hogy mindennek ez volt az előjele – amit követett egy lelki megtisztulás ebből a szempontból, majd az, hogy az emberiség átesett a ló másik oldalára. Ami azt jelentette, hogy az addig elért tudományos, spirituális eredményeket egyszerűen eldobta. Nem a spiritualitással van bajom, hiszen az ember alapvetően spirituális lény, hanem a bigottsággal, ami végül a könyvtárak felégetéséhez, a tudás megtagadásához és boszorkányégetésekhez vezetett. Elkövettük azt az alapvető hibát, amit – ahogy elnézem – most is el fog az emberiség. Teret ad az ostobaságnak. Most még csak teret ad annak és tolerálja, de végül uralkodni fog rajtunk is. Üldözött lesz, aki gondolkodni képes, üldözött, aki szert tesz bármiféle tudásra. Ide vezet az, hogy már ott tartunk, hogy szinte nincsenek szabályok. Amelyek még megmaradtak csak arra jók, hogy megszegjék őket és az emberek láthassák, hogy – szinte – mindent szabad, ugyanakkor ilyen képmutató még sosem volt az emberiség. Szerintem szükség van jól és természetes módon felállított szabályozásra. Hogy mit értek ez alatt, azt a későbbiekben fogom taglalni.

Nem célom, hogy visszaszerezzem az elveszett ősi tudást, hiszen már egy másik világban élünk. Azzal kell boldogulnunk, ami most van, és ami érték van még körülöttünk, azt kell megmenteni. Viszont attól, ami eljönni látszik, beindul az embernél az önvédelmi mechanizmus.

A kérdés az, hogy hagyjuk-e, hogy az összeomlás ismét megtörténjen? Alaphelyzetben nem gondolom, hogy egy maroknyi csoport meg tudja változtatni a világot, vagy akár csak meg tudja védeni magát. Úgy nem, hogy csak ijedten nézi, hogy mi történik és magában morgolódik, miközben eltűri a mindenkori helyzetet. De ki tudja építeni a saját világát, meg tudja szervezni a saját gazdasági bázisát ehhez, és a kellő erő birtokában meg tudja védeni, ami az övé, legyen szó az erkölcsről, a tartásról vagy akár az anyagi javakról. Mindössze azzal kell élnünk, ami még megmaradt és jól kell szerveznünk. Elsősorban saját magunkat. Olyan emberekre van szükség, akik még ha csak kis mértékben is, de hozzá tudnak ehhez adni.

Most csak egy szegmenst ragadok ki, a kultúrát. Ezen a téren is megy a nagy szabadság, szinte bármit megjelentetnek, ami értéktelen, mocskolódó hangvételű, érthetetlen, miközben az igazi értékek a fiókokban hevernek, mert lehetőséget sem kapnak arra, hogy megmutassák magukat. Eltekintve egy-egy üdítő kivételtől, a jelenlegi kultúra élhetetlen, igénytelen, értéktelen és értékelhetetlen szemét. Azt mondják, ez a realitás. Valóban ez, de ezek a “művek” egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy az embert lelkileg vagy esztétikailag felemeljék, arra meg pláne nem, hogy tovább segítsék az útján.

Rengeteg a tennivaló és el kell kezdeni valahol. Látom is, hogy mások is ezt csinálják. Tetszik, hogy létrejöttek a csoportjaik és azt gondolom, hogy kell is az együttműködés velük, de ami engem illet, nagyon sok pontban nem értek egyet az értékrendjükkel. Ők pont azt a réteget szólítják meg, akiket én elkerülni szeretnék. Természetesen nem baj, sőt, nagyon is jó, ha ők is szervezettek; de ha ők meg tudnak teremteni egy ilyen társadalmi képződményt, akkor nekünk is meg kell tudni a magunkét, sőt, nagyon is szükséges! Lásd azt, amit fentebb írtam. Mert nem hagyhatjuk, hogy újra megtörténjen. Ők pedig pont ezt szeretnék, ha konkrétan nem is, de amit képviselnek, az oda vezet. Márpedig nem kellene újra ugyanabba a pocsolyába lépnie az emberiségnek. Ne legyenek illúzióink! Akik ezeket a szerveződéseket létrehozták, nagyon is helyén van az eszük és igazuk is van. Ők is mást szeretnének, nekik sem tetszik a káosz.  De ami a lényeg: mi nem az ő ellenükben jöttünk létre. Nem a különbségeket keressük, hanem az együttműködés lehetőségeit mindaddig, amíg képesek vagyunk tiszteletben tartani egymást.

Már megint. Vagy még mindig. Már megint a finnek végeztek az élen az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) által, a Gallup intézet adatainak figyelembevételével létrehozott boldogságlista első helyén. A finnek évek óta vezetik a rangsort, az idén Izland, Dánia, Svájc és Hollandia fért még az első ötbe, míg az első tízben van még Svédország, Németország, Norvégia, Új-Zéland és Ausztria. Magyarország csupán a 43., miközben messze megelőz minket Csehország (16.), Szlovákia (22.), Horvátország (23.), Szlovénia (26.), Észtország (28.), Litvánia (29.), Koszovó (31.), Lettország (34.), Lengyelország (39.) és Szerbia (42.), mögöttünk van Moldova (49.), Románia és Bulgária (mindkettő 56.) és Ukrajna (69.). A rangsor minimum elgondolkodtató.

Az Euronews megkérdezte az utca emberét Finnországban, hogy szerinte minek köszönheti a skandináv állam az előkelő helyezését. Egy írónő szerint az emberek nagyon szerencsések itt, mert a társadalom megvédi őket, nem kell aggódniuk amiatt, hogy elveszítik a megélhetésüket, vagy nem jutnak hozzá az egészségügyi ellátáshoz. Egy másik járókelő azt mondta, hogy a boldogság azzal egyenértékű, hogy nem kell aggódni a dolgok alakulása miatt. Márpedig Finnországban minden rendben megy. Egy harmadik válaszoló szerint a finnek azért boldogok, mert mindenki biztonságban élhet, tiszta a levegő, van mit enni, a gyerekek iskolába járhatnak, mindenki a természet közelében él, és mindenkinek lehetősége van arra, hogy a társadalmi ranglétra csúcsára kerüljön.

Az eredmény mögött ugyanakkor szerintem még számtalan további ok is húzódik. Az első az, hogy Finnország, de ide vehetjük Izlandot, Dániát, Svájcot és Hollandiát is, rendezett ország. Ez alatt azt értem, hogy mindenki teszi a dolgát. Az állam nem akar túlzott mértékben mindenbe beleszólni, a gyermekvállalástól kezdve a családok felépítésén át számos más kérdésig. S itt nem a szivárvány családokról van szó, hanem mindenki, például egy a gyermekeit egyedül nevelő apuka vagy anyuka is teljes jogú állampolgárnak számít, akinek a tevékenységéért a társadalom és az állam egyaránt hálás, s támogatja a gyermekvállalást. Nem hangzatos dolgokkal, frázisokkal, hanem valóban hasznos megoldásokkal és önreklám nélkül. Magyarországon ezzel szemben gyakran az az ember érzése, hogy jobban lehetne segíteni egy-egy problémán, ha az adott kormányzati intézkedés reklámozására szánt milliárdokat inkább a probléma megoldására szánnák. S ez független attól, hogy melyik párt vagy pártok vannak hatalmon. Már csak azért is, mert az öntömjénezés büdös. De nagyon.

A második ok, amely szorosan összefügg az elsővel, hogy az állampolgárok sem azért élnek, hogy – némi túlzással – ott kurtítsák meg és verjék át az államot, ahol csak lehet. Magyarországon ez gyakran némi sport. Az egy dolog, hogy hazánkban az adók és a járulékok rendkívül magasak még mindig, de amikor épp adócsökkentés van, a fizetési kedv akkor sem nő. A lakosság egy része szeretne mindent megkapni – lehetőleg ingyen. A harmadik ok, hogy vannak jogok és kötelezettségek, s ezzel mindenki tisztában is van, senkinek sem kell megmagyarázni. Az állampolgárok nem tekintik az államot fejőstehénnek, de az állam sem tekinti őket olyanoknak, akikről 850 bőrt lehet lehúzni mindenféle jogcím alapján. Egyszerűen minden úgy működik, ahogy kell. Természetesen ezek az országok sem tökéletesek, előfordul bürokrácia, vannak hibák, problémák, de az ezekhez való hozzáállás is gyökeresen más, másrészt az embereknek nem kell alapvető dolgokon dühöngeniük – például, hogy miért olyan, amilyen az oktatás, a posta, a közlekedés, miért magas a benzin és az élelmiszerek ára. Magyarországon is lehet boldogan élni és ez nem a fizetéssel vagy az anyagi és más körülményekkel függ össze, hanem azzal, hogy valaki megteremti-e ennek a feltételeit. Többek között, eldönti, hogy a külvilágot mennyire engedi be az életébe. Álszentség lenne azt állítani, hogy a külvilágot és a külső hatásokat teljesen ki lehet zárni az életünkből. De törekedni lehet rá és nem kell mindig valaki vagy valami mást (kormány, bankárok, munkaadók, család, munkahely, barátok stb.) hibáztatni. Ugyan van, ami valóban az ő hibájuk adott esetben, de az életünket Mi alakítjuk és a döntéseinket is Mi hozzuk meg.

A boldog társadalom alapja nem a család, hanem az egyén. Amennyiben a társadalmat boldog egyének alkotják, akik harmonikusan élnek önmagukkal, a környezetükkel és nem kell számos dolog miatt aggódniuk, akkor két boldog egyénből sokkal nagyobb eséllyel jön létre egy boldog család. A családokat nem lehet törvényben szabályozni, miként azt sem lehet meghatározni, hogy ki kivel illik össze. A szerelem, a boldogság nem működik párt- vagy kormányutasításra. A szívnek pedig nehéz, sőt, lehetetlen parancsolni. Aki akar, az igenis boldog lehet, még ha komoly ára is van. De elhihetjük: megéri. De nagyon.

A.B.G.

Azért, mert a tudatos életnek nincsenek szabályai, nincs kitaposva az út, nincsenek minták.

Sokan gondolják azt, hogy csak egyféleképpen lehet élni, mégpedig az ő meggyőződésük szerint. De aki tudatosan szeretné építeni az életét, az nem ragaszkodhat még a saját régi szabályaihoz sem, mert ezek lekorlátozzák a látását. Mert a szabályainkat a tapasztalataink alapján hozzuk meg. Ha tudatos akarsz lenni, akkor pontosan ezeket kell elengedni, mert nem a múltban élsz, hanem most. Tényleg ezért választják sokan a nehéz életet, még ha nem is tetszik nekik, mert nem képesek változtatni, például a hozzáállásukon. Vágynak a könnyedségre, mégis a nehézséggel teli utat választják. A könnyű élet pedig egy vágy marad, mert ezt tanulni kell. Van, aki azt gondolja, hogy csak a hibáinkból tanulhatunk. De azért mert tanulni kell, miért kell megnehezíteni az életet? Nem csak az elkövetett hibákból lehet tanulni. Ez nem jó pedagógiai módszer. Amikor boldog vagy, akkor is odafigyelsz magadra.

Általában ha baj van, akkor ösztönösen önmagunk felé fordulunk és megpróbáljuk kitalálni, hogy hol rontottuk el? Pedig ezt akkor is meg lehet tenni, amikor minden rendben van. S akkor nem kell elkezdeni újra az építkezést az életünkben, hanem továbbléphetünk.

Ettől még persze mindenkinek vannak hullámvölgyek az életében. Lehet ezt tagadni, de a tagadással mindenki csak lent tartja magát. Pedig, ha elfogadná a létezését, akkor akár választható úttá válhatna. Mi lenne ha elfogadnád, megismernéd azért, hogy tudj vele bánni? Ha tudsz vele bánni, akkor már nem elutasítani fogod, hanem választani. Óriási a különbség az elmenekülés és a tudatos csúcsra törés között. Az egyik távolodás, a másik közelítés. Ha távolodsz, akkor menekülsz. Fordulj meg és közelíts, válassz irányt, de mindig előre menj, az élet abban is segít, hogy ez a folyamat felgyorsuljon.

Sokak meggyőződése, hogy akkor kell odafigyelni önmagunkra, ha baj van. A meggyőződés pedig mindig zárt dolog, nem lehet előre lépni belőle. A régi tapasztalatokra alapozott élet a múltra épít. Az igazság azonban az, hogy most élsz és nem valamikor régen.

Az életed folyamatosan növekszik, változik és mindig mozgásban van. Nem olyan, mint amilyen régen volt, mert mindig új és megújul. Igaz ez a hibákra és a tökéletességre is. Bár fogalmunk sincs, mi az a hiba és mi az a tökéletes. Talán azt gondolod rövid távon, hogy kényelmetlen lerombolni valamit, pedig hosszú távon valami egészen mást építhetsz a helyére és máris más értelmet kap a rombolással járó fájdalom is. Azonban az, aki szeretné jóvá tenni a régi hibáit, azokat, amik összedöntötték a házat, az a régi falakat pakolgatja vissza. A régi viskó helyett viszont építhetsz egy óriási, gyönyörű kastélyt is akár, ha a valósággal és nem a fejedben élő valóságról alkotott képpel foglalkozol. Ne tagadással éld az életed, hanem szeretettel. Az egyik ember örökösen harcol azzal, ami van, a másik elfogadja és megtanul bánni vele. Az új és a régi harca ez. Szüntelen mozgásban van a meggyőződésed az ismertből az ismeretlenbe és az ismeretlenből a megismerhetőbe is. Ne befejezni akard, ne tökéletesíteni, hanem haladj tovább, ne ragadj le.

A tapasztalatokban, az élményekben szépség rejlik, mert soha nincs vége, mindig befejezetlen marad és mindig van egy új, amit sokféleképpen megélhetsz. A tudásod, minden eddigi tapasztalatod összessége. A nyitottság nem a tudást jelenti, hanem azt, hogy félreteszed a tudásod és készen állsz arra, hogy új módokon nézz bele az élet folyamataiba. Az eddigi tapasztalat és a hibák javítgatása, megtagadja az életet. A halott múltat szeretné feltámasztani, de nem foglalkozik a jelenlegi élőkkel.

Az életed azért olyan amilyen, mert van egy meggyőződésed arról, hogy milyennek kell lennie amikor jól működik és milyennek, amikor rosszul. Ajtókat nyit ki és ajtókat zár be a régi tapasztalat. Eldönti melyiken hová juthatsz és azt is, hogyan teheted meg. Ez az a korlát, ami nem engedi meg azt, hogy bármelyik ajtón, bárhová eljuthass. Nincs rossz szakma, de még rossz munka sem. Csak Te éled meg valamilyennek.

Ha nem korlátoznád le magad, egészen biztos, hogy bármiben sikeres tudnál lenni és boldogan, szeretettel élhetnéd az életedet. Csak gondolj a párodra. Elképzeléseid voltak azzal kapcsolatban, hogy hogyan szerethet és figyelhet rád. Persze van aki sokat visszakap ebből, de lemarad arról a sokszínűségről, amit az új nyújthat neki, ugyanabban a helyzetben, akár ugyanazzal az emberrel ugyanabban a kapcsolatban is. Minden nap ürítsd ki a meggyőződéseid szemetesét és próbálj friss szemmel nézni az életedre. Legyél érdeklődő és merj új tapasztalatokat gyűjteni. Kísérletezz, írd felül az eddigi szokásaidat.

Ha valami nem egészen úgy alakult, ahogy tervezted, akkor a szokásaidat érdemes megvizsgálni. A megoldást ott fogod megtalálni, ahol azt gondolod, hogy megfelelő szokásokat alakítottál ki. A meggyőződés egy olyan szokás, amely szerint gondolod, hogy hogyan kell élned, mert az elvezet valahová. Írd ezt felül, merj változtatni és döntéseket felülírni, mert szabad vagy és megteheted. Nem a környezet vagy a cselekvés határozza meg az élményedet és a hangulatodat, hanem Te, ahogy használod magad, az érzelmi világodat. Te irányítasz! A hozzáállásod lehet akár érdeklődő is az új iránt. A régi megszokott feszültségeidből már nincs mit tanulnod. Ezeket már mind tudod használni még akkor is, ha kényszeresen teszed.

A lényeg, hogy minden nap ad egy új lehetőséget, használd ki ezt. Felejtsd el a szabályaidat, a rendedet, a meggyőződéseidet, mert ha nem teszed, akkor leragadsz és akkor mindig minden ugyanaz lesz. Az élet egy kaland, minden napra tartogat valamilyen csodát. Minden nap érezheted magad jól még akkor is, ha ez korábban nem sikerült, mert más meggyőződés élt erről a fejedben.

Eszeveszett egy világban élünk. Szerintem bárki vég nélkül sorolhatná, hogy milyen problémákkal, megoldandó feladatokkal szembesül nap mint nap. A kicsitől a nagyig minden napra jut valami intézni való, gondolkodni való, valami, amit meg kell oldani. Persze, hogy besokall az ember és elfárad a napi küzdelmekben. Ez akkor is így van, ha megpróbáljuk kivonni magunkat ezeknek a dolgoknak a hatása alól. Ez az érem egyik oldala.

A másik, hogy azért az ember mégiscsak maga dönti el, hogy mivel szeretne foglalkozni. Amit a világból látunk, az meghatározza a gondolatainkat, de ez fordítva is igaz, amit gondolunk, azt látjuk meg a világból. Foglalkozhatunk azzal, amivel mindenki, ami mindig szembejön. A legnépszerűbb témák manapság például a szex, a genderkérdés és az erőszak, mossák az agyunkat folyamatosan.

A mi célunk pedig inkább az, hogy legyen már végre valamiféle nyugalom körülöttünk. Bele is bolondul már az is, aki eddig normális volt, ha mindennel lépést akarunk tartani. Ha változást, nyugalmat szeretnénk, akkor fontosabb arra koncentrálnunk, hogy mi az, ami a mi számunkra fontos, mi az, amit kívánatosnak tartunk az életünkben.

A világ olyan amilyen és ezen az sem változtat jelenleg, hogy milyen a mi hozzáállásunk, a körülöttünk zajló élet ettől nem fog más mederben folyni, nem igazán tudunk hatással lenni rá. Ezt sajnos el kell fogadnunk.

Az egyetlen lehetőségünk, hogy létrehozzuk a saját belső univerzumunkat és eldöntjük, hogy mi az, amit beengedünk a világból és mi az, amit nem. Röviden: megteremtjük a saját valóságunkat. Mindez megtörténik sok-sok emberben minden nap minden percében. Persze az, hogy a saját világunkban élünk nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem veszünk tudomást arról, ami a világban zajlik.

A világ, a természet, az életünk és mi magunk is tele vagyunk sebekkel. Sokszor olyan sebekkel, amik nem múlnak el maguktól, és nem múlnak el nyomtalanul. Nyilván ezzel mindenki tisztában van. Vannak olyan sebek, amiket az egyes ember nem is képes kezelni, összefogás kell. Erre való, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy milyen problémákat kell megoldani. De miközben megpróbáljuk gyógyítani a világot és benne önmagunkat, fel kell építeni a saját világunkat is.

Ez a saját világ mindenkinek a rendelkezésére áll, csak bele kell költözni. És szükség van a hasonlóan gondolkodó emberek közösségére, ahol nem akadályozzuk, hanem segítjük egymást abban, hogy elérjük a célunkat.

Ennek a blognak az a mottója, hogy „Csak egy út van, a Te utad” – ez talán annak tűnik, hogy az individualizmust támogatom, de sokkal mélyebb a dolog. Ezt én úgy értem, hogy senki nem járhatja a Te utadat. Senki nem érezhet helyetted és nem oldhatja meg az életedet, ha Te nem vagy benne. Szükség van arra, hogy mindenki megélhesse a saját életét és végigjárja a saját útját. Azt is tudom, hogy ez milyen kőkemény és kegyetlen tud lenni.

Talán az lehet a megoldás, hogy felhagyunk végre azzal, hogy mindent meg akarjunk oldani. Igazából a problémamegoldási kényszerünk az, ami a problémák pályáján tart minket. Ha megoldunk egyet, kettő jön a helyébe. Lassan tényleg odáig jutunk, hogy bármerre fordulunk, mindenhol csak megoldandó feladatokat látunk. De látnunk kell, hogy ez a mi hozzáállásunk. Holott, ha nem akarnánk megoldani, ha egyszerűen csak élnénk az életünket elfogadva, hogy hol így, hol úgy alakul, talán letehetnénk ezt az egészet.

A megoldás az lehet, hogy véget vetsz annak, hogy mindig mindent értelmezel és elindulsz. A megértés mélysége az élettel való együttműködésben rejlik. Tehát nem ellenállsz, nem bántod azt, amiben élsz vagy éltél, hanem megkeresed benne és önmagadban az összhangot és felveszed az élet ritmusát.

Olyan ez, mintha táncolnál. Aki tagadja az életet, ellenáll neki, az nem érzi a ritmust, sőt, úgy éli meg a ritmust, mintha az a lelkét egy hatalmas husánggal csapkodná. Van mikor tényleg jönnek az örvények és levisznek a mélybe, de a következő pillanatban, ha hagyod magad az életnek, feldob a felszínre. Ez egy örök és folyamatos játék. Mint amikor fejest ugrassz a medencébe és pár pillanat múlva kibukkansz a buborékok közül. Ez az élet folyamata, amibe bele is fáradhatsz, de az, aki szeret táncolni, az feltöltődik az élettől és nem fárad bele a szórakozásba.

Az agyad bizonyos keretek között gondolkodik. Elhiteti veled, hogy rengeteg problémád és megoldásod van. Egy csomó projektet végeztet veled. Ha az elmédben élsz és nem a valóságban, akkor ezek a projektek nem akarnak soha elfogyni, mindig talál valamit, amin aztán dolgozhat, de soha sem eleget. Elégedetlen és hajt a következő feladatba, mert „ezt még meg kell oldani”. De amikor szembeszállsz az élettel, akkor önmagad rémálvává változol, örök mókuskerékben tartod magad. Az igazi megértés az, amikor rálátsz a valódi okra, ez miatt ki tudsz lépni a káoszból és rálátásod lesz a saját és önmagad működésére. A megértés olyan, mint ha gyertyát gyújtottál volna egy sötét szobában. A sötét eltűnik és marad a világos valóság, átláthatóan és érthetően. Ami pedig érthető és átlátható, az nem lehet probléma.

A.D.